Sportág: Európa Liga

Az Old Trafford ad otthont a Manchester United – Athletic Bilbao Európa-liga elődöntő visszavágójának, ahol a hazaiak már-már döntős helyzetből várhatják a találkozót. Az első meccsen aratott 3-0-s idegenbeli győzelem nyomán a Vörös Ördögök szinte biztos továbbjutóként léphetnek pályára, de az Athletic Bilbao mindent megtesz majd, hogy történelmet írjon és ledolgozza a háromgólos hátrányát.

A londoniak botrányosan szerepelnek a Premier League-ben, az EL-ben viszont csak eljutottak az elődöntőig.

Athletic Bilbao történelmi lehetőség előtt áll, a döntőt saját pályájukon rendezik, és ehhez már csak egy akadályt kell leküzdeniük, a nemzetközi porondon újjászületni látszó Manchester Unitedet.

Egy hete a norvég bajnok akár nagyobb arányban is győzhetett volna. Ma az Olimpicóban izgalmas lesz a visszavágó.

Az első meccs 1-1-es döntetlennel végződött, ma a Deutsche Bank Parkban csapnak össze a felek.

Egy hét telt el a fordulatos 2-2-es lyoni első felvonás óta, és most a Manchester United hazai pályán próbálja meg kiharcolni az Európa-liga elődöntőjébe jutást. Az angolok számára a sorozat megnyerése különösen fontos, mert a szégyenletes bajnoki idényt kozmetikázná valamelyest.

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com

Nehéz feladat vár a Tottenham Hotspurra, amely az Eintracht Frankfurtot fogadja az Európa-liga negyeddöntőjének első felvonásán. A londoniak számára ez a sorozat az utolsó esély lehet egy trófeára, míg a németek az elmúlt években már bizonyították, hogy képesek nagy dolgokra a nemzetközi porondon.

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára egy jó BTTS!

A norvég együttes szépen menetel az Európa Ligában, a Lazio hosszú idő után nyert végre a Serie A-ban.