2025.08. 16.

Premier League: Aston Villa-Newcastle United

Premier League: Aston Villa-Newcastle United

Két BL-kvalifikációra törekvő csapat találkozik ebédidőben az angol élvonal első fordulójában.

Tavaly óriási harcot vívott egymással az Aston Villa és a Newcastle United a Bajnokok Ligája-indulásért (több csapattal együtt), amely csatát végül a „szarkák” nyertek meg. Idén azonban változhat a helyzet, mindkét csapat nehéz helyzetben van PSR-szempontból, amelyen csak egy drágán eladott kulcsjátékos segíthet rövid távon.

Alexander Isak mindenképpen Liverpoolba szeretne szerződni, ezért nem lesz a keret tagja. Jacob Ramsey pont a Villából igazol át a Newcastle-be, de szombaton még nem játszhat, mivel a regisztrációs időpont már lejárt. 

A Villánál Emi Martínez eltiltott, Morgan Rogers játéka pedig némileg kérdéses. A Newcastle-nél Isakon kívül csupán Joe Willock nem léphet majd pályára. 

A hazaiak tavaly erősek voltak hazai pályán, csak a Chelsea, az Arsenal és a Liverpool szerzett náluk több pontot, míg a Newcastle csupán tizedik volt idegenben. Érdekes viszont, hogy várható gólkülönbségben a Villa negyedik otthon, míg a Newcastle harmadik volt tavaly idegenben, tehát a teljesítményük a vendégeknek jobb volt, mint az eredményeik.

Eddie Howe csapata nem szokta idegenben diktálni a játék tempóját, egy kontrákra berendezkedő csapatról van szó, bár letámadni gyakran szoktak.

Unai Emeryt hasonló kritika érheti, mivel támadójátéka nem elég robusztus, csapatai sokszor ki vannak téve a variancának, ami miatt nehezen nyernek mérkőzéseket, főleg a játékosaik minőségére alapoznak támadásban.

Mivel védekezésben mindkét csapat stabil szokott lenni, kevés gólos mérkőzésre számítunk. Ezt többféleképpen is meg lehet támadni, akár az egész mérkőzésre, akár csak az első félidőre tett kevés gólos tippekkel.

Isak hiányában gyengébbek lesznek a vendégek, és mivel még mindig képtelenek voltak helyére igazolni, meglepőnek tartanánk a vendégek sikerét.

Ollie Watkins és Morgan Rogers lehetnek a legfontosabb támadók a hazaiaknál, bár Evann Guessandról sem szabad megfeledkezni, akit nagyon okos igazolásnak tartunk.

A Newcastle-nél Harvey Barnes, Anthony Gordon, Jacob Murphy és esetleg az új igazolás, Anthony Elanga lesznek kulcsszereplők a támadások befejezéseinél.

Amennyiben a birminghamiek szerzik meg a vezetést, nagyon nehéz lesz a vendégeknek üldözniük az eredményt Isak hiányában, ezért szerintünk a Villa kapott gól nélkül fogja lehozni ezt a mérkőzést.

Regisztrálj most és 5.000 Ft üdvözlőbónuszt kapsz első fogadásodhoz a TippmixPro-n! Ne hagyd ki a ziccert – szerezd meg bónuszodat!

tipp
Aston Villa-Newcastle United
Nem szerez mindkét csapat gólt+2,5 gól alatt | 2.90 | (6/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Wolvesnál továbbra is az első Premier League-győzelmükre vadásznak a 2025–26-os idényben, és szerdán este a Molineux Stadionban fogadják a Nottingham Forest csapatát egy kulcsfontosságú mérkőzésen.