Én a 90-es években, Sir Alex Ferguson irányítása alatt kedveltem meg a United játékát és bizony akkortájt, ahogy Ferguson is mondta, a City nem volt más, csak egy hangos szomszéd! Lehet, hogy azóta arab fontmilliókból felkalapálták őket egy igazi Európa-klasszis csapattá, de nekem mindig is csak a hangos szomszéd maradnak! Még ha alapvetően esélyesebbek is, mint a mostani United.
- Ez a mai meccs izgalmas párharcnak ígérkezik, hiszen mindkét csapat formán kívül szerepel. A City jelenleg a negyedik helyen áll, míg a United csalódást keltően a 13. helyen árválkodik. A Manchester City a legutóbbi években soha nem látott rossz sorozattal várja a derbit, hiszen az utolsó 10 mérkőzésükből mindössze egyet nyertek meg, miközben hét vereséget szenvedtek el. A Premier League-ben négy vereség, a Ligakupában egy kudarc, valamint két vereség a Bajnokok Ligájában azt mutatja, rég nem látott mélységben van a City. Igaz legutóbb otthon már megverték a Nottingham-et, majd 2-2-őt játszottak a Crystal Palace-szal is,de ez még mindig kevés. A City mostani formája arra enged következtetni, hogy nem biztos, hogy nagy különbség lesz Pep Guardiola csapata és a Vörös Ördögök között a mai találkozón! A Bournemouth, Brighton, Tottenham és Liverpool elleni vereségek szinte kizárták a Cityt az idei bajnoki címért folytatott versenyből, ámbár, ahogy tegnap az Arsenal és a Liverpool is balfaszkodott, még bármi történhet! Mindenesetre ma nagyon fontos meccs lesz, hiszen ez a helyi derbi, a United esetleges legyőzése pedig nagyon komoly lendületet adhat az újjászületéshez!
- A Manchester United a korábbi edző, Erik ten Hag távozása után, és Ruben Amorim portugál szakvezető érkezésével remélte, hogy új korszakot indítanak és javulni fognak, de az első jelek alapján Amorim kinevezése nem mentes a hullámzástól. Az Ipswich Town elleni 1-1-es döntetlen után egy nagyarányú 4-0-s győzelmet arattak az Everton ellen, de a legutóbbi két vereségük, az Arsenal és a Nottingham Forest ellen, azt mutatja, hogy Amorim előtt komoly feladat áll, amihez idő kell. A United az első 15 mérkőzésükből mindössze öt győzelmet aratott, ami messze elmarad a korábbi évek eredményeitől. A hazaiaknak is megvannak a maguk problémái, de a United idegenbeli teljesítménye eddig kifejezetten gyenge, hiszen az eddigi hét idegenbeli mérkőzésükből csak egyet nyertek meg, és a múlt szezonban 3-1-es vereséget szenvedtek el a Manchester City otthonában.
- Mindkét csapat magához mérve gyenge formában van, de ez a meccs mindig felpaprikázza a kedélyeket. Gólokat várok mindenképpen egy sok hibával tarkított meccsen. Mindkét gárda betalál majd és lesz minimum három találat is.



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Manchester City - Manchester Utd.
Hazai és nem