2020.09. 24.

Továbbjutásra hajt a helvét brigád

Továbbjutásra hajt a helvét brigád

A Basel igazi gólos csapat, ma a ciprusi riválisát fogadja az EL-ben.

Labdarúgás, EL-selejtező, 2020.09.24. 20:30, Basel - Anorthoszisz Famaguszta

  • Ciriaco Sforza együttese az előző bajnokság végét rendesen elalibizte, az EL-ben Eszéken nyert, így most a főtábláért játszhat immár oda-visszavágós ütközetet ciprusi riválisával. A svájciaknál egy fordulót rendeztek meg, akkor meglepetésre a piros-kékek csak remiztek a Vaduzzal (2-2). A védelemmel évek óta gondja van a baselieknek, és olybá tűnik, nem sikerült orvosolni ezúttal sem a problémát.
  • A vendégek már négy fordulót játszottak hazájuk bajnokságában, és eddig meglehetősen hektikusan szerepelnek Temur Ketsbaia fiai. Jól nyitottak, két sikert könyveltek el, majd jött egy remi, aztán legutóbb vereség rangadón az Apollon ellen, ráadásul hazai környezetben. A sok légiós foglalkoztató együttes tehát nincs kirobbanó formában, viszont friss sérülttel sem kell számolnia a szakmai stábnak.
  • A Basel kellően bohókás csapat, benne van a piros-kékekben a gól elől és hárul egyaránt. A hazaiak szerintünk behúzzák a meccset, és várunk találatokat is!
tipp
Basel - Anorthoszisz Famaguszta
1X2 + Gólszám 2,5 | Hazai és több | 1.82 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Basel - Anorthoszisz Famaguszta

2020. 09. 24. 20:30 | EL-selejtező Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tutikapitány 2020-09-24 12:11:50
Elnéztem, elnézést, valóban nektek van igazatok!
FORZAITALY 2020-09-24 10:33:54
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának szerdai bejelentése értelmében módosul az UEFA Bajnokok Ligája és az UEFA Európa Liga selejtezőjének lebonyolítása: az eddig megszokott rendszerrel ellentétben a következő kiírás kvalifikációs szakaszában egyetlen mérkőzésen dől el a továbbjutás kérdése, azaz nem lesznek visszavágók. Az egyetlen kivétel a BL rájátszása lesz, a helyszínről a sorsolás dönt majd.

további tippjeink a Foci világából

A német együttes hosszú idő után újra nyert, igaz, a sereghajtót verte a bajnokságban. Ma a jó passzban lévő Lyonnal találkozik.
A német együttes hosszú idő után újra nyert, igaz, a sereghajtót verte a bajnokságban. Ma a jó passzban lévő Lyonnal találkozik.
Az Európa Liga mai játéknapján a hatpontos Ferencváros hazai környezetben fogadja a portugál kupagyőztest, a jelenleg másodosztályú Torrense gárdáját. A vendégeknél a keret tagja Stopira is, aki korábban a Videoton játékosaként riogatta a Ferencvárost. Vajon ma is örülhet a zöld-foki játékos a meccs után?

Az Európa Liga harmadik fordulójában a száz százalékos Juventus a tabella élén fogadja, a még veretlen, szintén kiváló formában lévő Rennes csapatát. Szoros, kemény meccs várható!
Az Európa Liga harmadik fordulójában a száz százalékos Juventus a tabella élén fogadja, a még veretlen, szintén kiváló formában lévő Rennes csapatát. Szoros, kemény meccs várható!