friss 1 órája

A Nap Tippje: Tottenham Hotspur - Atletico Madrid

A Nap Tippje: Tottenham Hotspur - Atletico Madrid

Csodára készül a Tottenham, háromgólos hátrányból kell fordítania az Atlético Madrid ellen a londoni visszavágón, hogy életben tartsa negyeddöntős álmait a Bajnokok Ligájában.

  • A Spurs az első mérkőzésen 5–2-es vereséget szenvedett, így rendkívül nehéz helyzetből várja a második felvonást. A londoniak ugyanakkor önbizalommal telve érkeznek, miután a Premier League-ben hatmeccses vereségsorozatukat megszakítva döntetlent harcoltak ki a Liverpool ellen, Richarlison utolsó pillanatos góljával. Az együttest továbbra is Igor Tudor irányítja ideiglenes vezetőedzőként, akinek pozíciója a súlyos madridi vereség után megingott, de a csapat kiállt mellette, és legutóbb már sokkal jobb arcát mutatta. A bajnokságban kiesési harcot vívó Tottenham most minden figyelmét a nemzetközi porondra fordítja, ahol történelmi fordításra készül. Nem sok olyan példát ismerünk a futballtörténelemből, amikor ez sikerült, de való igaz, volt már rá példa. Ráadásul a Sarkantyúsok az utóbbi 16 UEFA-meccsükből mindössze hármat nyertek spanyol ellenféllel szemben! És ott lesz a pályán az Atletico Madrid is! A Tottenham helyzetét tovább nehezíti, hogy számos kulcsjátékos hiányzik sérülés és eltiltás miatt! Richarlison, Yves Bissouma, Lucas Bergvall, Ben Davies, Mohammed Kudus, Rodrigo Bentancur, Dejan Kulusevski, James Maddison és Wilson Odobert hiányzik, míg Conor Gallagher, Destiny Udogie, Cristian Romero és Joao Palhinha játéka kérdéses, de Micky van de Ven visszatér.
  • Az Atlético kifejezetten eredményes az angol csapatok ellen kétmeccses párharcokban, 14-ből 10-et megnyert, és a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőiben is rendre jól teljesít, az utóbbi 11-ből hetet sikerrel vett. A madridiak ráadásul az utóbbi nyolc BL-meccsükből hétszer szerezték meg a vezetést, ami most kulcsfontosságú lehet, egy korai góllal négygólosra növelhetnék az előnyt. A vendégek győzelemmel hangoltak, 1–0-ra verték a Getafét, és több idejük volt felkészülni, bár az utazás fáradtsága tényező lehet. Simeone csapatának nem kell kapkodnia! Átengedheti a terepet az erős győzelmi kényszerben lévő angol csapatnak és az adódó kontrákból elég csak egyet kihasználniuk. Jan Oblak és Rodrigo Mendoza hiányzik, míg Pablo Barrios játéka kérdése
  • A Tottenham javuló formája ellenére túl nagy a hátrány, az Atlético Madrid magabiztosan focizhat és akkor nem lesz gond a továbbjutással. Persze a Spurs rohanni fog, kemények lesznek és odateszik majd magukat rendesen, ami minimum három büntetőlapot eredményez majd! A kimenetelt nem piszkálnám, a spanyoloknak a vereség is jó, de azt az egy bebiztosító gólt belövik majd!

👉 Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen! 

👉 Támogass minket a Donably-n!

tipp
Tottenham Hotspur - Atletico Madrid
Mindkét csapat szerez gólt és több, mint 2,5 gól a mérkőzésen | 2.03 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Szerda este a szezon eddigi legfontosabb mérkőzése vár a Liverpoolra a Galatasaray ellen.
Szerda este a szezon eddigi legfontosabb mérkőzése vár a Liverpoolra a Galatasaray ellen.
Szerda kora este kiélezett meccsen fogadja a Newcastle-t a Barcelona.
Szerda kora este kiélezett meccsen fogadja a Newcastle-t a Barcelona.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Impossible Mission? Háromgólos hátrányból kellene feltámadnia a Bodo/Glimt ellen a Sportingnak az Estadio Jose Alvalade-ben, ha életben akarja tartani Bajnokok Ligája-szereplését. De vajon sikerül-e?
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Impossible Mission? Háromgólos hátrányból kellene feltámadnia a Bodo/Glimt ellen a Sportingnak az Estadio Jose Alvalade-ben, ha életben akarja tartani Bajnokok Ligája-szereplését. De vajon sikerül-e?