2021.04. 19.

Sarokba szorítva. Leeds - Pool.

Sarokba szorítva. Leeds - Pool.

Enyhén szólva is gyengén kezdődött a rovat, ami után már törvényszerű lenne a nyertes tipp, amiben a Leeds-Pool angol élvonalbeli lehet segítségünkre.

A 10. Leeds otthonába látogat Klopp együttese miután búcsúzni kényszerültek a nemzetközi porondtól, így már csak a bajnokságra kell koncentrálniuk, amire szükségük is lesz ha a TOP4-et megszeretnék szerezni.

Egy esetleges mai győzelemmel beérnék a 4. West Ham gárdáját, azt hiszem erre szokták mondani a szezon ezen szakaszában hogy : "különösen fontos mérkőzés". Ám egyáltalán nem ígérkezik könnyed kis kirándulásnak a mai, persze ez közhely, hisz a PL. annyira kiegyenlített hogy szinte az összes meccsre érvényes ez. Bielsa együttese egy felszabadult játékkal rukkolhat elő, nincs veszíteni valójuk, 45 ponttal állnak a 10. helyen. A tipp azért is lehet érdekes, mert bár mindkét gárda a szögletek tekintetében jól áll a képzeletbeli korner tabellán, a vörösök az utóbbi meccseiken rendszerint undert produkálnak, de a remek formában lévő hazaiak is a City elleni győztes meccs ellenére is csak háromszor végezhettek el sarokrúgást. A liverpoolnak utoljára február közepén sikerült magas szögeletekkel tarkított 90 percet összehoznia idegenben, igaz akkor 12-szer állt valaki a zászlónál a labdánál. 

Tehát összességében az esélyesebb vendégek utóbbi kirándulásai alatt összejött számok nem támasztják alá különösen ezt az over 9,5-t, viszont éppen a szakadásaban bízva preferálom, no meg a rovat eddigi gyenge teljesítményében is úgy gondolom már törvényszerű a pozitív változás. 

tipp
Leeds - Liverpool
Szögletszám 9,5 | Több, mint 9,5 | 1.64 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Leeds - Liverpool

2021. 04. 19. 21:00 | Premier Liga Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tozso001 2021-04-19 22:15:36
Ez meg is van!
Szép volt!
Köszönöm!
surda64 2021-04-19 11:33:00
Beleférhet ebbe...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.04.19. 21:00
Leeds - Liverpool
Szögletek száma
9-11
2.80 1 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 280

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Az 5. fogadja az 4. helyezettet a Premier League 14. fordulójában. Unai Emery legénysége lenyűgöző formában van, de a házigazdát sem kell félteni. Mutatjuk a letisztult tippet.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Wolvesnál továbbra is az első Premier League-győzelmükre vadásznak a 2025–26-os idényben, és szerdán este a Molineux Stadionban fogadják a Nottingham Forest csapatát egy kulcsfontosságú mérkőzésen.