2022.07. 21.

EKL-selejtező: MOL Fehérvár FC – Gabala (Könnyű út?)

EKL-selejtező: MOL Fehérvár FC – Gabala (Könnyű út?)

Az összes magyar csapat közül a legkönnyebb dolga a MOL Fehérvár FC-nek van, legalábbis az első két fordulóban. Az Gabala lesz az első akadály, ha pedig túljutnak az azeri csapaton, akkor a Petrocub – Laci párharc győztese következik. (Ide egy mosolygós emojit képzeljetek el)

FEHÉRVÁR - GABALA
2022.07.21. 19:00

  • A Gabala az azeri bajnokságban tavaly a 4. helyen végzett, ezzel harcolta ki az EKL-selejtezős részvételt. A Quarabag kiemelkedik a bajnokságból, a keret összértéke 14,1 millió euró. A Quarabagról a Lech Poznań tudna sokat mesélni, most pedig a svájci bajnok EF Zürich is kikapott az odavágón. A Gabala már jóval kevesebbet kóstál a játékosállományok értékén alapuló azeri rangsotban. A keret mindössze 5,5 millió eurót ér a becslések alapján. Az összehasonlítás végett az NB1-ben csak a Kecskemét kerete ér ennél kevesebbet 3,99 millió eurót, a következő Mezőkövesdé már 6,13-at kóstál. Nagyjából ez a szint a Gabala, de semmiképpen sem szabad lebecsülni. Legértékesebb játékosuk a brazil-német kettős állampolgár Raphael Alemao, aki a brazil Paraná csapatától érkezett 2020-ban. A csapat nem olyan technikás, viszont taktikailag nagyon fegyelmezett, fizikálisan erős, jól felkészített csapat, kifejezetten veszélyes pontrúgásokkal.
  • Székesfehérváron a legfontosabb döntés a sportvezetőségben az volt, hogy kiálltak Michael Borisz mellett, Sallói István sportigazgató a bizalmáról biztosította és a tavalyi kudarcos év után megkapta a lehetőséget a bizonyításra. A csapat leigazolta Nikola Serafimovot a Zetétől, a fiatal középhátvéd nagy fogás lehet! A német szakember minden csapatánál a kiváló csapategységet lehetett megfigyelni, valamint taktikailag remekül felkészített játék. A Galatasaray ellen 1-0-ra nyert a csapat, láthatóan jó fizikai állapotban voltak. A 3-4-3-as rendszert fogják játszani, ahol a három középhátvéd (Shabanov, Rus, Serafimov) mellett a két szélső wing-back Heister és Fiola zakatolt fel-, és alá az odalvonalak mellett. A középpálya közepén Ruben Pinto és Ivan Petrjak két mozgékony és technikás támadó, elöl pedig Lednev a bal- Nego a jobb szélről érkezik, középen pedig Kenan Kodro várja a labdákat. Nagyon jó kis csapat lehet ebből a Fehérvárból, ha pedig nem lesz sikeres (minimum ezüstérem a Fradi mögött) Michael Borisz, akkor bizony nem csak ő fog bukni, hanem Sallói István is.
  • De ez a bukás nem ma lesz! Szerintem a Vidi játéka egy nagyon pozitív meglepetés lesz és otthon eldöntik a továbbjutás kérdését!

Tipp: 0-1-ről HAZAI – 1,82

tipp
Fehérvár - Gabala
Hendikep 0:1 | Fehérvár | 1.82 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Fehérvár - Gabala

2022. 07. 21. 19:00 | Európa Konferencia Liga-sel. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Lalika 2022-07-21 11:00:17
2

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.07.21. 19:00
Fehérvár - Gabala
Döntetlennél a tét visszajár
Gabala
5.25 4 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 5250

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Serie A-s csapat kihasználta a Brugge piros lapját, és 3-2-re nyert az Artemio Franchi stadionban. De ez a meccs még nincs lefutva, a belgák hazai környezetben kifejezetten veszélyesek lesznek a visszavágón!

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! 42 évet kellett a Aston Villának várnia arra, hogy ismét egy európai kupa elődöntőjében szerepeljen. Ma eljött ez a pillanat, az EKL elődöntőjének első mérkőzésén a görög Olympiakosz látogat Birminghambe. A negyeddöntőben mindkét csapatnak büntetőkkel kellett továbbjutnia. Az Aston Villa a Lille-t, míg az Olympiakosz a Fenerbahce-t győzte le.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Európai Konferencia Liga negyeddöndőjében a Fiorentina a belga Club Brugge csapatát fogadja. A hazaiak a Viktoria Plzen elleni hosszabbításos győzelemmel jutottak el idáig. A Club Brugge 3:0 arányban győzte le a görög PAOK-ot.