A belorusz élvonalbeli bajnokság csúcsmeccse következik. A hazai oldalon a tavalyi bajnok Dinamo Breszt, a vendég pedig a sokszoros BL-résztvevő és sokszoros bajnok BATE Boriszov. Lássuk, mire érdemes fogadni.
LABDARÚGÁS, FEHÉROROSZ BAJNOKSÁG
2020.05.20. 18:00
DINAMO BRESZT - BATE BORISZOV
- A Breszt a tavalyi bajnok, majd miután megnyerte a tavalyi pontvadászatot, megpróbálták úgy kialakítani a játékosállományt, hogy az alkalmas legyen a nemzetközi kupára és az idei címvédésre is. Ennek ellenére nem úgy kezdtek, ahogyan elvárták tőlük. A négy győzelem és egy döntetlen mellett becsúszott négy vereség is, ami miatt jelentős hátrányból kezdték meg a felkapaszkodást. Már a hetedik helyen állnak, ám a listavezető BATE-tól, a mai ellenféltől még mindig hatpontos a hátrány. Három játékosuk is egymillió euró, vagy az feletti értékkel bír. Olekszandr Noyok védekező középpályás, Mihail Gordejchuk jobbszélső és Pavel Savitskiy balszélső. A csapat összértéke 10,18M euró. Legutóbb ismét vereség , sikerült kikapniuk a harmadik heylen álló Energetik BGU csapatától. 12 lőtt és 9 kapott gól nem a legjobb arány.
- A vendégcsapat a BATE, amely többszörös BL-résztvevő, kiemelkedik a fehérorosz bajnokságból. Szépen összeszedte magát a csapat, négy sorozatban megvívott győztes meccs után immáron pontelőnnyel vezetik a bajnokságot. A javulás nem csak egy-két labdarúgó teljesítményének köszönhető, hanem csapatként is nagy fejlődés történt. Több focista remekel, Milic, Stasevich, Nekhajchik remekel, a csapat lendületben van, ma is esélyes a bajnok ellen.
Viszont ez egy derbi! Itt nem számít csak a helyezés, a hazaiak is összeszedik magukat, biztos vagyok benne, hogy parázs meccs várható, több góllal. Mindkét oldalon várok találatot.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
72.percben üres kapura ketten érkeznek a bresztiek mégis a lelkesebb csapattárs becsúszva ellövi keresztbe,plusz azért egymást sikeresen lerúgják.
Ellencsapásból pazar kapus védés pont a Bate támadója elé ütve aki az üresen maradt kapuba belőtte a labdát.
Yotube ezért rossz adja ezeket a meccseket,fájó látni egy-egy tippem miként megy el.
Jó ez most nem igaz!
Elvégre tőlük a Bate is simán kikapott,de verték a Szluckot is.
A Bate magára talált és legutóbb milyen jó kis pihentetős rangadót vívtak a Szluckkal.
A Szluck magát ásta el nálam,elvégre egy csatárral és a legjobb gólszerzőiből kettő kezdet a padon.
A Bate komolyan vette őket nem nézte le a koalák(ausztrálok) által támogatott együttest és simábban nyert akár azt megelözően a Szmolevicsi ellen.
A Breszt nálam egy középcsapatnak tűnik ezért otthon veszélyesek lehetnek,de ez ma akkor is vendég.
A hétvégén a kupában játszanak döntőt egymással,ott inkább tudok bármit elképzelni,de itt ma kisebb nyomás a Batén és vezetik a bajnokságot is.
Csak pontrúgásból elért gólokkal is sima 0-2 ez!
A szögi és szabadjaik különösen jól sülnek a boriszoviaknak mostanában!
Szluck elleni precíz szabadrúgás ma három pontot érhet.
Helyzetkihasználás miatt is vendég,hazaiak bántóan gyengék ebben.
Mostanában amikor nyertek akkor is sok helyzet kellett egy gólhoz.
A Bate hatékonyabb a helyzeteinél és a pontrúgásaik miatt ma képesek akár 1-0-ra is nyerni.
Legyen 2-4 a gólváltás miatt,és sok gól jó meccs legyen.
tippszelvény
Dinamo Breszt - BATE Boriszov
Több, mint 5,5