2019.11. 18.

EB-selejtező: Fontos meccs ez még Görögországnak!

EB-selejtező: Fontos meccs ez még Görögországnak!

Az Euro 2020-as selejtező-sorozat J-jelzésű csoportjában immáron eldőlt a továbbjutás sorsa. A csoport első helyén Olaszország 27 ponttal, a másodikon pedig Finnország 18 egységgel állnak. A mai meccsem házigazdája Görögország a harmadik helyen áll 11 ponttal. És hogy miért is fontos számukra ez a meccs? Lássuk!

LABDARÚGÁS, EB-SELEJTEZŐ, J CSOPORT 
2019.11.18. 20:45
GÖRÖGORSZÁG - FINNORSZÁG

  • A görög válogatott 3-2-4-es statisztikával áll, már ami a győzelmeket, döntetleneket, illetve a vereségeket illet. Kilenc meccs alatt jött össze ez az eredménysor, de ki kell emelni, hogy egy javuló-, fejlődő tendenciát mutat a hellén válogatott, hiszen az utolsó öt forduló alatt két győzelmet és egy döntetlent is szerzett! egy fiatalítási folyamat közepén vannak, a szövetségi kapitány olyan játékosokat próbál beépíteni a csapatba, mint a PAOK csatára Dimitros Limnios 21 éves. Gyors, jó képességű labdarúgó, de egyre jobb játékkal mutatja meg magát, vagy épp Vangelis Pavlidis 20 esztendős, a Villem II játékosa.  Nyilván a fiatal tehetségek csapatba építése nem megy egyről a kettőre, éppen ezért Görögország sokkal inkább a következő világtorna seleztezőiben mutathat jobb eredményeket. 
  • A másik oldalon Finnország, amelyről egyet el lehet mondani, fizikálisan nincsenek problémái. Emellett rendkívül fegyelmezett alakulat, taktikailag és mentálisan is erős csapat. De nem ők játszák a a legtechnikásabb focit Európában, sőt... Ráadásul nekik már minden mindegy, hiszen ők már továbbjutottak, nekik nincs tét a mai meccsen. Ellen ben a hellénekkel, hiszen nekik nem mindegy, hogy harmadikok lesznek a csoportban vagy negyedikek. És a 10 pontos bosnyákok Lichtensteinbe utaznak! Ha a görög csapat nem nyer ma Finnország ellen otthon, akkor bizony lecsúsznak a tabellán minimum egy pozíciót.

Egyszóval a hazai környezet, a görögök visszavágásának reménye az előző vereségért Finnországban, valamint a tét azt mondatják velem, ma képes lesz a görög válogatott legyőzni a nem túl motivált Finnországot. 

tipp
Görögország - Finnország
1X2 | Görögország | 2.00 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Görögország - Finnország

2019. 11. 18. 20:45 | Eb-selejtező, J csoport Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Matthewryz 2019-11-18 14:35:24
Szia szöglet vágy gól opció ban mit látsz? Mivel nyomni fognak így 8.5 over szöglet meglehet ? Vagy esetleg egy 2-0 1-1 ? Az az 1.5 over??

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.11.18. 20:45
Görögország - Finnország
Szögletszám 8,5
Több, mint 8,5
1.60 2 - 1
Tét 900
Nyeremény 1440

további tippjeink a Foci világából

Az Eb-részvételért száll ma csatába Lengyelország és Észtország Varsóban. Mutatjuk, hogy mit várunk a meccstől. Fotó: pixabay.com
Az Eb-részvételért száll ma csatába Lengyelország és Észtország Varsóban. Mutatjuk, hogy mit várunk a meccstől. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az imént elemzett Georgia – Luxemburg meccs győztese a Görögország – Kazahsztán összecsapás továbbjutójával játszik a németországi lehetőségért!

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? Ezt a tippet keressük, amelyben van érték, érdemes single játékba küldeni. A nyári Európa-bajnokság rájátszásában Wales hazai környezetben fogadja Finnországot, aki nyer az a lengyel-észt párharc győztesével meccselhet.