2018.12. 05.

Premier League: Talpra állnak a Sarkantyúsok a bajnokságban?

Premier League: Talpra állnak a Sarkantyúsok a bajnokságban?

Az ágyúsoktól elszenvedett vereség után, megtépázott védelemmel próbál a Spurs talpra állni, bár ha nem is fogtak padlót, mindenképpen megszédültek az Arsenaltól kapott pofontól. A Southampton ellen könnyebb dolguk lesz. Remek szorzóval érkeztünk.

LABDARÚGÁS, PREMIER LIGA
2018.12.05. 21:00
TOTTENHAM - SOUTHAMPTON

  • A legutóbbi bukta következtében, meg úgy általában is, ez a bajnoki Eriksenéknek kötelező gyakorlattá nőtte ki magát. Vélhetően a vendégek a United elleni meccs előtt aláírták volna az egy pontot, majd mikor már kettővel is mentek, inkább nevezik ezt két pont elvesztésének, mint az egyik egység megtartásának. A hazaiak joggal merítenek erőt a Chelsea-, és az Inter elleni rendkívül taktikus győzelemből, ma viszont elég erősen felforgatott kerettel lépnek pályára. Vertonghen eltiltás miatt nem léphet pályára, de sérülés miatt kérdésessé vált Lamela, Trippier, és Dembele játéka is, de mivel három nap múlva ismét bajnokit játszanak a rotáció is ráfér a keretre, majd utaznak Barcelonába.
  • A másik oldalon is vannak bőven távol, a támadósorból Long lehet az egyik, de Ings, és Bertrand játéka is kérdésessé vált. Az utolsó 5 egymás elleni randevújukból három Spurs győzelem született egy döntetlen, s egy Southampton siker mellett, de mindegyiken megvolt a gólváltás, amibe ma is kapaszkodnék. A Wembleyben lejátszott tétmeccseket figyelembe véve ebben a szezonban csak a Fulham, s csak az Inter nem vette be a Tottenham kapuját, s noha a ’Soton a hét kirándulása során mindössze csak hat gólt szerzett, egy kiesőjelölt gárda, mint sebzett vad úgy tud viselkedni. Intő jel lehet ez a meccs favoritjának is, s úgy gondolom, benne lehet a küzdelemben a gólváltás, pontosabban én a gólváltással egybekötött Spurs sikerre gondolok, s az érte kínált 2,80-as odds pedig kifejezett csábító.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Wolvesnál továbbra is az első Premier League-győzelmükre vadásznak a 2025–26-os idényben, és szerdán este a Molineux Stadionban fogadják a Nottingham Forest csapatát egy kulcsfontosságú mérkőzésen.