2019-ben nem a sokszoros BL-résztvevő BATE Boriszov volt a bajnok Fehéroroszországban, hanem a szintén nagy múltra visszatekintő Dinamo Breszt. A bajnok mai ellengele a másik Dinamo, a Minszk lesz.
LABDARÚGÁS, FEHÉROROSZ BAJNOKSÁG
2020.05.10. 19:00
DINAMO BRESZT - DINAMO MINSZK
- A Dinamo Breszt nem bajnokhoz méltóan kezdte a bajnokságot. És most is nagyon változatosan játszanak. Vereség és győzelem váltogatja egymást, legutóbb az utolsó helyezett Belsina ellen tudtak 3-0-ra nyerni. Ez a győzelem talán beindította őket és a mai meccsen nagyobb önbizalommal és nagyobb motivációval játszanak majd. A keret pedig erős. Három játékosuk is egymillió euró, vagy az feletti értékkel bír. Olekszandr Noyok védekező középpályás, Mihail Gordejchuk jobbszélső és Pavel Savitskiy balszélső. A csapat összértéke 10,18M euró. A középpályán Kiki Gabi (aki férfi) két gólt szerzett, elöl pedig az ukrán Artem Milevsky kétgólos.
- A Minszk a 13. helyen áll, hasonlóan hektikus, mint a Breszt. Három győzelem mellett négy vereség a mérleg, még nem játszottak döntetlent. A védő Karlo Buric eléggé gólerős is, két találattal vette ki a részét a góltermésből. A középpályán Ivan Bakhar is kettőt vállalt, a csapat legjobbja pedig a Yevgeniy Shikavka, aki hét meccsen négy alkalommal talált be.
Mindkét csapatnál viszonylag sok gól potyog, ma is várok legalább kettőt.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Én vendég vagyok a jobb forma miatt,oké Belsinát verték címvédőként,de korrábban mi volt a Vityebszk vagy Szoligorszkkal.
Akik kicsit összeszedettebbek azok pontokat szereztek ellenük.
tippszelvény
Dinamo Breszt - Dinamo Minszk
Vendég és több