2024.08. 29.

Konferencia Liga: Puskás Akadémia – Fiorentina (Csodamese után valóság!)

Konferencia Liga: Puskás Akadémia – Fiorentina (Csodamese után valóság!)

A Puskás Akadémia 3-3-as döntetlent játszott Firenzében. Ez az eredmény mindenképpen megsüvegelendő, de a helyén kell kezelni! Lássuk a visszavágót.

  • Nézzük reálisan az első meccset. A Fiorentina alapvetően is sokat gyengült tavaly óta, több kulcsjátékos elment, újak érkeztek, a csapat nem ért össze, új edző van, nagyon idényeleji a forma. A meccsen is úgy kezdtek, ahogyan a bajnokságban, mire feleszméltek, a rendkívül bátran kezdő Puskás 2-0-ra ment. Aztán szép fokozatosan magához tért a lila-fehér klub és átvette a meccs irányítását és már az első félidőben megvolt a szépítés Sottil góljával. A második félidő a liláké volt és megfordították a meccset. Amikor a 75. percben Kean belőtte a harmadik gólt, szépen leálltak és azt hitték, kész a munka. De nem volt kész, a Puskás támadott becsülettel, nem adták fel és a 89. percben Golla egyenlített! Nagyon szép ez a döntetlen, minden dicséretet megérdemel a Puskás, de senki ne higgye, hogy egy Serie A-csapatot majd otthon könnyedén legyőzik!
  • A Fiorentinának ebből a két hibából kell tanulni és nem elkövetni. Nem szabad belealudni a meccs elejébe, rögtön élesnek kell lenni és agresszívnak kell lenni, valamint addig tart a meccs, amíg a játékvezető le nem fújja! És a Fiorentinánál profik dolgoznak és tanulni fognak belőle. Senki nem dőlt a kardjába a 3-3 kapcsán, ez egy kétmeccses párharc, ebből kell tanulni és meg is oldják. Nem hiszek abban, hogy a Puskás továbbjut. Vagyis inkább úgy fogalmazok, hogy nagyon-nagyon csodálkoznék rajta! Az 1,56-os olasz győzelem ajándék szorzó!

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Puskás Akadémia – Fiorentina
Fiorentina nyer | 1.56 | (9/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Jordan 2024-08-29 23:03:01
Ez is döntetlen lett🤣🤣
Zsoli 2024-08-29 17:42:00
-

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.08.29. 21:00
Puskás Akadémia - Fiorentina
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.70 1 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1700
TomiBoy13 2024-08-29 15:25:54
Sziasztok,

Nyilvánvaló, hogy a Fiorentina a jobb csapat, de egy gólra jó lehet a Puskás.
Remélem továbbjut a Puskás, de ahhoz nagy szerencse is kellene.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.08.29. 21:00
Puskás Akadémia - Fiorentina
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.70 1 - 1
Tét 1000
Nyeremény 1700
Niké 2024-08-29 11:23:27
Tudom az én agymenésem mégis amióta Hornyák egyszerre felteszi a pályára a finneket azóta elég jól megy nekik.
Az első meccsen Soisalo gólt szerzett Nissila gólpasszt jegyzet.
Az olaszok tavaly az egész sorozatban szinte végig tartalékolva jutottak döntőbe,de ma a finn varázslat megtöri ezt!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.08.29. 21:00
Puskás Akadémia - Fiorentina
1X2
Puskás Akadémia
5.75 1 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 5750
kohalmi82 2024-08-29 04:02:31
Lehet hogy nyer az olasz csapat, de hétvégén a Venezia ellen nem voltak valami acélosak, ráadásul hazai pályán 0-0 lett az eredmény. Ha ebből a meccsből indulok akkor Puskásnak lehet keresnivalója ma este.
prigioni 2024-08-29 07:09:43
Miért? A Puskás hülyére verte volna Velencét?
kohalmi82 2024-08-29 07:57:22
Nyílván nem, de egy újonc ellen hazai pályán illett volna nyerni nekik.

további tippjeink a Foci világából

Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken. A TNS az egész walesi futballtörténelemben első alkalommal szerepelhet európai kupasorozat főtábláján! Viszont ma az Artemio Franchiban annyi esélyük van a győzelemre, mint a trójai falónak az Epsomy derbyn!

Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke is csökken.A Heidenheim csütörtökön az NK Olimpija Ljubljanát fogadja a Voith-Arenában, mégpedig a Konferencia Liga mai mérkőzésén!

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Mindkét csapat célja, hogy győzelemmel távozzon ma, amikor az Isztanbul Basaksehir a Rapid Wien-t fogadja az Európa-konferencia Liga nyitómérkőzésén.