2021.09. 29.

Bajnokok Ligája: Wolfsburg – Sevilla, egy nagyszerű fogadási ajánlat!

Bajnokok Ligája: Wolfsburg – Sevilla, egy nagyszerű fogadási ajánlat!

A BL idei mezőnyének talán legkiegyensúlyozottabb négyeséből, a G-csoportból hoztam egy meccset, ahol a kvartett két komolyabb kerettel rendelkező együttese, a Wolfsburg és a Sevilla egymás ellen lép ma pályára. A helyszín a Volkswagen Aréna.

WOLFSBURG - SEVILLA
2021.09.29. 21:00

  • A Sevilla az első mérkőzésen a csoportban hazai pályán fogadta a Salzburg együttesét és meglepetésre nem tudott felülkerekedni az osztrák bajnokon. Nem csak az eredmény (1-1), hanem a mutatott játék és a statisztika szerint is abszolút kiegyenlített meccs volt. Ez pedig a Sevillára nézve negatív. A Wolwsburg a bajnoki címe után szétszéledő és újjáalakuló Lille-ben szerepelt és gól nélküli döntetlent játszott. Ez talán hasonló kategória, különösen azért, mert még gólt sem tudtak lőni a németek. Ma éppen ezért két nagyon motivált és győzelmi kényszerben játszó csapat fut ki a Volkswagen Arena gyepére.
  • A Wolfsburg mellett a hazai környezet és a jó bajnoki szereplés szól, bár az utolsó-, Hoffenheim elleni bajnokit láthatóan már kevés motivációval tudták le, talán már akkor is ez a mai meccs járt a derék német focisták fejecskéjében. A sérültek tekintetében viszont már a Sevilla felé billen el az esélyesség mérlegének nyelve: a hazaiaktól hiányzik Bialek, Brooks, Otavio és Schlager is, mind a négyen fontos játékosok, a vendég spanyol együttesből pedig mindössze egy labdarúgó En Nesyri marad ki piros lap miatt, viszont ő a csapat egyik legjobbja.
  • Mindezek után ma is kiegyenlített meccset és gólváltást várok mára.

tipp
Wolfsburg - Sevilla
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.78 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Wolfsburg - Sevilla

2021. 09. 29. 21:00 | BL, G csoport Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A szenvedő Fenerhez látogat a nagy meccseket elbukó Liverpool
A szenvedő Fenerhez látogat a nagy meccseket elbukó Liverpool
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában a veretlen Arsenal a Fortuna Arénába látogat, ahol a Slavia Prága látja vendégül. A londoniak hét ponttal továbbra is az élmezőnyben állnak, míg a cseh bajnok három forduló után még mindig kieső helyen várja az összecsapást.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Szikárzó mérkőzésre lehet számítani a Sárkány stadionjából, a házigazda Porto fogadja a Napoli együttesét. A portugál együttes három egymást követő vereséggel kezdte európai szereplését, így egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, a Napoli legutóbb megszerezte első győzelmét a sorozatban, de idegenben azonban komoly nehézségekkel küzd!