2026.09. 17.

Európa Liga: Celtic – FTC

Európa Liga: Celtic – FTC

Megkezdi az idei nemzetközi szereplését a Ferencváros is az Európa Ligában, mindjárt az első meccset idegenben játsszák a zöldek, az ellenfél pedig régi, „jó” ismerős, a skótok zöldjei! Azt nyilván tudjuk, hogy a két keret közti értékbeli különbség jócskán a Celtic felé billen el. De ez nem jelenti azt, hogy ne lehessen megfogni egy erősebb gárdát! A Fradi nagyon sokszor bizonyította már ezt és ma az összes játékos extrán motivált lesz!

  • Kezdjük a Celtic-kel. A Celtic egymást követő második szezonban nem jutott be a Bajnokok Ligájába, miután a LASK Linz elleni playoffpárharcban 3–0-s hazai sikerrel kezdett, majd a visszavágón már 4–0-s összesített előnyben is volt, ám a következő 100 percben öt gólt kapott válasz nélkül, így 5–4-es összesítéssel kiesett. A súlyos kudarc után a skót együttes négy egymást követő Premiership-győzelemmel állt talpra, legutóbb űjabb vereség érte, hiszen az Old Firm-rivális Rangers 3–0-ra győzte le a Skót Ligakupa negyeddöntőjében. Martin O'Neill együttese hazai pályán az utóbbi tíz mérkőzésén veretlen, ami ami motiválhatja őket az Európa-liga rajtja előtt. Nagyon fontos, hogy a következő meccs számukra ismét egy Rangers elleni derbi, ezért elképzelhető, hogy nem minden kulcsjátékos fog kezdeni. O'Neill várhatóan változtat a Rangers ellen kezdő csapatán, Auston Trusty, Haissem Hassan és Jordan Lotomba is bekerülhet a kezdőbe. Jó lenne, ha kicsit lebecsülnék a Fradit, amire a nagyképű skótok képesek lehetnek! A Celtic sérülés miatt Callum Osmandot, Alistair Johnstont és Jotát is nélkülözi, Alex Oxlade-Chamberlain pedig eltiltás miatt nem bevethető.
  • A Fradinál lassan indult be az idény, de a Pakstól elszenvedett vereség volt az utolsó kudarc, ez pedig a bajnokság nyitómeccsén volt! Azóta a Fradi veretlen, a pályán mutatott játék pedig egyre jobb! Öröm látni a proaktív, magasra feltolt presszinget és támadójátékot, nagyon régóta vártak a zöld-fehér szurkolók erre a csapatra és gyanítom, hogy ez még csak jobb lesz. A zöld-fehérek sorozatban harmadszor jutottak be az Európa-liga alapszakaszába, az ide vezető selejtezőben pedig a Vojvodinát 5–1-re, a Twentét 3–2-re, a Górnikot 2–1-re, a Trabzonsport pedig 5–0-ra győzték le, természetesen mind a négy alkalommal összesítésben. Ez a kifejezetten nehéz és sikeres sorozat önbizalommal töltötte fel a játékosokat. De a legfontosabb Borbély Balázs szakértelme és bátorsága! Azóta leigazolták a VB-t is megjárt sokszoros szlovák válogatott Matus Berót, aki a középpályán nagyon komoly erősítés lesz! A skótok ellen akár csereként szerepet is kaphat. Dibusz egyelőre kirobbanthatatlan, de egyre több hibát követ el, jó lenne megszerezni a Puskás Akadémia tehetséges hálóőrét pótlásnak. De ma még Dénes őrzi majd a hálót. Előtte a két torony középen európai szinten is klasszis, mostanra már össze is szoktak. Rae és Gomez kirobbanthatatlan lesz az EL-kezdőkből. A jobb szélen Nagy Olivér, akit Borbély emelt a csapatba és mára már Osváth előtt van a rangsorban. A bal szélen Cadu, aki szintén Borbély keze alatt virágzott ki és mutatja meg hétről-hétre, hogy mit tud. Nemhiába egy futballcsapat élén elsősorban szakmai tudás kell, nem arc (nem bírtam kihagyni, na!). A hatos poszton Nagy Ádám szintén klasszis, pedig de sokan húzták a szájukat, amikor megérkezett. Mellette a brit foci miatt én Keitát kezdetném, ő tud védekezni is és a megszerzett labdákat pontosan osztaná szét előre, de ehhez a motivált Keita kellene, ami mostanában ritkább. Ha nem megy neki, jöhet a helyére Beró. A bal szélső Arzani, elképesztő, hogy őt is mennyire megtalálta Borbély és hogy mennyire jól tud játszani. Helyén bevetésre vár Birmancsevics, akinek a pedigréje nagy, a Fradiban még nem mutatott sokat. Középen kezdetném Corbut, a futásmennyiségével, a technikai tudásával nagyon hasznos lenne. A jobb szélen pedig jöhet Zachariassen. Mivel Lenny Joseph sokat kihagyott, elöl centerben Bamidele Yusufot kezdetném, és majd csereként jöhet Lenny. Nekem ez a tippem a kezdőre.
  • Ami pedig a játékot illeti, Borbély nem fogja feladni a stílusát és nagyon helyesen magasra feltolja a gegenpresszinget és a megszerzett labdákból lehet majd építkezni. De természetesen a Celtic fogja többet birtokolni a labdát, nekik sürgősebb, nekik fontosabb, hogy gólt szerezzenek, a Fradinak a döntetlen is komoly eredmény lenne. Szóval egy erőszakos támadó stílusú Celticet várok, nagy szerepe lesz a Raemakers-Gomez-Nagy Ádám hármasnak, és ha a kialakított gólhelyzetek közül belőnek elöl néhányat, akkor kis szerencsével meglehet a döntetlen, vagy akár még szebb este is kerekedhet. A tippem a szögletekre vonatkozik a gólokkal összekötve, szerintem meglesz a két gól és a 10 szöglet a meccsen! HAJRÁ FRADI, HAJRÁ MAGYAR FOCI!

