A BL-indulásért kétségbeesetten küzdő Liverpool a kiesés elől hasonló módon menekülő West Hamet fogadja.

Szombat délután az Anfieldre látogat a West Ham, mindkét csapat a szezonja megmentéséért küzd. A „vörösök” egy siralmas 1. félidőt követően egy utolsó perces góllal győzött Notinghamben, amivel ismét favoritokká váltak a Chelsea-vel szemben a BL-indulásért folyó versenyben.
A West Ham eredményei némileg javultak mostanában, de Nuno Espírito Santo csapata továbbra is kieső helyen áll, bár már csak 2 pont hátrányban van a Foresttel szemben.
Understat számai alapján a Liverpool jelentősen alulteljesít támadásban, ezért az átlaghoz való regresszió bekövetkezésekor javulhatnak a Liverpool eredményei.
A West Ham utoljára 2021 őszén győzte le a Liverpoolt, azóta 10 tétmeccset játszott egymással a két klub. 9-szer ráadásul nyert a Liverpool, ezért ez a párosítás elég egyoldalú volt az utóbbi években.
Hétközben egyik csapat sem játszott, ami elvileg segíthet a csapatoknak edzések száma és felfrissülés szempontjából, azonban a Liverpooltól többször is láttuk (múlt héten is), hogy a játék minőségén nem látszott egyáltalán a több taktikai edzés és a jobb regeneráció lehetősége.
Ez mindenképpen kritika Arne Slot irányába, a holland tréner nem képes megoldani egyes problémákat a csapatban, legyen az támadásban vagy védekezésben.
A West Ham az elmúlt 6 tétmeccséből csak 1-et vesztett el 4 győzelem mellett, ezért a csapat megmenekülési esélyei javultak, míg a Forest és a Spurs egyre nehezebb helyzetbe kerültek.
Nagy kérdés, hogy Wirtz hátsérülése rendbe jön-e, de a Liverpoolnak a német nélkül is irányítania kellene a játékot, helyzetek kialakításával és a mérkőzés könnyed megnyerésével.

👉 REGISZTRÁLJ ITT, aktiváld az egyedi bónuszkódot és legyen tiéd a 10.000 forintos befizetési bónusz!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!