A „vörösök” kétségbeesetten próbálja megmenteni borzalmas szezonját.

A PSG-től elszenvedett kilátástalan 2-0-s vereséget követően a Fulham ellen próbálja folytatni a BL-indulásért folyó csatát a Liverpool.
Arne Slot újabb és újabb mélységekbe dönti csapatát, könnyedén megjósoltuk a Manchester City elleni vereséget, ami után Xabi Alonso nevét skandálta a vendégtábor. A Fulham az előző hétvégén nem játszott, hiszen korábban kiesett a kupából, ezért 3 hetes szünetet követően, extra-ultra frissen várhatja a mérkőzést.
Kevin, Tete és Reed így sem épültek fel, míg a hazaiaknál Alisson, Endo, Leoni és Bradley sérültek. A Liverpool játéka kiábrándító, a játékosok nem játszanak már jó ideje Slotért, azonban a tét még mindig hatalmas, hiszen a Bajnokok Ligája indulás minden klub számára nagyon fontos, az átigazolási büdzsét is befolyásolja.
Marco Silva csapata egy tipikus középcsapat eredmények alapján, azonban számos olyan játékosa van a csapatnak, amely nehézséget okozhat a gyenge rest defence-ű Liverpoolnak. Smith Rowe, Bobb, Muniz, Wilson mind ilyen játékosok, ahogy Iwobi is. Nagyon könnyű kontrázni és támadásba átmeneteket vezetni a Liverpool ellen, ebből sok gólt szereztek idén a Liverpool ellenfelei.
Némileg szerencsés szezonja van a kétirányú túlteljesítés miatt a Fulhamnek, nem olyan jó a csapat a számok alapján, mint amit az eredmények mutatnak. A Liverpoolnál ez fordítva van, várható gólkülönbségben harmadik helyezettek, a tabellán elért valós helyezésük csak ötödik.
Az Aston Villa formáját elérte a regresszió, a Chelsea pedig sokat romlott Rosenior érkezésével, de még így sem fog 65 pontot elérni a Liverpool valószínűleg. Elképzelhető, hogy a 6. hely is elég lesz a BL-hez, ha az Aston Villa megnyeri az Európa-ligát.
Szerintünk ismét pontvesztést látnak majd a hazai szurkolók.


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Liverpool - Fulham
Igen
Honvéd - Kozármisleny
Honvéd