2021.05. 04.

Sarokba szorítva! City-Psg.

Sarokba szorítva! City-Psg.

Jó esélyekkel várják az angolok a visszavágót, hisz nyerni tudtak Párizsban, ám azt gondolom még cseppet sem lefutott a párharc.

Mondom, vagyis írom ezt azért mert a francia csapat remek erőkből áll, illetve azért is mert Guardiola képes túl gondolni ezeket a nagy téttel bíró összecsapásokat.

Az első találkozó egyik negatív főszereplője volt az a Navas, aki többek között éppen a Bayern ellen hozott extrát. Akár pozitív szereplővé is előléphet a kapus a visazvágón, hisz abban biztosak lehetünk hogy nagyobb terület nyílik a vendégek előtt, mivel több kockázatot kell vállalniuk Neymaréknak. Az első meccsen is kérdéses volt Mbappe játéka, még most is az, illetve a szakvezetés az eltiltott Gueye játékára ezúttal biztosan nem számíthat. A vendéglátóknál ismét szinte a teljes keret Guardiola rendelkezésére áll, ám  nagy kérdés hogy taktikailag milyen furfangot visz bele a játékba. 

Ahogyan az első meccsen is megvolt a 9 szöglet /pontosan 10/, úgy vélhetően erre ismét komoly esély nyílik. 

tipp
Manchester City - Paris SG
Szögletszám 8,5 | Több, mint 8,5 | 1.58 | (10/10)

kapcsolódó meccs

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Bruder 2021-05-05 03:45:50
Köszi a tippet 🙂👍👍
Lalika 2021-05-04 22:38:36
70 perc alatt meg is lett. Gratula!
riverside 2021-05-04 11:41:13
Szöglet és lap fogadásokra mindig vevő vagyok. Irány az iroda! :)

további tippjeink a Foci világából

A szenvedő Fenerhez látogat a nagy meccseket elbukó Liverpool
A szenvedő Fenerhez látogat a nagy meccseket elbukó Liverpool
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában a veretlen Arsenal a Fortuna Arénába látogat, ahol a Slavia Prága látja vendégül. A londoniak hét ponttal továbbra is az élmezőnyben állnak, míg a cseh bajnok három forduló után még mindig kieső helyen várja az összecsapást.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Szikárzó mérkőzésre lehet számítani a Sárkány stadionjából, a házigazda Porto fogadja a Napoli együttesét. A portugál együttes három egymást követő vereséggel kezdte európai szereplését, így egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, a Napoli legutóbb megszerezte első győzelmét a sorozatban, de idegenben azonban komoly nehézségekkel küzd!