100% BEFIZETÉSI BÓNUSZ és 3000 Ft értékű INGYENES FOGADÁS ütheti a markod, ha most regisztrálsz a Tippmixpróra!

tipp
Celtic – FTC
Több, mint 1,5 gól ÉS több, mint 9,5 szöglet a meccsen | 1.91 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Middleman 2026-09-17 22:10:25
Mióta nem fogadok Magyar meccsekre a bankrollom 6 ezer forintról megnőtt 49 ezerre, és még jelenleg is nyerésre áll 4 szelvény.. :D Nemzetközi tippoldalak.. Amiket itt ezen az oldalon látni nap mint nap az kaotikus.. :)
Ronnie 2026-09-17 22:30:57
"Ezen az oldalon" alig van magyar meccsekre tipp, de jelenleg az erre szakosodott szerző +7,16%-on áll a hónapban, most megnéztem 2 másikat, akik nemzetközi focira írnak tippeket, egyikük +22%, másikuk +55% körül teljesít.
Ez nyilván nem fenntartható, hiszen éves 10% ROI már brutálisan jó, de a bírálatod időzítése csúnyán mellément.
Esetleg ha megosztod, Te mire fogadtál a bankod megnyolcszorozása alatt és ezt (vagy a töredékét) fent is tudod tartani hosszabb távon, akár meg is élhetsz belőle fizetős tippadás formájában.
Middleman 2026-09-17 22:48:26
Nyilván nem 1 nap alatt jött össze. Napi durván 5-6 ezer plusz jött, néha 3-4, eleinte all-in volt amíg el nem értem a 10 ezret.
Fontos, hogy nem rakom meg a fix tippet, amolyan iránymutatásnak használom és próbálom minimalizálni a kockázatot. Mára 7-8 szelvényből legalább 5 jönni szokott, tegnap 8-ból 6. Kisebb összegek, durván 3x odds. Az eleje a borzasztó nehéz, amikor pl 2 ezerből kell felépíteni.
Middleman 2026-09-17 22:52:50
Meglátjuk, hogy hosszútávon mennyire lesz jó, annyi az eőny, hogy mostmár nemkell erősen oddsra vadászni, a kérdéses meccseket pedig ki is hagyom.
Itt inkább az zavart, hogy sokan érzésből vagy kedvenc csapatra hajlanak, és nem a színtiszta profitra, illetve bevállalnak feleslegesen nagy oddsokat is. Egyes szelvényeket viszont sosem rakok kb,pedig elvileg azt kéne. Leginkább 2-től 8-ig megyek, átlag 5.
Middleman 2026-09-17 22:54:36
Kérdés, hogy mikor korlátoz a tippmixpro. Nem tudom, hogy mi kell hozzá, gondolom sokkal nagyobb nyeremény
Ronnie 2026-09-18 00:47:10
Hát ez az, kedves uram, az "eleinte all-in" ha csak egyszer elment volna, akkor nem lennél pluszban.
És egyszer el fog menni. Aztán megint. És újra.
Most "minden" bejön, aztán 1 hónapig "minden" elmegy.
Azt hiszem a leghosszabb vesztes sorozatom páros-páratlannal (gól/pontszám), tehát 1,80, szó szerint 50-50%, 13 vesztes tipp volt tétemeléssel. Amit előtte hónapokig építettem, 3 nap alatt elveszett.
Zsoli 2026-09-17 20:13:22
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.09.17. 21:00
Celtic - FTC
Gólszám 2,5
Kevesebb, mint 2,5
2.18 1 - 3
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2180
eden12 2026-09-17 18:29:01
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.09.17. 21:00
Celtic - FTC
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.51 1 - 3
Tét 1000
Nyeremény 1510
tibcsi68 2026-09-17 17:59:49
Papirforma?

