Ebben a rovatban azok a meccsek szerepelnek, amelyek erős eséllyel dőlnek el valamelyik kimeneteli oldalra, tehát vagy az egyik nyer, vagy a másik. A szorzók vegyesen vannak, 1,30-tól akár kettő fölé is és mindig van egy-egy olyan, amelyik single is erős szorzót jelent! De a kockázat zömmel alacsonyabb, így ezeket a tippeket szelvénykiegészítésnek javasoljuk, vagy akár kétegységnyi téttel is játékba lehet küldeni.
Mára 15 mérkőzést szedtem össze a mai futball-kínálatból. A főtipp FIX-re:
Lille - Le Havre
2026. május 03., vasárnap,15:00
Labdarúgás - Francia bajnokság
- A Lille fontos három pontért lép pályára hazai környezetben a Le Havre ellen, mert a Bajnokok Ligája-helyekért zajló verseny az utolsó fordulókra teljesen kiéleződött. A hazaiak legutóbb 1–0-ra nyertek a Paris FC ellen, amivel a harmadik helyre léptek elő, és jelenleg mindössze egy pont választja el őket az ötödik Rennes-től, miközben a Lyonnal szemben csak az egymás elleni eredmények miatt állnak hátrébb. Bruno Genesio csapata kiváló sorozatban van, immár 11 mérkőzés óta veretlen, és ezt a lendületet hazai pályán is igyekszik továbbvinni, ahol egymás után negyedszer érhetik el a tíz győzelmet egy idényen belül. Védekezésük különösen stabil, az utóbbi négy hazai tétmeccsen nem kaptak gólt, és február óta öt bajnokin mindössze két gólt engedtek ellenfeleiknek saját közönségük előtt. A vendégek eközben továbbra is a kiesés elkerüléséért küzdenek, jelenleg hat ponttal állnak az osztályozós hely felett, de kilenc mérkőzés óta nem tudtak nyerni. Az utóbbi négy találkozón pontot szereztek, és egy újabb döntetlen akár a bennmaradást is jelentheti számukra egy kedvező eredmény esetén, idegenben idén még nem ízlelhették meg a győzelem ízét. Legutóbbi mérkőzésük egy 4–4-es döntetlent értek el a Metz ellen, ugyanakkor vendégként az utóbbi két fellépésükön már csak egy-egy gólt kaptak. A Lille szervezett védekezése, veretlenségi sorozata és hazai stabilitása komoly fölényt jelent, míg a Le Havre győzelmi képtelensége és idegenbeli bizonytalansága miatt ezúttal is a hazaiak tűnnek esélyesebbnek.

Real Betis - Real Oviedo
2026. május 03., vasárnap,18:30
Labdarúgás - Spanyol bajnokság
- A Real Betis hazai pályán fogadja a kiesés elől menekülő Real Oviedót, még mindkét csapat számára komoly tétje van az összecsapásnak. A sevillaiak az ötödik helyen állnak, és hatpontos előnyük ellenére még nyomás alatt vannak üldözőik miatt, ugyanakkor az Európa-ligából való kiesés után nem estek össze, legyőzték a Gironát és döntetlent játszottak a Real Madriddal. Hazai mérlegük ugyan csak a 10. legjobb, de most egy olyan ellenfelet fogadnak, amely idegenben 16 meccséből tízet elveszített. A Betis ráadásul évtizedek óta nem kapott ki az Oviedótól bajnokin, és minden sorozatot figyelembe véve is veretlen ellenük 1993 óta, bár a legutóbbi két találkozó döntetlennel zárult. Az Oviedo ugyan feléledt, az utóbbi hat meccséből hármat megnyert, de továbbra is hét pontra van a bennmaradást jelentő helytől, és bár legutóbb idegenben 3–0-ra nyert a Celta Vigo ellen, ezt követően hazai pályán vereséget szenvedett az Elchétől. A Betis stabilabb formája és hazai minősége végül dönthet, így a sevillaiak szoros meccsen megszerzik a három pontot.

Hibernian – Celtic
2026. május 03., vasárnap,13:00
Labdarúgás - Skót bajnokság, felsőház
- A skót élvonal hajrájában fontos bajnoki pontokért csap össze a Hibernian és a Celtic. A Hibernian az ötödik helyen áll, és hatpontos hátrányban van a negyedik Motherwell mögött, miközben az utóbbi fordulókban megtorpant, egymás után két vereséget szenvedett, így nehéz helyzetből várja a hajrát. A csapat 34 meccsen 51 pontot gyűjtött, 13 győzelem, 12 döntetlen és 9 vereség mellett, de a formaingadozás komoly gondot jelent. Legutóbb 2–1-re legyőzte a Celticet, igaz, ez az egyetlen sikere az utóbbi öt egymás elleni találkozón. A Celtic a második helyen állva üldözi a Heartsot, két pont a hátránya, és 34 meccsen 70 pontot szerzett, 22 győzelemmel. A vendégek kiváló formában érkeznek, négymeccses győzelmi sorozatban vannak, közte egy 6–2-es kupasikerrel, ugyanakkor idegenben sebezhetőbbek, hiszen 17 bajnoki vendégszereplésükből kilencet nyertek meg. A Hibernian hullámzó formája és a Celtic stabil, győzelmi szériája, valamint egymás elleni fölénye alapján a vendégek szoros meccsen is esélyesebbek a győzelemre.

