2026.07. 23.

A Nap Tippje: Qarabag FK - CSKA Szófia

A Nap Tippje: Qarabag FK - CSKA Szófia

A Qarabag FK hazai pályán fogadja a CSZKA Szófiát az Európa-liga selejtezőjének második körében, ahol a továbbjutásért fontos előnyt szeretne kialakítani.

  • Azeri együttes az elmúlt években komoly európai tapasztalatot szerzett, hiszen három egymást követő idényben is eljutott valamelyik európai sorozat ligaszakaszába. A klubot hosszú ideje irányító Gurban Gurbanov vezetésével a Qarabag történelmi sikereket ért el, szerepelt az Európa-liga csoportkörében, a Bajnokok Ligája főtábláján, valamint a Konferencia-ligában a kieséses szakaszig is eljutott. A csapat legjobb európai szereplése ebben a sorozatban jött, amikor a 2023–24-es idényben az Európa-liga nyolcaddöntőjéig menetelt, ahol csak minimális különbséggel esett ki a Bayer Leverkusen ellen. A legutóbbi nemzetközi szereplésük során a Bajnokok Ligája rájátszásáig jutottak, mielőtt a Newcastle United búcsúztatta őket. Tavaly viszont érkezett a Sabah csapata és a DVTK-nál nem kellett Dambrauskas mester vezetésével letaszították a bajnoki trónról Azerbajdzsánban, így aztán a Csikók az EL-ben indulhattak csak. A Qarabag a selejtezősorozatot is erősen kezdte, hiszen az izlandi Vestrit 6–0-s összesítéssel győzte le, Zakaria Sawo pedig két góllal és három gólpasszal főszerepet vállalt a sikerben. Az azeri gárda többek között, Várkonyi Bencével a ZTE-ből és Cebrail Makreckisszel a Fradiból erősített.
  • A CSZKA Szófia öt év után szeretne visszatérni egy európai sorozat főtáblájára, legutóbb a 2021–22-es idényben szerepelt a Konferencia-liga csoportkörében, ahol a Roma, a Bodö/Glimt és a Zorja Luhanszk mellett a negyedik helyen végzett. Azóta két selejtezős csalódást is átélt, de most újra próbálkozik, Hriszto Janev irányításával. A bolgár csapat az első körben a Derry City ellen jutott tovább 5–3-as összesítéssel, amelyben Ioannis Pittas három góllal bizonyult kulcsfigurának. A támadó mellett Leandro Godoy és James Eto’o is fontos szerepet tölthet be, előbbi 13 gólt szerzett az előző idényben, utóbbi pedig négy találat mellett tíz gólpasszt jegyzett.
  • A Qarabag nagyobb európai rutinja és kiforrottabb játéka döntő lehet, így az azeri csapat hazai pályán előnyt szerezhet a CSZKA Szófia ellen, valamint a támadófelfogás legalább három gólt eredményez majd.

Ne feledd, legyél több irodánál is regisztrálva, hogy mindig a legjobb szorzókat és akciókat kapd el! Ha nincs még accountod a VEGAS-nál, akkor kérjük Erre a linkre kattintva regisztrálj, hogy megkezd az irodák között összehangolt játékot!  
 
Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a TIPPMIXPRÓRA itt! Sok sikert mindenkinek!

tipp
Qarabag FK - CSKA Szófia
Qarabag nyer és több, mint 2,5 gól a meccsen | 2.38 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Niké 2026-07-23 12:59:37
Pittas mellett a szurkólóik balhéja nem elhanyagolható a visszavágóról!
Ott 1-0-ra égtek amivel hosszabbításra álltak a felek.
A negyedórás szünetben összekapták magukat és továbbjutást ünnepelhettek végül.
Qarabag két laza 3-0-lal készült erre a maira.
Hangyányit nehezebb mert azok akik egy ír csapattal megizzadtak nem lesznek sokkal nagyobb kihívás a számukra.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.07.23. 18:00
Qarabag Baku - CSZKA Szófia
Hendikep 0:1
Qarabag Baku
2.17 0 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2170

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Red Bull Salzburg hazai pályán fogadja a Mjallbyt az Európa-liga-selejtező visszavágóján, az osztrák együttes 1–0-s előnyből várhatja a második felvonást.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Viktoria Plzen a Doosan Arenában fogadja a Crvena Zvezdát az Európa-liga-playoff visszavágóján, ám a szerb együttes 3–0-s előnyből várhatja a találkozót, így már fél lábbal a sorozat ligaszakaszában érezheti magát. Vajon képesek a hazaiak csodát tenni Csehországban?

A Ferencváros egy lépésnyire van az Európa Liga főtáblájától, miután az odavágón, Trabzonban 1-0-ra nyerni tudott. Nagyon nehéz meccs vár a zöldekre hazai pályán, hiszen egy büszkeségében megsértett török csapat próbálja megfordítani a párharc állását.