2025.02. 19.

A Nap Tippje: Real Madrid - Manchester City (Vajon megvannak még Sergio Augero heréi?)

A Nap Tippje: Real Madrid - Manchester City (Vajon megvannak még Sergio Augero heréi?)

A Bajnokok Ligája egyik legnagyobb presztízsű párharcának visszavágójára kerül sor a Santiago Bernabéu Stadionban, ahol a Real Madrid előnnyel várja a Manchester City elleni összecsapást. Az első mérkőzés öt gólt hozott, ahol a spanyolok kétszer is hátrányba kerültek, de végül 3-2-es győzelmet arattak az Etihadban, így egy lépéssel közelebb kerültek a negyeddöntőhöz. Szegény Sergio Aguero belengette, hogy levágja a heréit, ha a Real nyerni tud Manchesterben, nyilván nem tette meg, de talán ostobaságokat nem kellene beszélni!

  • A Real Madrid az elmúlt hetekben a La Ligában hullajtott pontokat, hiszen három bajnoki mérkőzés óta nyeretlen, legutóbb pedig az Osasuna elleni döntetlennel zárt, ahol Jude Bellingham kiállítása is borzolta a kedélyeket. Ugyan a spanyol bajnokságban a Barcelona fenyegeti a listavezető helyüket, a Bajnokok Ligájában óriási tapasztalatuk van a kiélezett helyzetekben. Történelmük során 39 alkalommal nyerték meg egy párharc első meccsét idegenben, és ebből 37 esetben tovább is jutottak, így statisztikailag is komoly esélyük van a továbbjutásra.
  • A Manchester City a hétvégén magabiztos, 4-0-s győzelemmel hangolt a Newcastle ellen a Premier League-ben, és lassan kezdi visszanyerni legjobb formáját. Guardiola csapata sorozatban 15 mérkőzésen talált be, és minden idegenbeli mérkőzésén eredményes volt az elmúlt hét alkalommal. Ugyanakkor az angolok rossz szériában vannak az európai kupasorozatban, hiszen zsinórban három idegenbeli Bajnokok Ligája-meccset elveszítettek, ami Guardiola eddigi legrosszabb ilyen sorozata. A Citynek mindenképpen gólt kell szereznie Madridban, és mivel ez az eddigi BL-mérkőzéseiken rendre sikerült, támadószellemű játékra lehet számítani.
  • A találkozón várhatóan ismét gólgazdag és kiélezett csata bontakozik ki, hiszen a Manchester City kényszerhelyzetben van, így nyílt játékot kell vállalnia. Ez azonban kedvezhet a Real Madridnak, amely a gyors támadásaival megbüntetheti az angolok védelmi megingásait. Bár a City képes lehet megszorongatni a spanyolokat, Ancelotti csapata minden bizonnyal elég stabil marad ahhoz, hogy legalább egy döntetlennel kiharcolja a továbbjutást, és a negyeddöntőbe jusson. Mindkét csapat betalál majd és minimum három-, de akár több gól is várható!

Minden újonnan regisztráló felhasználó 5.000 Ft-os üdvözlő bónuszban részesül a TIPPMIXPRÓN! Részletekért kattints! 

tipp
Real Madrid - Manchester City
Mindkét csapat szerez gólt + több mint 2,5 gól a mérkőzésen | 1.47 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
aniduula 2025-02-19 18:55:43
zkuste své štěstí

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.19. 21:00
PSV - Juventus
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.55 2 - 1
2025.02.19. 21:00
Real Madrid - Manchester City
1X2
Real Madrid
1.95 3 - 1
2025.02.19. 20:30
Aston Villa - Liverpool
Gólszám 3,5
Kevesebb, mint 3,5
1.59 2 - 2
Eredő odds 4.81
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 4810
LTamas 2025-02-19 18:17:41
Foci

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.19. 21:00
PSV - Juventus
Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést
Nem
1.25 2 - 1
2025.02.19. 21:00
Real Madrid - Manchester City
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.51 3 - 1
2025.02.19. 20:30
Aston Villa - Liverpool
Kétesély
Döntetlen vagy Liverpool
1.23 2 - 2
Eredő odds 2.32
Tét 1000
Nyeremény 2320
tozso001 2025-02-19 17:01:00
Gg

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.19. 21:00
Real Madrid - Manchester City
1. félidő - Mindkét csapat szerez gólt?
Igen
2.80 3 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2800
Bazs95 2025-02-19 16:45:24
Sztem benne van a sok gól ismét.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.19. 21:00
Real Madrid - Manchester City
1X2 + Gólszám 2,5
Hazai és több
2.40 3 - 1
Tét 500
Nyeremény 1200
Niké 2025-02-19 12:01:46
A szimpatikusok csatàjànak visszavàgójàn ez a Frankfurti sas új impulzuskènt dönthet.(Marmoush)
Kovàcs spori jónèhàny lapot kiszórhat!
Halföldi(Halland) ès Màrmust dönthet!
Halas Margitban egy tegnapi Milanos pirosat làtok.
Vinicius vagy a hètvègi hôs Bellingham mellett van mèg 3 jelölt minimum.
Szeretnek a fiúk reklamàlni,Varga Barni innen tanulta szövegelèst.
A kevèsbè szàjtèpôs inkàbb jàtszani próbàló sikerèt tippelem.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.02.19. 21:00
Real Madrid - Manchester City
1X2
Manchester City
3.25 3 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3250
Bazs95 2025-02-19 16:43:54
Jók ezek a becenevek... ja nem.
(Nem vagyok egyik csapatnak a szurkolója.)

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az FC Köbenhavn és a Kairat Almaty egyaránt csak egy pontot gyűjtött az első négy fordulóban, így győzelmi kényszerben lépnek pályára a Bajnokok Ligája ötödik körében egymás ellen.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Zsúfolásig megtelik ma este a Deutsche Bank Park lelátói, ahol az Eintracht Frankfurt és Atalanta vívja első tétmérkőzését egymás ellen. Két hasonló erősségű csapat találkozik a Bajnokok Ligája mai játéknapján, így izgalmas, kiegyenlített összecsapásra van kilátás.