2021.07. 20.

Bajnokok Ligája selejtező: Rapid Wien – Sparta Praha

Bajnokok Ligája selejtező: Rapid Wien – Sparta Praha

A BL mai selejtezőiben lesz még egy összecsapás, ahol a Fradi-szurkolók a hazai csapatnak szorítanak majd, ez pedig a Rapid Wien – Sparta Praha mérkőzés lesz. A Bécsi Fradi otthon fogadja a cseh csapatot.

  • A Rapid jelenleg nem volt bajnok 2008 óta, de még mindig a legnagyobb támogatásnak örvend. A csapat tavaly az osztrák ligából kimagasló Salzburg után második helyezést értek el, ennek köszönhetően most csatlakoznak a BL-selejtezőbe. A csapat legjobbja görög válogatott Taxiarchis Fountas, valamint az osztrál Kara Ercan. A Rapid támadásban inkább erős, hátul kell alaposan összerakni a védekezést. Diethmar Kühbauer jó munkát végez, ennek pedig nem csak a bajnokságban, hanem a BL-ben is ki kellene jönnie.
  • A Sparta Praha kerete jóval erősebb, mint a Rapidé! Pavel Vriba olyan minőségi játékosokkal dolgozhat, mint a 18 éves Adam Hlozek, aki nemsokára nagyon komoly bajnokságban fog játszani, vagy éppen a válogatott Ladislav Krejci.
  • A csehek tűnnek erősebbnek, ezért otthon a Rapidnak oda kell tennie magát nagyon, hogy megfelelő előnyt szerezzen. A cseheknek jó eredmény az X is, ezért azt várom, hogy Krejciék átengedik a területet a Rapidnak és az ellentámadásokból fognak operálni
  • Mindkét oldalon várok találatot.
tipp
Rapid Wien - Sparta Praha
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.59 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Rapid Wien - Sparta Praha

2021. 07. 20. 20:30 | BL-selejtező Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Lalika 2021-07-20 07:36:29
Ha jól tudom már nincs idegenbeli gól számítás. Úgyhogy kell gurítani ha tovább akarnak jutni a csapatok 😬🤞

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.07.20. 20:30
Rapid Wien - Sparta Praha
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.90 2 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1900

további tippjeink a Foci világából

Történelmi BL-debütálásra készül a Como, amely remek formában várja a németeket. A Leipzig támadásban erős, de hátul már akadtak gondjai – a gólváltásban látjuk a legjobb lehetőséget.
Történelmi BL-debütálásra készül a Como, amely remek formában várja a németeket. A Leipzig támadásban erős, de hátul már akadtak gondjai – a gólváltásban látjuk a legjobb lehetőséget.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája nyitómérkőzésén egy izgalmasnak ígérkező összecsapás várható Prágában. A két csapat eddig mindössze egyszer találkozott egymással, az 1995–96-os UEFA-kupa harmadik fordulójában a Slavia 1–0-s összesítéssel jutott tovább.

Hosszú várakozás után ismét Bajnokok Ligája-mérkőzésre készül a Fenerbahce és a Roma, a két gárda egymás ellen, a Sukru Saracoglu Stadionban csap össze. Parázs mérkőzés várható!
Hosszú várakozás után ismét Bajnokok Ligája-mérkőzésre készül a Fenerbahce és a Roma, a két gárda egymás ellen, a Sukru Saracoglu Stadionban csap össze. Parázs mérkőzés várható!