2026.08. 27.

Európa Liga: FTC - Trabzonspor, az utolsó csata!

Európa Liga: FTC - Trabzonspor, az utolsó csata!

A Ferencváros egy lépésnyire van az Európa Liga főtáblájától, miután az odavágón, Trabzonban 1-0-ra nyerni tudott. Nagyon nehéz meccs vár a zöldekre hazai pályán, hiszen egy büszkeségében megsértett török csapat próbálja megfordítani a párharc állását.

  • Hollywood is megirigyelhetné a törökök színészi teljesítményét, estek-keltek, kicsit nagyobbat fújtatott valamelyik fradista játékos már dobták fel magukat! Gusztustalan, undorító volt, amit produkáltak, szerencsére a játékvezető nem volt partner ebben. Milyen jó, hogy a nemzetközi mérkőzéseken nem a magyar játékvezetői brigád dolgozik! Ahogy az lenni szokott a Raemakers-Gomez középső védő páros remekelt, Dibusz nagyszerűen védett, Cadu zsebre tette Salah-t, a középpályások robotoltak és Rommenst is szokás szidalmazni, de ő is nagyon jól tette a dolgát. Corbu kiemelkedő játékot mutat Borbély keze alatt, ahogyan Cadu is. Borbély betette a kezdőbe Nagy Olivért Törökországban, aki meghálálta a bizalmat! Zachariassen pedig minden alkalommal, amikor játszik Páling Zsoltot juttatja eszembe, a legendás Sisakot, akinek minimum két tüdeje volt. Hát Zakinak is van legalább kettő! A Fradi meccsét elhalasztották, így pihenten várhatja a visszavágót. Elöl minden bizonnyal szerepel majd Lenny Joseph, jó lenne végre, ha bepattanna róla egy-két gól. A sebessége kiemelkedő, de a technikai tudása alacsony. Jó lenne értékben eladni, amíg van rá kérő. Ráadásul a madarak azt csiporogják, hogy aláírhat Veljko Birmancsevics, aki a Sparta Praha 17-szeres válogatott szerb támadója, nagyjából 3,5 milliót ér (jövőre lejár a szerződése, így a Fradi olcsóbban kapja meg), két szezonnal ezelőtt a Galatasaray 8,5 millió eurót adott volna érte. Már hallom is a károgókat, hogy, biztos jó szar játékos, ha nem az lenne, akkor nem jönne a Fradihoz. De jönne! európai kupában játszhat, jövőre a BL-ben is akár! A ballaszt pedig tovább távozik a Fradi hajóról, úgy hírlik elmegy Kodro is, benne sokkal több volt és szerintem megfelelően jó ajánlatért elmegy majd Lenny Józsika is, belőle plusszosan kiszállni nagy fogás lenne. Ez a Birmancsevics-transzfer azt is bizonyítaná, hogy a nincs világvége és gazdasági válság a Fradinál, csak racionalizálják a büdzsét, eladják azt akinek sok a fizetése és nem lesz túlköltekezés. Nemigen jön be a Ferencváros pusztulásáért áhítozó egykori focistácskák és magukat sportújságírónak nevezők vágya!
  • A török csapat erős, szó sincs róla, hogy lebecsülném és ma már biztosan sokkal komolyabban fogják venni a találkozót, nagyjából a kinti meccs második félidejének első felét várhatjuk. Salah, Onuachu európai szinten is kiváló játékosok, ma is komoly esélyük lesz betalálni abból sok helyzetből, amit várhatóan kialakít a török csapat. A Gomez-Raemakers kettősnek nehéz feladata lesz, de az ellentámadásokból a Fradinak is lehet keresnivalója! A Trabzon már megfázott egyszer Budapesten, remélhetőleg ma is lógó orral hagyják majd el a Groupamát. HAJRÁ FRADI, HAJRÁ MAGYAR FOCI!
    Gólváltást várok a kezdőre pedig a következő a tippem: Dibusz, Nagy O., Gomez, Raemakers, Cadu – Nagy Ádám, Naby Keita, Corbu – Yusuf, Lenny, Zachariassen

 

​100% BEFIZETÉSI BÓNUSZ és 3000 Ft értékű INGYENES FOGADÁS ütheti a markod, ha most regisztrálsz a Tippmixpróra!

A fotó az AI munkája, a címerek nyilván a szerzői jogok miatt hasonlítanak csak, de szerintem ez nem von le semmit az értékéből. 

tipp
Ferencváros - Trabzonspor
Mindkét csapat szerez gólt | 1.73 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
vergon 2026-08-27 23:15:36
Vesztes tipp
Ronnie 2026-08-28 00:01:14
Valóban, és ezt a legkevésbé se bánjuk.
A te tippedet nem látom így hirtelen, hol találom?
(Ahogy nézem a gyors regisztrációd utáni változatos hozzászólásaidat, te autista/AI vagy, szóval válaszolhatsz egyesekkel és nullákkal is, csak légyszi 8 biten ábrázold. Köszi.)
Middleman 2026-08-27 20:59:29
Istenem ez a Trabzon... Még a BTTS se lesz meg, borzasztó szánalmas. Ugyanakkor megint bebizonyosodott, hogy Magyarra többet nem fogadok... Ahol Magyarok vannak semmi sem jön be
Ronnie 2026-08-27 21:16:53
Meglehet még, szerzünk egy második gólt, utána kicsit kiengedünk, valahogy találnak egyet a törökök.
Middleman 2026-08-27 22:11:39
Hát nem lett egyenlítés. De sebaj, szerencsére minden más, megbízhatóbb meccsem jött, így még mindig pluszban jöttem ki. Nem bíztam én ennyire ebben a BTTS-ben.. Csak reménykedtem. Ha adhatok tippet, ne fogadjatok a további FTC meccsekre, max over 1,5 vagy 2,5...
Ronnie 2026-08-28 00:03:38
A második pirosat nem számoltam bele. xD
Az EL-ben is ellenünk fogadok kabalából, lehet megint sikerül intéznem egy 7 meccses veretlenségi sorozatot, mint tavaly. Ezúttal már Keane sem fog ellenem dolgozni.
tibcsi68 2026-08-27 19:44:32
Ez

