Sportág: Premier Liga

A Premier Ligában három csapat van, amely a bajnoki dobogó fokait eldönti majd egymás között. Ezek egyike a Chelsea, amely az utóbbi öt bajnoki fordulóban háromszor is belebakizott! Két döntetlen és egy vereség, máris lecsúsztak az első helyről a harmadikra. Több megingást egy jó darabig nem követhetnek el! Ma Wolves lesz az ellenfél, idegenben.

Az angol élvonalban három csapat fut versenyt a bajnoki címért, további öt pedig a 4. és 5. helyekért. A Liverpool az előbbi háromban van, a Tottenham az utóbbi ötben. Jó kis meccs lehet ez Londonban.

Az angol élvonalban ma is rendeznek mérkőzéseket, már amelyeket nem kell elhalasztani valamilyen ok miatt. Liverpoolban a 2. helyen álló Klopp-legénység fogadja az immáron gazdag hátterű, de az eredményein még ezt nem látható 19. Newcastle gárdáját. Elég egyoldalú találkozónak tűnik.

Mindenki ismeri azt az érzést, amikor átfutja a kínálatot, végigpörgeti magában az érveket pro- és kontra. Amikor megpillant egy párosítást és a nyelvére jön, hogy Na ez az! Amikor megpillant egy szorzót és nem érti, hogy miért ekkora! Amikor meglát egy napi lehetőséget és már azt kutatja magában, mikor tud kimenni egy totózóba, vagy épp, mikor tudja elővenni okostelefonját, hogy tegyen rá tétet. Na ezek azok a tippek, amelyeket itt ebben a rovatban keresünk! Nincs sem szorzóhatár, sem sportkitétel, semmi! Csak egy tipp és egy csettintés, hogy EZ A NAP MECCSE! Fotó: Matthewryz

Az angol élvonalban lesz ma egy igazi fővárosi rangadó, ahol a 6. helyen álló Arsenal a 4. helyezett West Ham United-et fogadja. Mindkét csapat elég ütőképes tud lenni idén, mindkettőjük számára a nemzetközi porond a cél. Jó kis meccs lesz!

Az angol élvonal üde színfoltja idén a Wels Ham, amely a 4. helyen áll a bajnoki tabellán. Ma a 18. helyen szereplő, kiesőjelölt Burnley vendégei lesznek és egészen biztos, hogy alaposan meg fognak küzdeni a bajnoki pontokért a hasonló színvilágú klub ellenében.

Mindenki ismeri azt az érzést, amikor átfutja a kínálatot, végigpörgeti magában az érveket pro- és kontra. Amikor megpillant egy párosítást és a nyelvére jön, hogy Na ez az! Amikor megpillant egy szorzót és nem érti, hogy miért ekkora! Amikor meglát egy napi lehetőséget és már azt kutatja magában, mikor tud kimenni egy totózóba, vagy épp, mikor tudja elővenni okostelefonját, hogy tegyen rá tétet. Na ezek azok a tippek, amelyeket itt ebben a rovatban keresünk! Nincs sem szorzóhatár, sem sportkitétel, semmi! Csak egy tipp és egy csettintés, hogy EZ A NAP MECCSE!

Az olvasók kedvenc rovatában olyan szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy szelvényre. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban-, akár a neten is. Kommentben pedig szívesen látjuk a ti tippjeiteket, véleményeteket is. Fosszuk ki az irodákat együtt!
Az olvasók kedvenc rovatában olyan szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy szelvényre. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban-, akár a neten is. Kommentben pedig szívesen látjuk a ti tippjeiteket, véleményeteket is. Fosszuk ki az irodákat együtt!
Mindenki ismeri azt az érzést, amikor átfutja a kínálatot, végigpörgeti magában az érveket pro- és kontra. Amikor megpillant egy párosítást és a nyelvére jön, hogy Na ez az! Amikor megpillant egy szorzót és nem érti, hogy miért ekkora! Amikor meglát egy napi lehetőséget és már azt kutatja magában, mikor tud kimenni egy totózóba, vagy épp, mikor tudja elővenni okostelefonját, hogy tegyen rá tétet. Na ezek azok a tippek, amelyeket itt ebben a rovatban keresünk! Nincs sem szorzóhatár, sem sportkitétel, semmi! Csak egy tipp és egy csettintés, hogy EZ A NAP MECCSE! Fotó: Matthewryz
Mindenki ismeri azt az érzést, amikor átfutja a kínálatot, végigpörgeti magában az érveket pro- és kontra. Amikor megpillant egy párosítást és a nyelvére jön, hogy Na ez az! Amikor megpillant egy szorzót és nem érti, hogy miért ekkora! Amikor meglát egy napi lehetőséget és már azt kutatja magában, mikor tud kimenni egy totózóba, vagy épp, mikor tudja elővenni okostelefonját, hogy tegyen rá tétet. Na ezek azok a tippek, amelyeket itt ebben a rovatban keresünk! Nincs sem szorzóhatár, sem sportkitétel, semmi! Csak egy tipp és egy csettintés, hogy EZ A NAP MECCSE! Fotó: Matthewryz
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Tipplap
0 Tovább