2018.08. 22.

Az álom kapujában a Vidi

Az álom kapujában a Vidi

Már biztosan csoportkörös egy európai kupasorozatban a MOL Vidi, az AEK Athén elleni párharc során pedig arra is fény derül, hogy a BL-ben vagy az El-ben lesz-e lehetősége megmutatni magát. Lássuk, mire lehet számítani a két csapat Üllői úti odavágóján?!

MOL Vidi – AEK Athén

  • Szenzációs menetelés közepénél tart a Vidi. Ezen a nyáron a luxemburgi Dudelange-t a vártnál nehezebben búcsúztatta, de ezt követően két komoly bravúrt is végrehajtott, hiszen mind a bolgár Ludogorec, mind pedig a svéd Malmö papíron sokkal magasabban jegyzett együttes. A szervezett és fegyelmezett védekezés meghozta az eredményét és ebben a két párharcban, négy meccs alatt csupán egyetlen gólt kapott a Vidi. Bár a Honvédnak hármat rúgtak a hétvégén, mégis a védekezés lesz a kulcsa az AEK elleni párharcnak is, hiszen ha sikerül a görögöket egy-két gól alatt tartani a 180 perc során, akkor itt is összejöhet a továbbjutás. Márpedig nem számítok sokgólos találkozóra ma este, szerintem ezúttal is meg tudja majd oldani a Vidi, hogy egynél több gólt ne kapjon. Véleményem szerint három gólnál kevesebb fog esni és a csata majd Athénban fog eldőlni a jövő héten. A Vidinél a jobb szélső Nego játszik csúcsformában, míg a sárga-feketéknél Livajára kell figyelni.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • MOL Vidi – AEK Athén: Gólszám 2,5: - Kevesebb, mint 2,5, odds: 1,35

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Kirby 2018-08-22 23:55:14
Hát igen.. Magyar sors..
Már csak azt nem értem h Bunko Alizibovics mit keres ebben a csabatban?
Minarik Ede sem tenné a csapatba..
Terminator 2018-08-22 09:00:21
Sziasztok!

A Vidi megérezte a "vér szagot"!! Biztosra veszem,hogy idehaza nem fog kikapni!,éppen ezért a mai szelvényem 1X odds 1,65 Sok sikert mindenkinek!

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az FC Köbenhavn és a Kairat Almaty egyaránt csak egy pontot gyűjtött az első négy fordulóban, így győzelmi kényszerben lépnek pályára a Bajnokok Ligája ötödik körében egymás ellen.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Zsúfolásig megtelik ma este a Deutsche Bank Park lelátói, ahol az Eintracht Frankfurt és Atalanta vívja első tétmérkőzését egymás ellen. Két hasonló erősségű csapat találkozik a Bajnokok Ligája mai játéknapján, így izgalmas, kiegyenlített összecsapásra van kilátás.