2025.07. 24.

Konferencia Liga: Arisz Limasszol – Puskás Akadémia

Konferencia Liga: Arisz Limasszol – Puskás Akadémia

Megkezdik a KL-szereplést a magyar klubcsapatok, amelynek végén, remélhetőleg, legalább egy gárda a főtáblára kerül majd. Erre a legnagyobb esélye talán a Puskás Akadémiának van, amely tavaly majdnem csodát tett a Fiorentina ellen. Lássuk, mire mennek ma Cipruson Dárdai Palkóék!

  • A mértékadó Transfermarkt adatai alapján a két játékosállomány értéke nem sokban tér el egymástól. A ciprusi bajnokság tavaly felfordult kicsit a korábbi évek-, évtizedekhez képest, hiszen a három legismertebb csapat (AEK, Omonia, APOEL) lemaradtak az első két helyről, oda a Pafos és az Aris került. Az Arisz 61 ponttal második lett, ami szép siker a csapat számára. Csakhogy a bajnoki ezüst után szétkapták a csapatot, hiszen hét játékos távozott, közte olyan kulcsjátékosok, mint Leo Bengtsson és Karol Struski, valamint elment az edző is! Teljes megújulás történik tehát az Aris háza táján, amely ritkán jár minőségromlás nélkül! Ráadásul az érkezési oldal messze nem volt olyan értékű, mint a távozási! A legnevesebb igazolás a 37 éves védő, Leon Balogun a Rangersből. Kérdés, hogy egy negyvenes éveihez közelítő védő mennyire gyors még, nyilván a rutinja megvan. Szóval mindez így együtt azt gondolom nem jelent leküzdhetetlen akadályt a Puskásnak!
  • Felcsúton is volt jövés-menés, de koránt sem olyan komoly, mint a ciprusiaknál, másrészt a csapat gerince maradt és magyar szinten erős igazolásokat sikerült végrehajtani, valamint maradt az 52 éves Hornyák Zsolt, aki a legrégebben foglalkoztatott NB1-es klubedző. De lássuk a csapatmozgásokat (csak a fontosakat említeném). Elment Pécsi Ármin a Liverpoolhoz, sőt azóta be is mutatkozott az angol sztárcsapatbanedzőmeccsen! Elment Jonathan Levi a Fradihoz, valamint Jakub Plsek az MTK-hoz. Na ők ketten-, főleg Levi komolyabb érvágást jelentenek. Pécsi Ármint megfelelően pótolták a kieső Videoton remek kapusával, Dala Martinnal. Érkezett a Hamburgból Németh András, akinek talán ez az utolsó lehetősége, hogy helyes útra terelje félresiklott karrierjét. A válogatottban is bemutatkozott csatár kiváló adottságokkal rendelkezik, ha beindul és kihozza magából azt ami benne van, akkor nagy fogás lesz a Puskásnak. Érkezett Dárdai Palkó a Herthától, őt már jól ismerjük, a Vidi erőssége is volt korábban, szintén volt már magyar válogatott is. Valamint érkezett Semel Moshe az izraeli másodosztályból, őt Levi pótlására nézték ki, állítólag nagyon technikás, remek képességű irányító középpályás. Meglátjuk. Egy biztos, a Puskás kerete most is nagyon erős magyar szinten, együtt maradt a gerinc, ha az izraeli játékos beválik és sikerül Levit pótolni, akkor nem lesz baj a Puskás Akadémia teljesítményével!
  • Szerintem a bukik elmérték a szorzókat! 1,88 – 3,75 – 3,95 úgy, hogy pár napja volt még 5,00 is a Puskás győzelmére! Nyilván a hazai pálya a ciprusiaknak segít, de tegnapelőtt a Fradi is bizonyította, hogy nem szabad lebecsülni a magyarokat, remélem, a Puskás is megteszi ezt. A hazaiak biztosan támadni fognak, hiszen nekik meg kell alapozni a továbbjutást. Ha a Puskás védelme jól zár majd, akkor a kreatív és gyors támadók elöl képesek lesznek betalálni. Mindkét oldalról várok gólt, ahogyan a Noah-Fradin is vártam. És nagyon bízom benne, hogy nem kap ki a magyar csapat úgy, hogy ne maradjon esély visszahozni a második meccsen. Sőt! Nem lennék meglepve azon sem, ha nyerne Hornyák Zsolt alakulata! Úgyhogy én a Tippmixpro fogadáskészítőjével csináltam egy tippet: +1,5 Puskás Akadémia, vagyis egy gólnál többel nem kap ki a Felcsút, illetve mindkét gárda betalál a találkozón. Kövér dupla az eredmény. Mi a véleményetek?

HA TETSZENEK CIKKEINK ÉS OLVASÓJA VAGY A TIPPLAPNAK, KÉRJÜK SEGÍTSD MUNKÁNKAT AZZAL, HOGY IDE KATTINTVA REGISZTRÁLSZ A TIPPMIXPRÓRA ÉS ÍGY KÜLDÖD JÁTÉKBA TIPPJEIDET. SOK SIKERT KÍVÁNUNK! 

tipp
Arisz Limasszol - Puskás Akadémia
Puskás +1,5 és mindkét csapat szerez gólt | 2.12 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
F_Dávid 2025-07-24 12:37:01
Ez az Aris most közel sem erős annyira amivel odaértek a bajnokság második helyére, ahogy írtad is. Kicsit olyan mint nálunk idén a Paks.
Egy X2 simán benne van, de az hogy gólt lő a puskás idegenben abban egészen biztos vagyok. De akár többet is.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.07.24. 18:00
Arisz Limasszol - Puskás Akadémia
Vendégcsapat - Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
2.51 3 - 2
Tét 1000
Nyeremény 2510
F_Dávid 2025-07-24 19:40:21
Na ezt Colley 4 perc alatt lehozta.
Baggio 2025-07-24 09:36:18
Ez túl nehéz lesz ez a Felcsútnak. Egy szoros, egygólos vereségből még itthon vissza lehet jönni.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.07.24. 18:00
Arisz Limasszol - Puskás Akadémia
1X2
Arisz Limasszol
1.71 3 - 2
Tét 100
Nyeremény 171

további tippjeink a Foci világából