Bologna – Cagliari
2026. május 03., vasárnap,12:30
Labdarúgás - Olasz A
- A Bologna a kilencedik helyen áll, és az utóbbi időszakban visszaesett, két egymást követő bajnokit veszített el rúgott gól nélkül, a Juventus ellen 2–0-ra, majd hazai pályán a Roma ellen. A csapat ezzel távol került az európai helyektől, hat pontra van a hetedik Atalantától négy fordulóval a vége előtt. Különösen gyenge a hazai forma, hiszen a Dall’Ara stadionban kilenc bajnokiból hetet elveszített ebben az évben, és újabb vereséggel már tíz hazai kudarc is összejöhetne egy szezonban. A Cagliari ezzel szemben a bennmaradás küszöbén áll, nyolc ponttal a kiesőzóna felett, és legutóbb nagy meglepetésre 3–2-re legyőzte az Atalantát. Az utóbbi három meccséből kettőt megnyert, így jobb hangulatban utazik, mint riválisa, ugyanakkor idegenben három vereség után érkezik, nyolc kapott góllal. A két csapat közvetlen múltja egyértelmű Bologna-fölényt mutat, hiszen a Cagliari ellen legutóbbi három meccsüket összesen 6–1-es gólkülönbséggel veszítették el. A Cagliari javuló formája ellenére a Bologna hazai pályán hagyományosan dominálja ezt a párharcot, így szoros mérkőzésen a hazai győzelem tűnik esélyesebbnek.

Auxerre - Angers
2026. május 03., vasárnap,17:15
Labdarúgás - Francia bajnokság
- A Ligue 1 alsóházában létfontosságú pontokért csap össze az Auxerre és az Angers az Abbe-Deschamps stadionban. Az Auxerre a 16. helyen áll, és öt pontra van a 15. Nice-től, miközben négymeccses nyeretlen szériában van, bár az utóbbi öt bajnokijából csak egyet veszített el. Ugyanakkor ebből az időszakból mindössze egy győzelem jött össze, így a döntetlenek nem hoztak érdemi előrelépést a kiesés elleni harcban. A csapat helyzete még nyitott, de az utolsó három fordulóban már csak kilenc pont szerezhető, így a győzelmek elengedhetetlenek. Az Angers a 14. helyen áll, de formája visszaesett, az utóbbi 10 bajnokijából csak egyet nyert meg, hét vereség mellett, és az elmúlt időszakban mindössze öt pontot szerzett a lehetséges harmincból. Bár korábban kétszer is egymás után nyertek, most második legrosszabb formában vannak a mezőnyben. Az Auxerre nagyobb motivációja és hazai pályája miatt esélyesebb, míg az Angers visszaeső formája kevés lehet a pontszerzéshez.

Fortuna Sittard - Feyenoord
2026. május 03., vasárnap,14:30
Labdarúgás - Holland bajnokság
- A Eredivisie 32. fordulójában a Fortuna Sittard a második helyen álló Feyenoordot fogadja. A Fortuna a 11. helyren áll, de formája visszaesett, az utóbbi négy mérkőzéséből hármat elveszített, és csak a NAC Breda elleni 1–1-es döntetlennel tudta elkerülni a vereséget. A csapat hat pontra van a nyolcadik Utrecht mögött, és az utolsó három fordulóban kilenc pontot kellene szereznie a rájátszás reményéhez, miközben több rivális is előtte áll a versenyben. A Feyenoord ezzel szemben 58 ponttal a második helyen áll, és továbbra is éles a harc a BL-indulásért, hiszen a NEC, Ajax és Twente is szorosan mögötte van. A rotterdamiak ugyanakkor erős formát mutatnak a párharcban, 2019 óta nem kaptak ki a Fortunától, és 13 meccse veretlenek ellenük, ebből tízet megnyerve. A Feyenoord minősége, motivációja és domináns egymás elleni mérlege alapján idegenben is egyértelmű esélyesebb, míg a Fortuna visszaeső formája kevés a meglepetéshez.

