2020.11. 24.

Bajnokok Ligája: Közbeszól a Covid Kijevben?

Bajnokok Ligája: Közbeszól a Covid Kijevben?

A Dinamo Kijev - Barcelona Bajnokok Ligája-mérkőzés következne kedden az ukrán fővárosban, de kérdés, hogyan alakul a csapatok-, főleg az ukránok kerete a koronavírus miatt. Lássuk ennek fényében a meccset sportfogadói szempontból.

DINAMO KIJEV - BARCELONA
2020.11.24. 21:00

  • A Barcánál forr a levegő az elmúlt hetekben. Kezdődődött azzal, hogy Griezmann korábbi ügynöke, Eric Olhats, a France Football-nak azt nyilatkozta, hogy védence “komoly problémákkal küzdő klubba érkezett, ahol Messi irányít mindent, császár és uralkodó is, aki nem nézte jó szemmel Antoine érkezését”. Ezek után a klub üresen álló elnöki székére pályázók egyike, Victor Font nyilatkozott egy olyat, hogy Griezmannt egyáltalán nem lett volna szabad szerződtetni. Majd a legutóbbi botrány, az edzésről távozó Griezmann autóját körbevették a Messi-fanok némi dörömbölés után felszólították, hogy több tiszteletet tanúsítson a kis argentin zseni irányába! A klub edzője, Ronald Koeman pedig mindezet után többször is cáfolta, hogy a két remek futballista között lenne bármiféle ellentét vagy súrlódás! Erre jön még rá a sérültek száma: Umtiti, Roberto, Piquet, Fati, Busquets és Araujo. Nyilván Messi ott lesz a pályán és a csapat pedig szeretné lezárni a továbbjutás kérdését Kijevben. 
  • Az ukrán főváros kedvenc csapatánál pedig nagy gondok vannak. Arat a Covid, az is kérdéses, hogy a csapat ki tud-e állni a meccsre. Nem írom le az összes nevet, de a hétfői hírek szerint 12 játékos beteg, vagy van karanténban, emellett pedig négy sérült és egy doppingvétség miatti eltiltás van. Ez pedig kiütés már a meccs előtt. A spanyol csapatnál a cseresor is erősebb jóval, mint a Dinamo, ha ki tud állni. 

Ha lesz meccs, akkor a Barcelona győzelme erősen valószínű!

tipp
Dinamo Kijev - Barcelona
1X2 | Barcelona | 1.64 | (9/10)

kapcsolódó meccs

Dinamo Kijev - Barcelona

2020. 11. 24. 21:00 | BL, G csoport Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zozox 2020-11-24 08:44:26
Arról szólnak a hírek hogy Messi és De Jong sem lép pályára.
Moslékman1 2020-11-24 11:07:48
El sem utaztak

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az FC Köbenhavn és a Kairat Almaty egyaránt csak egy pontot gyűjtött az első négy fordulóban, így győzelmi kényszerben lépnek pályára a Bajnokok Ligája ötödik körében egymás ellen.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Zsúfolásig megtelik ma este a Deutsche Bank Park lelátói, ahol az Eintracht Frankfurt és Atalanta vívja első tétmérkőzését egymás ellen. Két hasonló erősségű csapat találkozik a Bajnokok Ligája mai játéknapján, így izgalmas, kiegyenlített összecsapásra van kilátás.