2020.12. 10.

Európa Liga: Rijekában az AZ!

Európa Liga: Rijekában az AZ!

Az Európa Liga F-csoportjának harmadik helyén álló AZ Alkmaar csapata ma Horvátországba látogat, hogy megmérkőzzön a kvartett negyedik, már kiesett csapatával, a Rijekával. Fontos meccs ez, amire érdemes lesz fogadni is!

RIJEKA - AZ ALKMAAR
2020.12.10. 18:55

  • A  horvátok négy vereséggel kullogtak mindvégig a csoport végén, egészen az utolsó fordulóig, amikor is idegenben meglepték a Real Sociedadot és egy 2-2-es döntetlennel megszerezték a becsületpontjukat. Velkovski a 37. percben a vendégeknek szerzett vezetést, amit a 69. minutában Jon B. O. egalizált. Ekkor pont az ellenkezője történt, mint amit a baszkok vártak, a Rijeka, ahelyett, hogy összeomlott volna, új erőre kapott és Loncar góljával ismét átvette a vezetést. Csak hat percig állt fönt ez a helyzet, hiszen a 79. percben érkezett Monreal és ismét X-re állította a mérkőzést. Ezek a hazaiak nem elégedtek meg az eredménnyel két cserével próbálkoztak megnyerni a mérkőzést, de aa Rijeka kitartott. Velkovski, Capan, Loncar vezetésével no meg Nevistic remek védéseivel megérdemelte a pontot a horvát alakulat. 
  • A mai ellenfél az az AZ Alkmaar lesz, amely számára óriási téttel bír ez a találkozó! Hiszen ha megverik a Rijekát horvátországban és a Napoli mindhárom pontot elveszi a Real Sociedadtól, akkor a hollandok örülhetnek a továbbjutásnak! Így aztán nagyon agresszívan támadó, maximálisan motivált AZ Alkmaart várok a pályára, amely simán nyeri a meccset RIjekában is. 
tipp
Rijeka - AZ Alkmaar
1X2 | AZ Alkmaar | 1.33 | (9/10)

kapcsolódó meccs

Rijeka - AZ Alkmaar

2020. 12. 10. 18:55 | EL, F csoport Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tibcsi68 2020-12-10 21:01:43
A kiállitás offolta a tippet.
lazanyja 2020-12-10 15:43:08
Mindenképp továbbjut az AZ, ha nyer a másik meccstől függetlenül.

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Nincs jó passzban a gall együttes, amely ma hátrányból várja a Benfica elleni visszavágót. Fotó: pixabay.com
Nincs jó passzban a gall együttes, amely ma hátrányból várja a Benfica elleni visszavágót. Fotó: pixabay.com
Az első meccsen jó eséllyel eldőlt a továbbjutás - ma a vörösök Bergamóban kozmetikázhatnak az eredményen. Fotó: pixabay.com
Az első meccsen jó eséllyel eldőlt a továbbjutás - ma a vörösök Bergamóban kozmetikázhatnak az eredményen. Fotó: pixabay.com