Braga - Estoril Praia
2026. május 03., vasárnap,19:00
Labdarúgás - Portugál bajnokság
- A portugál élvonal hajrájában a top 4 biztosításáért küzdő Braga fogadja a visszaeső formában lévő Estoril Praiát. A Braga a negyedik helyen áll, öt ponttal előzi meg az ötödik helyezettet, és bár a Santa Clara elleni vereség megszakította négymeccses veretlenségi sorozatát, a Freiburg elleni 2–1-es Európa Liga-siker ismét lendületet adott a csapatnak. A bajnokságban felemás hazai mérleget mutatnak, 15 meccsen 8 győzelem, 4 döntetlen és 3 vereség, miközben a védekezésük hullámzó, különösen amikor több mint egy gólt kapnak. Az Estoril ezzel szemben mély gödörben van, ötmeccses vereségsorozattal érkezik, és két mérkőzés óta gólképtelen, legutóbb a Famalicao ellen is 1–0-ra maradt alul. A Canarinhos 52 kapott góllal a mezőny egyik leggyengébb védelmével rendelkeznek, idegenben pedig az utóbbi 10 meccsből hetet elveszítettek. Bár támadásban 51 szerzett góllal nem rosszak, a jelenlegi forma teljesen ellenük szól. A Braga minősége és hazai pályán meglévő stabilitása, valamint az Estoril zuhanó formája miatt a hazaiak győzelme tűnik reálisnak.

Al Quadisiya - Al-Nassr
2026. május 03., vasárnap,20:00
Labdarúgás - Szaúdi bajnokság
- A szaúdi bajnoki hajrá egyik csúcsrangadóján a veretlen hazai Al Qadsiah fogadja a listavezető Al Nassrt, amely a bajnoki cím felé menetel. Az Al Qadsiah a negyedik helyen áll, 65 ponttal, és egész idényben stabil teljesítményt nyújtott 19 győzelem, 8 döntetlen és 3 vereség mellett, miközben hazai pályán kifejezetten erős, 15 meccsen veretlen, 9 győzelemmel és 6 döntetlennel. Támadásban és védekezésben is kiegyensúlyozott, 71 gólt szerzett és 31-et kapott, legutóbb pedig 4–0-ra győzte le az Al Riyadht. Az Al Nassr ezzel szemben a tabella élén áll 79 ponttal, 26 győzelem, 1 döntetlen és 3 vereség mérleggel, és idegenben is rendkívül erős, 12 győzelem mellett csak kétszer kapott ki. A csapat 81 szerzett góllal a liga legeredményesebbje, miközben 21 kapott góllal a legjobb védekezést is mutatja, és ötmeccses győzelmi sorozatban érkezik. Cristiano Ronaldo és Joao Felix együtt 41 bajnoki gólnál járnak, ami tovább növeli a vendégek támadóerejét. Az Al Nassr jobb formája, mélyebb kerete és bajnoki lendülete miatt idegenben is esélyesebb a győzelemre.

Hammarby – Vasteras
2026. május 03., vasárnap,14:00
Labdarúgás - Svéd bajnokság
- A Hammarby és a Vasteras SK stockholmi összecsapása hazai fölényt vetít előre, amit a 65%-os győzelmi esély is alátámaszt, lássuk részleteiben! A Hammarby legutóbb 1–1-es döntetlent játszott a Djurgården ellen, míg a Vasteras 2–1-re nyert a Brommapojkarna otthonában. Az egymás elleni mérleg kiegyenlített, az utolsó öt találkozón mindkét csapat két-két győzelmet szerzett egy döntetlen mellett, legutóbb azonban a Vasteras 1–0-ra nyert. A gólátlagok alapján a Hammarby 1,4, a Vasteras 1,2 gólt szerez ezeken a meccseken. A tabellán a Hammarby az 5., a Vasteras a 7. helyen áll. A hazaiak szezonja kiegyensúlyozott, 2 győzelem, 2 döntetlen és 1 vereség mellett kimagasló, 2,6-os rúgott gólátlaggal és 1 kapott góllal. A vendégek ugyanezzel a mérleggel rendelkeznek, azonban 1,8 gólt szereznek és 2,0-t kapnak meccsenként. Az utóbbi öt mérkőzésen mindkét csapat azonos mutatókat hoz eredményekben, ám a Hammarby támadójátéka hatékonyabb, 2,6 gólos átlaggal, miközben védekezése stabilabb, mindössze 1,0 kapott góllal, szemben a Vasteras 2,0-s kapott gólátlagával. A Hammarby győzelme valószínűbb, mivel támadójátéka jóval hatékonyabb, miközben védekezésben stabilabb mutatókat hoz, és a győzelmi esélyek is egyértelmű hazai fölényt jeleznek.

