2026.05. 06.

Villámtipp: Angol női bajnokság: Brighton – Arsenal

Villámtipp: Angol női bajnokság: Brighton – Arsenal

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com

LABDARÚGÁS ANGOL NŐI BAJNOKSÁG | 2026.05.06.   20.45.

BRIGHTON – ARSENAL

Az Arsenal a Brighton vendégeként lép ma pályára. Az Arsenal jelenleg a 3. helyen áll a tabellán, de három mérkőzéssel kevesebbet játszottak, mint riválisaik. Amennyiben mindhárom mérkőzésüket megnyerik, egy pontra megközelítik az éllovas Manchester Cityt, és akkor az utolsó találkozótól függően még bajnokok is lehetnek. Ehhez az első lépés a mai találkozó megnyerése. A női Bajnokok Ligájában szépen teljesítettek, csak az elődöntőben kaptak ki a Lyontól, összesítésben 4-3-ra. A döntő tehát nem sikerült, most már koncentrálhatnak a bajnokságra. A második helyet mindenképpen vissza kell szerezniük a Chelsea-től, ha a következő szezonban is a BL-ben szeretnének vitézkedni. Riválisuktól jelenleg 5 pontra vannak lemaradva.

A Brigton jelenleg a hatodik helyen áll  a tabellán. Nagyon jól tükrözi a két csapat tudása közti különbséget, hogy amíg az Arsenalnak + 33-as a gólkülönbsége, addig a Brightoné 0.

A két együttes legutóbbi összecsapásán a Brighton győzött.

Azt gondolom, hogy látszik a két csapat tudása közti különbség, és az Arsenalnak nagyon kell a győzelem, illetve vissza akarnak vágni a vereségért. Magabiztos Arsenal győzelmet várok. Tippem, hogy győznek a vendégek és lesz legalább 3 gól a találkozón.

tipp
Brighton - Arsenal
Arsenal, és több, mint 2.5 gól | 1.47 | (9/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
deseo 2026-05-06 16:15:35
:-)

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.05.06. 21:00
Bayern München - Paris SG
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Hazai és igen
2.21 1 - 1
2026.05.06. 20:45
Brighton - Arsenal
1X2 + Gólszám 3,5
Vendég és több
2.49 1 - 1
Eredő odds 5.50
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 5500

további tippjeink a Foci világából

Az EFL Kupa első fordulója zárul ezzel a mérkőzéssel, ami azért is lesz pikáns, mert ez a Devon Derby első szezonbeli kiadása! Két motivált gárda találkozik majd, népes szurkolósereg előtt!
Az EFL Kupa első fordulója zárul ezzel a mérkőzéssel, ami azért is lesz pikáns, mert ez a Devon Derby első szezonbeli kiadása! Két motivált gárda találkozik majd, népes szurkolósereg előtt!
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A tegnapi EFL-dömping mellett mára is maradt kupameccs, ahol a Mansfield Town hazaia pályán fogadja a Sheffield United csapatát.

Ma nem OVER/UNDER – BTTS/NO BTTS ajánlatokkal jövök, hanem a mai EFL‑kupás játéknapot vesézzük ki! Olyan lesz, mint egy svédasztal! Rengeteg meccs, rengeteg potenciális érték. A sorozat sajátossága, hogy a nagyok tartalékosabb kerettel, a kisebbek pedig életük lehetőségével futnak ki a gyepre, ebből pedig minden évben születnek gólzáporos fordulatok, makacs underdog‑fellángolások és olyan szelvények, amelyek egyetlen jó tippel is szépen fizetnek. Átnéztem az összes találkozót, kiválasztottam közülük 24 mérkőzést, és mindegyikhez adok egy logikus, érveléssel alátámasztott tippet. Lesz köztük Over 2,5, BTTS, 1–X–2, valamint kétesély is. A szorzók palettája széles, akad majd olyan, amely singleként is vállalható, mások duplába illenek, és természetesen szelvénytippek is vannak bőséggel a kínálatban.