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.09.17. 21:00
Celtic - FTC
Melyik csapat végez el több szögletet?
Celtic
1.46 1 - 3
Tét 500
Nyeremény 730
Niké 2026-09-17 15:02:51
Nem vagyok a Celtic idei formájától elájulva.
Bajnokságban egygólos sikereket érnek el míg BL-ben Linzben megoldották hogy találkozzanak a Ferencvárossal.
Jó kis ikszes meccs viszont a gólváltással operálva a minimum három gól papírforma.
Ferencváros a korrábban látott játékával elhozhatja a három pontot Glasgowból.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.09.17. 21:00
Celtic - FTC
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
1.78 1 - 3
Tét 1000
Nyeremény 1780
Niké 2026-09-17 21:50:50
Ezt szeretem!
Félideig kipáplom a tippemet!
Innen csak annak szurkolok tartsák meg ezt 2-1-et legrosszabb esetben.
Pákász 2026-09-17 22:03:40
Mesterem, a szezon elején számolgattad, emlegetted, hogy rosszul kezdtem. Már zöldellek, a tippem minden bizonnyal lejön, 8 szögletnél járunk félidőben! :)
Niké 2026-09-17 22:25:08
Ezt várta mindenki!
Vannak rosszabbul sikerült szériák,nálad az idény eleji forma játszott.
Nem szokásom számolgatni senki tippjeit!
Csak így tovább ahogy a csapatod tette!👏
Pákász 2026-09-17 23:17:41
KÖszönöm! :)
Várom a hasznos meglátásaidat! Kell a rovathoz!
tomi65 2026-09-17 08:23:14
⚽

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.09.17. 21:00
Celtic - FTC
Büntetőlap-szám 3,5
Több, mint 3,5
1.52 1 - 3
Tét 100
Kihagyott nyeremény 152
Middleman 2026-09-17 22:07:43
Hát ez off
Niké 2026-09-17 20:42:05
Simán jöhet, leginkább azért a Ferencváros minden második meccsén volt kiállítás.
Az már eleve két lapot számít.

további tippjeink a Foci világából

A német együttes hosszú idő után újra nyert, igaz, a sereghajtót verte a bajnokságban. Ma a jó passzban lévő Lyonnal találkozik.
A német együttes hosszú idő után újra nyert, igaz, a sereghajtót verte a bajnokságban. Ma a jó passzban lévő Lyonnal találkozik.
Az Európa Liga mai játéknapján a hatpontos Ferencváros hazai környezetben fogadja a portugál kupagyőztest, a jelenleg másodosztályú Torrense gárdáját. A vendégeknél a keret tagja Stopira is, aki korábban a Videoton játékosaként riogatta a Ferencvárost. Vajon ma is örülhet a zöld-foki játékos a meccs után?
Az Európa Liga mai játéknapján a hatpontos Ferencváros hazai környezetben fogadja a portugál kupagyőztest, a jelenleg másodosztályú Torrense gárdáját. A vendégeknél a keret tagja Stopira is, aki korábban a Videoton játékosaként riogatta a Ferencvárost. Vajon ma is örülhet a zöld-foki játékos a meccs után?
Az Európa Liga harmadik fordulójában a száz százalékos Juventus a tabella élén fogadja, a még veretlen, szintén kiváló formában lévő Rennes csapatát. Szoros, kemény meccs várható!
Az Európa Liga harmadik fordulójában a száz százalékos Juventus a tabella élén fogadja, a még veretlen, szintén kiváló formában lévő Rennes csapatát. Szoros, kemény meccs várható!