GAIS – Örgryte
2026. május 03., vasárnap,16:30
Labdarúgás - Svéd bajnokság
- Szintén a svéd élvonalban az Örgryte a GAIS vendége lesz. A GAIS legutóbb 2–2-es döntetlent játszott az IFK Göteborg ellen, az Örgryte pedig 1–1-re végzett a Degerforsszal. Az egymás elleni mérleg a hazaiak felé billen: az utolsó öt találkozóból hármat a GAIS nyert meg, kettőt az Örgryte, döntetlen nem született, ráadásul a legutóbbi meccsen a GAIS 3–0-ra győzött otthon. Az átlaggólok is ezt erősítik, hiszen a GAIS 1,8, míg az Örgryte csak 0,8 gólt szerez ezeken az összecsapásokon. A tabellán ugyanakkor a GAIS a 15., az Örgryte a 12. helyen áll. A hazaiak formája gyenge, a szezonban még nem nyertek, 3 vereség és 2 döntetlen mellett 0,8 gólt szereznek és 1,6-ot kapnak meccsenként, ami az utóbbi öt mérkőzésükön is változatlanul visszaköszön. A vendégek mérlege valamivel jobb, 1 győzelem, 2 vereség és 2 döntetlen, ugyanakkor védekezésük kifejezetten sebezhető, hiszen 2,4 gólt kapnak átlagban, miközben 1,2-t szereznek. A GAIS győzelme esélyes, mivel az egymás elleni mérlegben hatékonyabb, több gólt szerez ezekben a párharcokban, és a győzelmi esélyek is egyértelmű hazai fölényt jeleznek, miközben az Örgryte védekezése magas kapott gólátlaga miatt ingatag.

Las Palmas – Valladolid
2026. május 03., vasárnap,21:00
Labdarúgás - Spanyol 2.
- A spanyol másodosztályban a Las Palmas hazai pályán fogadja a Valladolid csapatát, enyhe hazai fölény mutatkozik előzetesen, lássuk is! A Las Palmas kiváló formában érkezik, legutóbb 2–1-re nyert a Cádiz otthonában, és az elmúlt öt bajnokijából négyet megnyert, mindössze egyszer kapott ki. A tabellán az 5. helyen áll 63 ponttal, szezonmérlege 17 győzelem, 12 döntetlen és 8 vereség, miközben meccsenként 1,3 gólt szerez és csupán 0,8-at kap. Az utóbbi öt találkozón 1,6 rúgott és 0,8 kapott gólos átlaggal játszik, ami stabil védekezést és hatékony támadójátékot mutat. Hazai pályán kézben tartja a mérkőzések ritmusát, és nyomás alatt is képes reagálni, amit a Cádiz elleni fordítás is bizonyított. A Real Valladolid egy 1–0-s győzelemmel érkezik a Real Sociedad II ellen, ezzel megszakította hárommeccses nyeretlenségi sorozatát. A bajnokságban a 15. helyen áll, hét ponttal a kiesőzóna fölött, szezonmérlege 11 győzelem, 10 döntetlen és 16 vereség, 1,1 rúgott és 1,3 kapott gólos átlaggal. Az utóbbi öt mérkőzésen 2 győzelem, 1 döntetlen és 2 vereség a mérlege, miközben mindössze 0,8 gólt szerez és 0,4-et kap meccsenként, ami javuló védekezést jelez. Idegenben fegyelmezett, kompakt játékra épít, és gyakran a második félidőben talál be, hiszen az utolsó 22 bajnokijából 20-on született gól a szünet után. Az egymás elleni mérleg a Las Palmas felé billen, az utolsó öt találkozóból hármat megnyert, egy döntetlen mellett egyszer kapott ki, bár a legutóbbi meccsen a Valladolid 1–0-ra győzött. A mérkőzés kulcsa a hazaiak támadókezdeményezése és a vendégek szervezett védekezése lehet, de a forma és a stabilitás egyértelműen a Las Palmas mellett szól. A Las Palmas jobb formában van, kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújt a szezon során, és hazai pályán képes kontrollálni a játékot, miközben a Valladolid támadójátéka visszafogottabb és kevésbé hatékony.

Ne feledd, legyél több irodánál is regisztrálva, hogy mindig a legjobb szorzókat és akciókat kapd el! Ha nincs még accountod a VEGAS-nál, akkor kérjük Erre a linkre kattintva regisztrálj, hogy megkezd az irodák között összehangolt játékot!
Ha pedig rárabolnál a TIPPMIXPRO májusi-, akár 5000 forintos bónuszára, akkor kattints IDE és regisztrálj! ZÖLDÜLJÖN A MÁJUS, ZÖLDÜLJENEK A TIPPEK IS!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Al-Qadisiyah - Al-Nassr
Al-Nassr
tippszelvény
Braga - Estoril
Braga
tippszelvény
F. Sittard - Feyenoord
Feyenoord
tippszelvény
Auxerre - Angers
Auxerre
tippszelvény
Bologna - Cagliari
Bologna
tippszelvény
Hibernian - Celtic
Celtic
tippszelvény
Betis - Oviedo
Betis