2026.08. 29.

Premier League: Manchester United-Ipswich Town

Premier League: Manchester United-Ipswich Town

Az Old Traffordon az Ipswich Town ellen látja először a hazai közönség a Unitedet idén.

Ismét feljutóval játszik a United azok után, hogy Hull City ellen 2-0-al kikapott. Ezek a mérkőzések kötelező győzelemnek kellene számítaniuk, de a Premier League-ben tényleg nincs ma már ilyen és ez nem közhely.

A pontrúgások döbbenetes felértékelődése, azok levédekezésének nehézségei annyira durvány befolyásolják a game state-et, vagyis az eredmény állását, ami a csapatok taktikáját döntően befolyásolja, hiszen a futball egy kevés gólos/pontos játék.

Baleba leigazolásával tovább próbálja stabilizálni a MU a középpályát, azonban Tielemans és Santos nem játszottak jól együtt Hullban. A játékosok passztendenciái nem illettek össze, Santos sokkal direktebb, míg Tielemans biztonságosabb döntéseket hozott.

Nem tudott a United jelentős helyzeteket létrehozni. Az Ipswich 2-1-re legyőzte a Sunderlandet, egy 90. perces góllal sikerült megszerezni a 3 pontot, méghozzá megérdemelten a helyzetek alapján, még ha a Sunderland jóval többet is birtokolta a labdát.

Amad, De Ligt, Mount, Ugarte, Baleba sérültek, a vendégeknél Philogene, Matusiwa, Taylor sérültek. A pontrúgások támadásban iszonyatosan fontosak lesznek, az angol klubfutball ebbe az irányba ment el sajnos.

Nyíltjátékban a United fog inkább dominálni, de kérdés, hogy Carrick képes-e javítani a csapatjátékán, mert bizonyos komoly kérdések merülnek fel az edző kapcsán, pláne, hogy analitikailag már az előző szezon végén is voltak problémák.

 

100% BEFIZETÉSI BÓNUSZ és 3000 Ft értékű INGYENES FOGADÁS ütheti a markod, ha most regisztrálsz a Tippmixpróra!

tipp
Manchester United-Ipswich Town
Manchester United nyer és NEM szerez mindkét csapat gólt | 2.29 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Middleman 2026-08-30 00:04:12
A BTTS - Nem amúgy picit erős, mégis csak a Unitedről van szó. Az 1X2 talán még bejöhet 😅
deseo 2026-08-29 00:24:51
...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.08.29. 13:30
Liverpool - Nottingham
Hazai csapat - Gólszám 2,5
Kevesebb, mint 2,5
1.45 2 - 2
2026.08.29. 16:00
Bournemouth - Everton
Döntetlennél a tét visszajár
Bournemouth
1.46 (1 - 1)
2026.08.29. 18:30
Tottenham - Newcastle
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.47 0 - 2
2026.08.30. 17:30
Manchester Utd. - Ipswich
1X2 + Gólszám 1,5
Hazai és több
1.56 5 - 2
Eredő odds 3.33
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3330
Middleman 2026-08-29 23:06:20
Uhh ahogy látom a Tottenham meccs mindenkit megszivatott :D Többek között engem is

további tippjeink a Foci világából

A Premier Liga mai játéknapján a Coventry hazai körülmények között fogadja a Newcastle United csapatát. A két csapat eltérő helyzetből várja az összecsapást: a Coventry számára a hazai pályán mutatott gyenge teljesítmény, a vendégeknél pedig a védekezés sebezhetősége jelenthet problémát.
A Premier Liga mai játéknapján a Coventry hazai körülmények között fogadja a Newcastle United csapatát. A két csapat eltérő helyzetből várja az összecsapást: a Coventry számára a hazai pályán mutatott gyenge teljesítmény, a vendégeknél pedig a védekezés sebezhetősége jelenthet problémát.
Hatalmas rangadó, döbbenetes hangulat fogadja az Anfielden a csaláson kapott Cityt.
Hatalmas rangadó, döbbenetes hangulat fogadja az Anfielden a csaláson kapott Cityt.
A „vörös ördögök” a nagyon rossz szezonkezdetet produkáló Tottenhammel találkozik.
A „vörös ördögök” a nagyon rossz szezonkezdetet produkáló Tottenhammel találkozik.