2019.01. 30.

Premier Liga: Javít a Spurs?

Premier Liga: Javít a Spurs?

Nincs könnyű helyzetben a Spurs, több kulcsember sérülése miatt elsősorban csak tartalékosabban tudja kiküldeni együttesét a gyepre Pochettino  ezekben a napokban, ráadásul a programjuk is rendkívül sűrű, januárban már ez lesz a nyolcadik tétmeccsük. Ebben a helyzetben már egy Watford elleni hazait sem kezelhetnek ujjgyakorlatként. 

LABDARÚGÁS, PREMIER LIGA
2019.01.30. 21:00
TOTTENHAM - WATFORD

  • Kane mellett Alli, valamint Sissoko játéka is kérdéses, míg Son az Ázsia kupa miatt van távol a kerettől. A Fulham elleni bajnoki sikerben a fortuna is szerepet játszott,  majd kiesés a ligakupából, kiesés az FA kupából, cseppet sem mondható hogy jó formában lennének, sőt a ligakupa visszavágó túlórás volt, csak hogy még több játékperc kerüljön a lábakba. A Watford közben kifejezetten remek formában várja a találkozót, és ez főként idegenben jellemző rájuk, az utolsó hat olyan tétmeccsükön ahol nem ők voltak a pályaválasztók nem szenvedtek vereséget, sőt ezeken a találkozókon minimum két-két gólt szereztek.
  • A bajnokságban négy meccse veretlenek, a top hat utáni szakadék első-számú alakulatáról van szó, ám az első hatból csak éppen a Spurs ellen tudtak pontokat szerezni. Küzdelmes meccsre van kilátás, természetesen a hiányzóik ellenére a hazaiak számítanak az esélyesebbnek, ám a jelenlegi helyzetükben a kimenetelt nem erőltetném, a bukik is elkezdték leszállítani a Watford győzelmének oddsait. A gólokban szerintem nagyobb lehetőség van, hisz a Watford már csak a formája miatt is előléphet egy bátor focival, a 2,5 over esetében most 1,60-as oddsra tehetünk szert.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Premier Liga mai játéknapján a Coventry hazai körülmények között fogadja a Newcastle United csapatát. A két csapat eltérő helyzetből várja az összecsapást: a Coventry számára a hazai pályán mutatott gyenge teljesítmény, a vendégeknél pedig a védekezés sebezhetősége jelenthet problémát.

Hatalmas rangadó, döbbenetes hangulat fogadja az Anfielden a csaláson kapott Cityt.
Hatalmas rangadó, döbbenetes hangulat fogadja az Anfielden a csaláson kapott Cityt.
A „vörös ördögök” a nagyon rossz szezonkezdetet produkáló Tottenhammel találkozik.
A „vörös ördögök” a nagyon rossz szezonkezdetet produkáló Tottenhammel találkozik.