2018.11. 07.

BL: Lisszabonban is jobbnak bizonyul az Ajax?

BL: Lisszabonban is jobbnak bizonyul az Ajax?

A Bajnokok Ligája E-csoportjában a mai napon akár mindkét továbbjutó hely kérdése eldőlhet, hiszen ha a Bayern és az Ajax is nyer, akkor onnantól nincs miről beszélni. Kettejük közül a hollandoknak lesz lényegesen nehezebb dolguk, ugyanis Lisszabonból kellene elhozniuk a három pontot.

Benfica – Ajax

  • Egészen pazar szezont fut eddig az Ajax. A BL-selejtezőket sikerrel vették, pedig voltak kemény ellenfeleik, a holland bajnokságban tizenegy alkalomból kilencszer nyertek, (így is csak másodikak a PSV mögött), a BL csoportkörében pedig a Bayernnel ikszeltek idegenben, míg a Benficát és az AEK-et legyőzték. Ennek köszönhetően úgy léphetnek pályára a portugál fővárosban, hogy ha nyernek, akkor továbbjutnak a tizenhat közé két körrel a csoportkör zárása előtt. Két héttel ezelőtt a Johan Cruijff Arénában Mazraoui góljával a 92. percben csikarták ki a győzelmet. Ez a vereség annyira megfogta a portugálokat, hogy a két bajnokijukat is elbukták ezt követen. Ellenben az Ajax a legutóbbi kilenc meccsét mindössze egy gólt kapott. Ismét tele van a keret roppant tehetséges fiatal hollandokkal, akikért az európai topcsapatok már sorban állnak, ilyen pl: de Ligt, van de Beek, de Jong vagy a dán Dolberg. Erősebbnek és egységesebbnek érzem az Ajaxot, de a lisszaboni sikerükre nem fogadnék, inkább a kiváló védelmükben bízok, ezáltal kevés gólra számítok, hiszen a hollandoknak nem kell rohanniuk, mert a döntetlen is kedvező eredmény számukra.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Benfica – Ajax: Gólszám 2,5: - Kevesebb, mint 2,5 gól, odds: 1,80

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Történelmi BL-debütálásra készül a Como, amely remek formában várja a németeket. A Leipzig támadásban erős, de hátul már akadtak gondjai – a gólváltásban látjuk a legjobb lehetőséget.
Történelmi BL-debütálásra készül a Como, amely remek formában várja a németeket. A Leipzig támadásban erős, de hátul már akadtak gondjai – a gólváltásban látjuk a legjobb lehetőséget.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája nyitómérkőzésén egy izgalmasnak ígérkező összecsapás várható Prágában. A két csapat eddig mindössze egyszer találkozott egymással, az 1995–96-os UEFA-kupa harmadik fordulójában a Slavia 1–0-s összesítéssel jutott tovább.

Hosszú várakozás után ismét Bajnokok Ligája-mérkőzésre készül a Fenerbahce és a Roma, a két gárda egymás ellen, a Sukru Saracoglu Stadionban csap össze. Parázs mérkőzés várható!
Hosszú várakozás után ismét Bajnokok Ligája-mérkőzésre készül a Fenerbahce és a Roma, a két gárda egymás ellen, a Sukru Saracoglu Stadionban csap össze. Parázs mérkőzés várható!