2023.10. 17.

EB-selejtező: Litvánia – Magyarország ( a pont az i-n)

EB-selejtező: Litvánia – Magyarország ( a pont az i-n)

Szerbia csodálatos legyőzése után, idegenben kötelező lenne megverni Litvániát. Itt csak két dolog tehet keresztbe a Rossi-fiúknak, vagyis inkább csak egy, az sem olyan nagy mértékben.

 

  • Ez az egy, a hideg. Litvániában azért ilyenkor már 3-4 fok van, ez elég komoly hőmérséklet-csökkenés. De a team azért profi, hogy ez ellen tudjon védekezni. Nem lesz kényelmes, de ez nem szabhat akadályt. Mert azt nem kell részletezni, hogy a litvánok messze nem olyan erősek, hogy akadályt képezzenek számunkra. Ej, de jó ezt leírni, főleg olyan embernek, aki a 90-es évek borzalmain nőtt fel, amikor szinte mindenki megvert bennünket, aki ki tudott állítani 11 embert. A mostani kissrácok viszont már ebben nőnek fel! Ők csak azt látják, hogy egy világklasszis középpályás vezérli a válogatottat, amelyik sikert-sikerre halmoz! És ez így is van jól. Csak nehogy elromoljanak a dolgok!
  • Litvániának nem teljesen mindegy a dolog, hiszen ha maguk mögé utasítják Bulgáriát az már önmagában dicséretes teljesítmény lesz. És ők kihasználhatják ma a hazai pálya előnyét, valamint az esélytelenség teljes szabadságát! Senki nem fogja nekik felróni, ha kikapnak majd és éppen ezért felszabadultan játszhatnak majd. Csakhogy sajnos ez nem lesz elég. Ami viszont keresztbe tehet még, az az elbizakodottság! A legnagyobb hiba lenne lebecsülni ezt derék és igyekvő balti válogatottat, főleg azért nem, mert mi jártunk egykor hasonló cipőben! De Marco Rossi profi, ezt már mindenki tudja és biztos vagyok benne, hogy a srácok is annyira profik, hogy nem esnek bele ebbe a hibába. Akkor viszont nincs más hátra, mint kimenni a cidribe, felvenni az aláöltözőket és begyújtani a rakétákat, meg jól odapirítani a litvánoknak. Hagy legyen melegük! Ha már mi fázunk.
  • Nincs mese, a győzelem Magyarországé lesz, a helyünk ott van az EB-n és azt gondolom, már ott sem leszünk az a lesajnált kis válogatott, akit mindenki ellenfélnek akar majd! A tippem hendikepről vendég! HAJRÁ MAGYAROK!
tipp
Litvánia - Magyarország
Hendikep 1:0 | Magyarország | 1.82 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Litvánia - Magyarország

2023. 10. 17. 20:45 | Eb-selejtező, G csoport Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
zsoma88 2023-10-17 21:32:14
várható volt...
medzsr 2023-10-17 20:03:36
Remélem ma Bolla berúgja :)

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.10.17. 20:45
Litvánia - Magyarország
Pontos végeredmény
Magyarország 3:1
11.50 2 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 11500
akibor000 2023-10-17 13:22:51
mai🤑

