2018.08. 29.

A BL-főtábla a tét Salzburgban

A BL-főtábla a tét Salzburgban

A Bajnokok Ligája play-off körének visszavágói vannak csupán hátra a selejtező-sorozatból. Egy hete Belgrádban a Crvena zvezda 0-0-s döntetlent játszott a Salzburg ellen, így teljesen nyílt a párharc.

Salzburg-Crvena Zvezda

  • A Salzburg és a Crvena zvezda is hibátlanul menetel hazája bajnokságában, múlt héten viszont egymás ellen gólképtelenek voltak, így Salzburban fog eldőlni, hogy melyik csapat játszhat a BL főtábláján. A belgrádiak már három selejtezőkört is sikerrel vettek a Spartaks, a Suduva és a Trnava ellenében, míg a Salzburgnak kiemelt lévén csak a Skendiját kellett, hogy búcsúztassa eddig. A Salzburg sokkal nagyobb rutinnal rendelkezik a nemzetközi színtéren, mint a zvezda, hiszen évek óta stabil tagja az Európa-liga mezőnyének, sőt most tavasszal egészen az elődöntőig menetelt, ahol a Marseille állította meg. A BL-ben még sosem sikerült főtáblára kerülniük, mindig az utolsó lépcsőfokban buktak el, vajon most megtörik az átkot? Nemcsak a rutin, hanem az erősebb keret is az osztrákok mellett szól. Közös a két klubban, hogy főként fiatalokat szerepeltetnek és őket próbálják később jó pénzért eladni, ilyen volt a Salzburgnál Mané vagy éppen Kampl.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Salzburg-Crvena Zvezda: 1x2: -Salzburg, odds:1,40

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Fenerbahce eltökélt szándéka, hogy – 9 selejtezős búcsú után – visszatérjen az európai klubfutball legnagyobb színpadára, ahol a 2008/09-es szezonban járt utoljára. Ennek megfelelően nagyok az isztambuli gigász ambíciói ezen a nyáron, különösen mivel a klub vezetősége jelentősen megerősítette a már amúgy is magas szintű keretét, több mint 80 millió eurós beruházással. A Sárga Kanárik szerda este, 20 órakor az osztrák ezüstérmes Sturm Graz csapatát fogadják a Sükrü Saracoglu Stadionban, a Bajnokok Ligája harmadik kvalifikációs körének első felvonásán.

Az Aarhus egy héttel a Lech Poznan elleni fordítása után az azeri bajnok Sabah ellen folytatja Bajnokok Ligája-selejtezős szereplését. A dán együttes legutóbb óriási hátrányból kapaszkodott vissza, míg a vendégek eddigi menetelésük során elsősorban szervezett védekezésükre építettek.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!