A Ferencváros 11 nemzetközi meccs után még veretlen, az EL-ligafázisában pedig, három forduló után még 100 százalékos. Ma viszont nem terheli a zöld-fehér vállakat a győzelmi kényszer, sőt a bravúros pontszerzésben is csak kevesen reménykednek, hiszen a gárda a San Siróba látogat, ahol az AC Milan látja vendégül. Lássuk, van-e miben reménykedni!
- A Milan három forduló után mindössze három ponttal áll, legutóbb 3–0-s vereséget szenvedett a Bournemouth vendégeként, de a bajnokságban előbb az Udinesét győzte le 2–0-ra, majd a városi rangadón 3–1-re múlta felül az Intert. Ruben Amorim együttese a Bologna elleni 4–2-es vereség után ismét biztató teljesítményt nyújtott, ugyanakkor a csütörtöki találkozón várhatóan több helyen változtat az összeállításán, Fikayo Tomori, Samuel Chukwueze, Mattia Gabbia, Alexis Saelemaekers és Ruben Loftus-Cheek biztosan hiányzik, Filippo Terracciano szereplése kérdéses Mike Maignan pedig eltiltás miatt biztosan hiányzik és a hírek szerint több ifijátékos is szerepet kaphat. A legérdekesebb taktikai párharc a Milan labdabirtoklásra épülő, széleken kibontakozó támadójátéka és a Ferencváros zárt védekezése, illetve gyors átmenetei között alakulhat ki. A Milan sokat birtokolhatja a labdát, a széleken Hutchinson és Cissé egyéni megoldásaira támaszkodhat, míg Pulisic és Gonçalo Ramos mozgása a védők közötti területeket támadhatja. Az olaszok agresszív letámadása is fontos fegyver lehet, de a védekezésük korántsem hibátlan! A Bournemouth elleni vereség és a Bologna elleni négy kapott gól is megmutatta, hogy a labdavesztések utáni visszarendeződés sebezhető pontjuk.
- A Fradi számára éppen ez kínálhat lehetőséget! A várható 4–2–3–1-es felállásban Maiga és Nagy Ádám feladata lehet a Milan középső passzsávjainak lezárása, miközben Zachariassen a védelmi vonalak közötti területeken keresheti a labdát. Birmancevic és Dele Yusuf sebessége különösen akkor jelenthet veszélyt, ha a hazaiak szélső védői magasan helyezkednek, és mögöttük üres területek nyílnak. A Ferencvárosnak tehát nem feltétlenül kell hosszú időszakokra magához ragadnia a kezdeményezést: a szervezett védekezésből indított gyors támadásokkal is eljuthat helyzetekig. Ugyanakkor komoly kockázatot jelentene, ha túl mélyen beszorulna, mert a Milan tartós nyomása előbb-utóbb megbonthatja a védelmi blokkot még akkor is ha, Gomez és Raemakers csúcsformában lesz. Apropó Paks… Az MTK és a Paks ellen végre azt a Fradit láthattuk, amit a zöld-fehér drukkerek már régóta látni akarnak! Betonkemény védelem Gomez és Rae fantasztikus, valamint nagyon intenzív letámadás, a bal oldalon Cadu és Birmancevic kreatív játéka bontakozik ki, a jobb oldalon pedig inkább az elfutó Osváth jó beadásai jelentettek veszélyt. Az MTK elleni 5-0-ból még nem vontam le túl sok következtetést, mert a kék-fehérek baromi gyengék most, mert baromi gyenge edzőjük volt! De már elküldték. Viszont a Paks erős és összeszokott csapat! Bognár György nagyon tisztességesen elismerte a meccs utáni sajtótájékoztatón, hogy nagyon beszorultak és a 2-0 teljesen reális vereség, még hízelgő is. Nagyon-nagyon tetszik ez a Fradi presszing, és remélem, hogy a bajnokságban most már ez lesz a divat, nem pedig a pontszerzés a Groupamában és kimutogatás a hazai szurkolóknak!
- Én ezt a Milan-elleni meccset jutalomjátéknak tartom, élvezzék ki, játszanak felszabadultan és annak meglehet a következménye, bár inkább csak lőtt gólban és nem pedig pontban. De aztán ki tudja…
Mit várnak az olaszok?
- Az olasz előrejelzések többsége Milan-győzelmet valószínűsít, de a Ferencváros gólszerzését egyáltalán nem tartják elképzelhetetlennek. A Diretta.it kifejezetten mindkét csapat gólszerzésére számít, és hangsúlyozza, hogy a Fradi támadósora a sorozat egyik legeredményesebb egysége, három mérkőzésen kilenc gólt szerzett. A Sitiscommesse szintén a BTTS mellett érvel, kiemelve, hogy a Milan az utóbbi öt mérkőzésén tíz gólt szerzett, de ugyanennyit kapott is, miközben a magyar bajnok az előző öt találkozóján tizenhat alkalommal talált be. A Tuttosport ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a Milan nem engedheti meg magának az újabb botlást, hiszen mindössze három ponttal áll, és szüksége van a győzelemre.
Tipp:
Mindezt összevetve a Milan-győzelem, különösen ebben győzelmi kényszerben, esélyes, de a Fradi betalálhat és lesz minimum három gól a meccsen!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!