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.08.27. 20:30
FTC - Trabzonspor
Vendégcsapat - Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.82 4 - 0
Tét 500
Kihagyott nyeremény 910
eden12 2026-08-27 18:38:54
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.08.27. 20:30
FTC - Trabzonspor
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.53 4 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1530
Ronnie 2026-08-27 18:09:15
Trabzon jut tovább 2,70-ért. Szerintem nagyobb rá az esély sajnos, mint amit az odds mutat. Ha benéztem, akkor pedig örömmel veszítettem el kétezer forintot.
Morfeus 2026-08-27 18:34:39
Ezzel pontosan én is így vagyok! 🙂
Ronnie 2026-08-27 20:49:53
A piros lap után el is dőlt. Ezt is elintéztük! xD
Niké 2026-08-27 12:23:28
Ki fog gólt szerezni a Trabzonnál?
Én nem érzem a góljukat,amit otthon csináltak tartják a labdát és járatják körbe különösebb veszély nélkül.
Szalah papa?
Aki most duplázott egy olyan csapat ellen akik régen kizúgtak a Konferencialiga küzdelmekben.
Én nagy arccal Ferencváros vagyok ezen is!
Rutinosabb és dörzsöltebb focival minimum ezt ma eggyel behúzzák.
Az életképesebb játék nyer ma!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.08.27. 20:30
FTC - Trabzonspor
1X2
FTC
3.60 4 - 0
Tét 1000
Nyeremény 3600
Nostrakamsk 2026-08-27 19:56:24
ha a Trabzon ennyit tud semmi félni valója nincs az FTC-nek
röhögve levédekezték őket
Zsoli 2026-08-27 15:45:29
Persze majd gol nélkül hazamennek
Jordan 2026-08-27 15:29:31
Azért ez erős…az volt a csoda, hogy nem kaptak gólt.
Pákász 2026-08-27 22:05:02
Jordi, Jordi...
Hát pedig lehet, nem lesz török gól!
Cabrini 2026-08-27 11:15:57
G/G jó lehet, nehèz lesz de tovàbb mehet a krampusz/fradi/ csapat
Baggio 2026-08-27 06:04:59
Tudom, hogy sokan az EL-re vágynak a nagyobb pénz miatt, de a KL sem rossz és ott több lehetőség lenne nyerni is!
Niké 2026-08-27 12:16:12
Ott nem kell Januárban játszani sem mert csak hat fordulót rendeznek.
Gyurka72 2026-08-27 04:20:14
Az első perctől veszélyben lesz Dibusz kapuja. Nem újszülött meg kapott gól nélkül az első félidőt. Remélem azért valahogy továbbjut a Fradi. Nehéz meccs lesz.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.08.27. 20:30
FTC - Trabzonspor
1. félidő - Vendégcsapat - Gólszám 0,5
Több, mint 0,5
1.91 4 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1910
Zsoli 2026-08-27 06:30:24
Szerintem is
Middleman 2026-08-27 01:27:12
Számomra ez a meccs indulhatna akár 0-0 ról is, sok jelentősége nincs annak az egy gólnak ha a Trabzon motivált lesz. Ha rendesen felkészültek akkor a 140 milliós keret miatt fel kell kötni újra a gatyát.
Több gólra számítok, és kockáztatnék egy X2-t, de mégsem :D

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.08.27. 20:30
FTC - Trabzonspor
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Igen és több, mint 2,5
2.20 4 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2200

további tippjeink a Foci világából

Az előző szezonban remekelt a Hoffenheim, ám a gárda az idei kiírásban csak botladozik. Ma a török sztárcsapat ellen kellene bizonyítania.
Az előző szezonban remekelt a Hoffenheim, ám a gárda az idei kiírásban csak botladozik. Ma a török sztárcsapat ellen kellene bizonyítania.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Az Európa-liga alapszakaszában a Rennes csütörtök a görög OFI Krétát fogadja a Roazhon Parkban. A francia együttes a Sturm Graz elleni gól nélküli döntetlennel kezdte európai szereplését, hazai pályán azonban kiváló formában futballozik, és a francia bajnokság egyik legeredményesebb támadósorával rendelkezik.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Az Európa-liga alapszakaszában a Rennes csütörtök a görög OFI Krétát fogadja a Roazhon Parkban. A francia együttes a Sturm Graz elleni gól nélküli döntetlennel kezdte európai szereplését, hazai pályán azonban kiváló formában futballozik, és a francia bajnokság egyik legeredményesebb támadósorával rendelkezik.
A Ferencváros folytatja idei Európa Liga-szereplését, ami könnyen lehet, hogy az utolsó lesz egy darabig. Amit tönkre lehet tenni, azt most véghezviszik. A mai ellenfél a Plzen lesz, az utóbbi éveket tekintve immáron negyedik alkalommal. Lássuk, mire számíthatunk!
A Ferencváros folytatja idei Európa Liga-szereplését, ami könnyen lehet, hogy az utolsó lesz egy darabig. Amit tönkre lehet tenni, azt most véghezviszik. A mai ellenfél a Plzen lesz, az utóbbi éveket tekintve immáron negyedik alkalommal. Lássuk, mire számíthatunk!