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.10.17. 20:45
Litvánia - Magyarország
Pontos végeredmény
Döntetlen 1:1
9.00 2 - 2
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 9000
Spitball 2023-10-17 09:31:52
Remélem pirosodni fog, de szerintem nem fogjuk őket agyonverni. Tétje van a meccsnek! 1. Még matematikailag nem vagyunk kint. 2. Az UEFA koeficiensbe beszámít, lehet esély hogy első kalaposak legyünk, ha nyerjük a csoportot. Egy 0-2-vel én elégedett lennék.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2023.10.17. 20:45
Litvánia - Magyarország
Hendikep 3:0
Litvánia
1.31 2 - 2
Tét 1000
Nyeremény 1310
cucu 2023-10-17 21:31:09
Ez már szerintem tuti
senki 2023-10-17 10:54:07
Szerintem a kalapokat engedjük el. Nem kell ezzel foglalkozni. Mindegy milyen kalap!
Spitball 2023-10-17 18:29:07
Nem mindegy, és ezen nincs mit vitatkozni! Objektíve ha papíron minél jobb egy csapat, annál előrébb sorolják be. Ergo ha magasabban rangsorolt kalapban vagyunk, akkor nagyobb eséllyel kerüljük el az erősebb ellenfeleket. Tudom, hogy legutóbb szerencsétlen módon jött Portugália, Franciaország, Németország. De ez nem lesz mindig így, akkor pechünk volt.
senki 2023-10-17 22:11:58
Még mindig itt tartunk. Jaj kerüljük a jobb ellenfeleket. Vicc. Aki jól akar szerepelni akkor a jó csapatokat is meg kell verni. Ja nem legyen egy eb ahol ciprus Andorra Luxemburg legyen a csoport ellenfelünk majd Grúzia, Koszovó, stb a döntőig. Igen ez a mi Eb-nk. Jaj csak ne jöjjön más mert akkor cidri van ám meg pesszimizmus meg mit szól a nép ha valami komolyabb csapat jön szembe. Majd magyarázkodhatunk miért lett úgy. Nem, nem. Csak gyengébb hogy tudjuk írni milyen szuperek vagyunk meg minden. Ha mi vagyunk az első kalapban akkor a jobbak a másodikban ugyan úgy megkaphatod. Ez csak bepanírozott szar. Attól még szar marad. De nem baj kell a kalap. Sok mindentől megvéd.......
senki 2023-10-17 07:54:32
És mikor jön a "bunda"? Szerbek megverik Montenegrót és nekünk elég az x is mert két meccs alatt szerzünk 1 pontot. Vagy egy minimális győzelemmel is ugyan úgy 3 pontot kapunk. Nem követem a focit mióta nincs senki akiért lehet meccset nézni. Kivéve a MAGYAROK!! Ott leszünk az EB-n mert most tényleg ott a helyünk. De ahogy nézem az eredményeket most a pénz meg a politika is még nagyobb szerepet kapott. Hideg is lesz, védekeznek is elég egy 1 gólos győzelem vagy x. De remélem tévedek és gólos jó meccs lesz. Hajrá MAGYAROK!!
Eviola 2023-10-17 12:32:26
Pontosan ezen agyaltam en is. Mikor lesz bundank? Mar huvos van.
seantaylor21 2023-10-17 12:54:04
A válogatottunk szerintem nem összetévseztendő a bajnokságunkal. Ha x lesz se feltétlen a kabát az oka megszakadnunk nem kell főleg vezetés tudatában.

Ha abból a szemszögből akarom megközelíteni akkor ha pontot szerez ma montenegró amit kétlek akkor az utolsó meccset le tudjuk pihenni és kivinni magunkal őket szerbia helyett. Elég ehhez c kerettel pihenős focit játszani miután megvan az első hely. Ezt se feltetlen szőrmekabátnak hívnánk
senki 2023-10-17 15:49:22
Igazad van lehet így is meg úgy is megközelíteni. De nekem ha úgy állunk ki, meg, hogy mindegy majd lesz valami meg pihentetek akkor az szőrmekabát. Nem kell kimondani megmagyarázni. Attól még az. De a mai világban ez sajnos természetes a válogatottak szintjén is. A lényeg hogy ott leszünk az Eb-n mert most tényleg ott a helye MAGYARORSZÁGNAK. Sőt a legjobb 16 biztos aztán majd meglátjuk. Remélem lesz legjobb 8 is. Hajrá.
seantaylor21 2023-10-17 16:02:45
A szaros cseh meccsre felraktuk a csapatot azt annyit értünk vele hogy elvesztettük a legjobb védőnk. Kell ez nekünk majd egy esetleges életéért küzdő montenegro ellen ? Nem hiszem.

Aki pályára kerül bizonyítson de ha gyengébb kepességü játékosok állnak a pályán akkor ne azt várjuk mint az alapcsapattól na mindegy minden szöveg félre. Irány az EB !!!!!!
senki 2023-10-17 16:12:04
Először Bulgária. De remélem Montenegrói meccsnek már nem lesz tétje.
jacksly 2023-10-17 18:05:54
Ha ma nyerünk, akkor már a bulgár meccsnek sem lesz tétje. És szerintem ezt a srácok is tudják!

további tippjeink a Foci világából