Az odavágón elért 1-3 csak egy dolog, ennél sokkal nagyobb problémák vannak a Fradinál, sajnos a magyar bajnok idén sem alkalmas a BL ligafázisába való bejutásra. Robbie Keane pedig már az első vereség utáni sajtótájékoztatón hatalmas hibát vétett! Azt mondta, a visszavágón várhatóan elbízza magát az azeri bajnok, így van esély fordítani! Nem fogja elbízni magát a Qarabag edzője és az esély a fordításra kb 10% alatt van, de ezt sem a mutatott játék, hanem a statisztika adja ki!
- A mutatott játék volt a legnagyobb probléma a Groupamában! A Qarabag megalkuvást nem tűrő presszúrája, a villámgyors játékosai megoldhatatlan feladat elé állították a lomha Fradi-védőket. Az első félidőben Varga Barnabás zsenialitásának köszönhetően a Fradi szerzett vezetést, de a mutatott játék már ebben a játékrészben sem tette túlontúl optimistává a meccset értőbb szemmel néző szurkolókat. Már ekkor is 57% volt a labdabirtoklás a Qarabagnak, de a Fradi középpályája ekkor még állta a sarat valamelyest. Aztán a második félidő elején jött az égi csapás, lesérült Ötvös Bence, ezzel pedig megszűnt a stabilitás a középpályán. Maiga és Romao sérülése miatt nem volt több olyan játékos a keretben aki magabiztosan képes lenne a 6-os posztot játszani, így jobb híján a meccsek óta gyenge formában lévő Zachariassen jött be. És innentől átrohantak a Fradin. Szerintem itt követte el Keane az első hibát, Keitát kellett volna odatenni, még akkor is, ha védekezésben bizonytalan. Egyrészt az ő rutinja és játékintelligenciája többet ért volna, másrészt már csak a neve miatt is nagyobb figyelmet kapott volna az Azeriektől, ezzel is kicsit visszafogva azt a rohanást ami következett. Benyomták a Fradit hazai pályán, úgy szereztek három gólt, hogy rengeteg helyzet kimaradt, sokat eltököltek-pöcsöltek szó szerint és Kady Borges gyengén játszott! Lehet, hogy a szép emlékek felsejlettek benne. De még így is teljesen magabiztosan lejátszották a Fradit és 3-1-gyel olyan előnyt alakítottak ki, ami EZZEL A MUTATOTT JÁTÉKKAL behozhatatlan!
- Robbie Keane mentalitása, vehemenciája, szigora és fellépése passzol a Fradihoz, viszont több hibája is van! NEM TUD MEGLEPETÉST OKOZNI, nem tud váltani, játszatja a kedvenceit akkor is ha gyengék (Makreckis, O’Dowda, Kanikovszky), és csak nagyon sokára nyúl bele a meccsbe! Nem tud stílsut, stratégiát váltani pontosan azt adta tálcán Gurban Gurbanovnak, amit ők vártak és amire tökéletesen felkészültek! Makreckis futógép, erőszakos, de nem tud beadni! O’Dowda ugyanez, hiába szántja fel a pályát, nagyon gyenge a támadójátékban. Egy Cadu ül a padon, aki már a Fradiban is megmutatta, milyen technikás, remek játékos! Kanikovszky lehet, hogy nagyon tehetséges és egyszer jó lesz majd, de most borzalmasan gyenge volt! Joseph Lenny-t pedig bottal kellene elkergetni az Üllői út környékéről is! Egy BL-be törekvő focicsapatnak ne legyen már olyan játékosa, aki nem tud labdát kezelni! Oké, hogy gyors, meg magasra ugrik, de borzalmasan gyenge technikai téren! És a legnagyobb probléma, nincs megfelelő labdaszerző, romboló VKP a keretben! Maiga és Romao