2023.08. 03.

Európa Konferencia Liga: Shamrock Rovers – FTC (Még tart a Kanossza, tilos pontot veszíteni!)

Európa Konferencia Liga: Shamrock Rovers – FTC (Még tart a Kanossza, tilos pontot veszíteni!)

Szép játékkal nyert 4-0 arányban múlt héten a Groupamában a Fradi, de sok kell még, hogy elfelejtsük ezt a szégyenteljes kiesést a félamatőr Klaksvíkkal szemben! Ahogyan az újpesti lelátón is, a bajnoki idénnyitón, zeng-zúgott a Klaksvik-Klaksvík kórus, úgy számíthatunk erre más pályákon is. Ma pedig be kell fejezni a párharcot, de nem ám úgy, mint tavaly! Itt ma nyerni kell, hasonló módon, mint az első meccsen mutattak!

  • Mintha egy egészen más csapat futott volna ki a Groupama Aréna gyepére az első mérkőzésen és ezt nem lehet csak Ramirezzel magyarázni. Ámbár, amit a villámgyors balszélső művelt a meccsen (gól+gólpassz) olyat csak nagyon ritkán lehetett látni eddig az NB1 történetében. A magára találó Fradiban ki kell emelni Adama Traorét is, úgy játszott, mint legszebb napjaiban, amikor megérkezett Magyarországra. 34 km/h-s sebességgel futotta le a védőt annál az ominózus jelenetnél! De minden játékoson az akarat, az alázat és az igyekezet látszott. Varga Barnának nagyon kellett a gól, remélhetőleg most már a többi is érkezik majd, valamint nem a megszokott posztján játszott rendkívül erőszakosan és alázatosan Cebrail Makreckis is. 
  • A Ferencváros sokkal jobb csapat, mint az ír bajnok, tisztelettel, de meg kell őket verni ma is. Aztán jöhet a következő lépés, a Hamrun Spartans, vagy a Dinamo Tbiliszi (az első körben 2-1-re nyert a máltai gárda!). Azt gondolom ez a kör is hozható még, de természetesen senkit sem szabad lebecsülni. Aztán jön a playoff, ahol már egy veszélyesebb csapat is szembejöhet! Nincs mese, ez a szégyenteljes BL-kiesés csak akkor lesz megbocsátva, ha bekerül a Fradi az EKL-csoportba és a bajnokságban ellentmondást nem tűrően kezdi meg a szereplést, hogy kétség se férjen hozzá, hogy ez valóban csak egy kisiklás volt. Vagy valami más…
  • Idegenben is győzelmet várok a Ferencvárostól, különösen most! Most nem szabad pontot veszíteni, nem venné be a szurkolók gyomra. A Klaksvik amúgy tegnap büntetőkkel kiverte a Hacken csapatát is! 

tipp
Shamrock Rovers - FTC
1X2 | FTC | 2.28 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Shamrock Rovers - FTC

2023. 08. 03. 21:00 | Európa Konferencia Liga-sel. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
szityubogar 2023-08-03 19:10:45
Max 3 gól.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.08.03. 21:00
Shamrock Rovers - FTC
Gólszám
2-3
1.92 0 - 2
Tét 1000
Nyeremény 1920
zsoma88 2023-08-03 17:17:15
!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.08.03. 21:00
Shamrock Rovers - FTC
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.70 0 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1700
Niké 2023-08-03 10:37:16
Kikapnak 2-0-ra és továbbjutottak!
Szerintem most főleg nem szakadnak majd meg ahogy tavalyi 4-0-ra is 1-0-ás vereség jött.
Tartalékosan maximum döntetlenre mennek,nem véletlenül ilyen magas a szorzójuk.
Pontokat a továbbjutásért kapnak az ország rangsorban meg mindegy nekünk nyernek vagy sem.
Lefelé sem kell nézelődni viszont az előttünk állók igen messze vannak tőlünk.
Ez a 24-29 hely stabilan hozva van!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.08.03. 21:00
Shamrock Rovers - FTC
1X2
Shamrock Rovers
3.25 0 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3250
Raul7 2023-08-03 14:57:35
Ezen újfent meglepődnék..
De hajrá, így is továbbjutó csapat lenne a Fradi, de én a Shamrockban nem látok hazai győzelmet!
Pákász 2023-08-03 10:41:31
- A fradistáknak nagyon nem mindegy, hogy nyernek, vagy vereség
- László Csabának sem mindegy, hogy nyerni tud-e ma a csapattal. Mert ha nem, akkor felerősödik az új edzőt keresünk-projekt! Ha meg nyerni tudna, ráadásul jó játékkal, akkor megerősödik a lehetősége, hogy marad az év végéig legalább.
Niké 2023-08-03 11:34:00
László Csabával még nyerhetnének!
Most Máté van!
Ő nem edző és másodhegedűsként megkapja ugyanezt a pénzt.
Bedobja azokat akiknek kevesebb lehetőség jut.
Lipcsei lenne a jó megoldás!
Pákász 2023-08-03 22:40:31
Persze, hogy Máté Csaba. Mindig a másik neve ugrik be. Annak idején ért el sikereket a csapattal ő is.
Lipcsei legenda, de nem olyan jó edző. Ha az lenne, már kapott volna felkérést más NB1-es csapattól.
Norbert06250609 2023-08-03 11:01:46
Na igen, egyetértek ezzel az érvvel! Emiatt szerintem sem engedik ki a kezükből a győzelmet.. Kíváncsi leszek nagyon..

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Serie A-s csapat kihasználta a Brugge piros lapját, és 3-2-re nyert az Artemio Franchi stadionban. De ez a meccs még nincs lefutva, a belgák hazai környezetben kifejezetten veszélyesek lesznek a visszavágón!

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! 42 évet kellett a Aston Villának várnia arra, hogy ismét egy európai kupa elődöntőjében szerepeljen. Ma eljött ez a pillanat, az EKL elődöntőjének első mérkőzésén a görög Olympiakosz látogat Birminghambe. A negyeddöntőben mindkét csapatnak büntetőkkel kellett továbbjutnia. Az Aston Villa a Lille-t, míg az Olympiakosz a Fenerbahce-t győzte le.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Európai Konferencia Liga negyeddöndőjében a Fiorentina a belga Club Brugge csapatát fogadja. A hazaiak a Viktoria Plzen elleni hosszabbításos győzelemmel jutottak el idáig. A Club Brugge 3:0 arányban győzte le a görög PAOK-ot.