Éppen egy hete megkezdte az idei nemzetközi szezont a Ferencváros labdarúgócsapata. Többórás utazás során megérkezdtek Kostanajba, Kazahsztánba, ahol megmérkőztek az ország bajnokcsapatával és 0-0-ás döntetlent játszottak. Ma lesz a visszavágó.
FTC - TOBOL KOSTANAJ
2022.07.13. 20:00
- Amikor Kubatov Gábor vezetésével 2010-es évek elején megindult a fejlődés a Ferencvárosban, olyan állapotban volt szeretett csapatunk, hogy csak álmodni lehetett arról, hogy egyszer még a BL csoportkörében fog szerepelni. Azelőtt néhány éve sikerült három év NB2-es purgatórium után visszakerülni az élvonalba, az angol tulajdonos pedig romhalmazt hagyott maga után. Innentől kezdődött az a szisztematikus építkezés, aminek az eredménye a mai Fradi, amely négyszer lett bajnok zsinórban és háromszor egymás után szerepelt valamelyik nemzetközi kupa csoportkörében (2 EL, 1 BL). Évről-évre értékesebb játékosokat igazol a klub, olyan futballistákat, amelyek magasan kiemelkednek az NB1-ből, többszörös válogatottak és nem levezetni érkeztek már, hanem fontos állomásnak tartják a klubot. A télen megrendezésre kerülő világbajnokságra három FTC-játékos utazik! A bajnokságot pedig úgy nyerik meg immáron negyedik éve a zöld-fehér futballisták, hogy kérdés sem férhet hozzá, hogy ki a legjobb a vidéken.
- Mindezek után kedves ferencvárosi srácok, érzelmileg hatalmas csalódás volt a 0-0! Nem ezt vártuk, nem úgy ültünk le a tévé elé a nyár derekán egy jó hideg sörrel, hogy egy szenvedős remit látunk majd és gólt sem sikerül lőni! Elvégre mégis csak négyszer annyit ér a Fradi kerete! Persze megértem az összes érvet, hogy nem voltunk játékban, időeltolódás volt, stb, stb. A meccs előtti magabiztosság és fényes jövő összedőlni látszik, ma már nem vagyok biztos abban, hogy ez bizony ismét csoportkör lesz, pedig az EKL-hez (amit nem szabad lenézni, fontos és jó állomás lehetne az is) „csak” két csapaton kell túljutni. A Tobol pedig vérszemet kapott! A visszavágót megelőző bajnokira a tarcsit küldte el, még az edző sem ment el, kaptak is egy hatost. Nagyon készülnek, életük meccse lenne, ha sikerülne kiverni a Ferencvárost. Nekünk meg életünk csalódása!
- Több podcastet hallgattam meg azóta, több cikket olvastam, amelyben a labdarúgók fogadkoznak, ígérgetnek. Nem kell fogadkozni! Nem akarok ígéreteket hallgatni!
KI KELL MENNI A PÁLYÁRA ÉS ÚGY FELTÖRÖLNI A TOBOLLAL A GYEPET, HOGY NE LEGYEN CSAPAT (szlovák vagy grúz, georgiai vagy mi a nyavaja) A KÖVETKEZŐ KÖRBEN, AKI CSAK GONDOLNI MERNE A TOVÁBBJUTÁSRA!
- Határozottan, ellentmondást nem tűrően, kreatívan és gólerősen kérjük a mai produktumot! Szükségünk van rá, hogy ismét bízhassunk abban a szép jövőben, amit az elmúlt 10-12 évben felépítettek nekünk! Hagy ne kelljen már egy kiesés után, vagy éppen egy éppen-csak szerencsés továbbjutás miatt kárörvendők „Na ugye”-kezdetű mondatait hallgatni, olvasni! Elvárás a győzelem! Minimum két gólt közé kell tenni! Ma még bízom ebben és nem szeretnék többet ekkorát csalódni.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
FTC - Tobol Kostanaj
Hazai és kevesebb