még nem alkalmasak a játékra, ahogyan Ötvös sem. Marad jobb híján a Keita-Zachariassen duó valamelyike, vagy hátraviszi Tóth Alexet, de akkor az előrejátékban lesz hiátus a pályán! Meg kellene húzni a meglepetést és berakni a fiatal Madarászt! Mi baj lehet? Állítólag nagyon tehetséges a srác. Mindenképpen Cadut raknám be a jobb szélre, de akár balra is és a jobbon kezdhetne akárki más! Még Makreckis is. De az ír játékost még a kispadra sem raknám oda-oda! A védelemben Cissé a leggyorsabb, mozgékony védő, aki ha épp fejben rendben van, erős játékos. Mellette Gartenmann már lassú a qarabagi villámléptű támadókhoz, Raemakers pedig a csatahajó lassúságával csak gondot jelent. Szalai Gábor még csak-csak, de ő sem BL-szint. Ami pedig a leginkább zavar Keane-ben, hogy egy raklapnyi kiváló szélsője (Cirkovic, Sevikjan, Kehinde, állítólag Arzani, Gruber) és NEM JÁTSZIK SOHA SZÉLSŐJÁTÉKOT!! Lehet, kicsit az elkeseredés is beszél belőlem, de ha lehetne azonnal odaadnám Robbie Keane-t Borbély Balázsért! Öröm nézni az ETO játékát, és még csak belegondolni is hátborzongató, mit tudna ebből a Fradi-keretből kihozni! De hát Borbély nem tartják felsőpocos edzőnek, pedig az, csak még nem mindenki ismeri el!
- A Qarabagot és Gurbanovot pont nem érdekli mi volt az eredmény! Ha beviszik a meccset a nagy stadionba Bakuban, akkor ott ki akarják majd szolgálni a szurkolókat és az első perctől kezdve komoly nyomás alatt lesz a Fradi, Értékelhető 6-os és megfelelően gyors középső védők nélkül! Pesszimista vagyok és én lennék a legboldogabb, ha rám cáfolna kedvenc csapatom, de akár többgólos vereséget látok és rengeteg azeri helyzetet, szögletet, a végén pedig még a kiállítás sem elképzelhetetlen a csalódott Fradi-védők valamelyikénél. Lehet, hogy szerdáig Maigát összedrótozzák, de az is csak kicsit javítana az esélyeken. Tudom én vagyok a szaralak, hogy ilyen tippet tanácsolok (amit én nem küldök játékba!), de az első meccsen mutatott játék alapján ez sajnos realitás.
KÜZDENI MINDIG, FELADNI SOHA! Bárcsak rám cáfolna a Fradi!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Qarabag Baku - FTC
Qarabag Baku
tippszelvény
Qarabag Baku - FTC
Igen / Igen
tippszelvény
Qarabag Baku - FTC
Hazai és igen
FC Köbenhavn - Basel
FC Köbenhavn
AEK Larnaka - Brann Bergen
Hazai és igen
tippszelvény
Qarabag Baku - FTC
Qarabag Baku
FC Bruges - Rangers
FC Bruges
Benfica - Fenerbahce
Hazai és kevesebb
FC Köbenhavn - Basel
Hazai és kevesebb
(Viccelek, Kubatov nem akar rosszat a Fradinak és Gerzsonnak sem.)
A meccsre majd élőben, lehet kiállítanak egy hazait a 3. percben, onnan 2-0 nekünk, a hosszabbítást pedig jobban bírjuk, hiszen pihentünk a Kisvárda-meccs helyett! :D
tippszelvény
Qarabag Baku - FTC
Igen / Igen
Grupiban simán lefociztàk a Ferencvàrost!
Sok hasonló vadabb tippet szoktam tenni mert ezek mostanàban elèg jól jöttek.
Pàkàsz tippje sem rossz,èn nem tudom elhinni ma egy döntetlenre is jók lesznek a ferencvàrosiak.
tippszelvény
Qarabag Baku - FTC
Qarabag Baku
tippszelvény
FTC - Qarabag Baku
Qarabag Baku
tippszelvény
Qarabag Baku - FTC
Igen és több, mint 2,5