2019.10. 15.

Európa-bajnoki selejtező a közel-keleten!

Európa-bajnoki selejtező a közel-keleten!

Ebben a csoportban kiválóan megrajzolódnak az erőviszonyok, így az utolsó két helyén már nyilvánvalóan nem változik meg az állás. Ma a két győzelemmel és két döntetlennel, az 5- helyen álló Izrael fogadja a csoport utolsó helyén 0%-kal álldogáló lett nemzeti csapatot. A győzelem az biztos, a mérték lesz a lényeg!

LABDARÚGÁS, EB-SELEJTEZŐ, G CSOPORT 
2019.10.15. 20:45
IZRAEL - LETTORSZÁG

  • Izrael válogatottja már hosszú évek óta próbál kijutni valamelyik világtorna döntőjébe, de eleddig ez még nem sikerült nekik. Van egy-két ügyes futballistájuk, de ahogyan az remekül látszik, sosem érik el azoknak a válogatottaknak a szintjét, ahol hosszú múltra tekint vissza ez a sportág és amely országokban hagyományosan jó az utánpótlásképzés. 
  • Néha-néha, főleg hazai pályán kijön nekik egy-egy jobb eredmény, de aztán mindig a visszarázódnak a selejtező csoportok alsó régióiba. Szlovénia ellen kezdtek egy hazai döntetlennel, hogy utána otthon megverjék Ausztriát 4-2-re. Utána következett a lettországi 3-0-ás diadal és ekkor felerősödtek a hangok, hogy majd most kijutunk az EB-re. Aztán Lengyelországban kaptak egy négyest, majd egy döntetlen Észak-Macedóniában, aztán a kijózanító vereség Szlovéniában és Ausztriában. Immáron pedig a csoport 5. helye 8 ponttal és már -2-es gólaránnyal. A második hely álom. A harmadik és negyedik helyen jelenleg három pontos előnnyel áll Szlovénia és ÉSzak-Macedónia. Őket akarnák esetleg megelőzni vagy beérni fogcsikorgatva az izraeliek és ehhez minden egyes pont és gól nagyon kell. Ma egy abszolút kötelező meccs lesz, ahol minden bizonnyal kiadják minden bennük rejlő frusztrációt és úgy tolják le Lettországot hazai pályán, ami csak a csövön kifér! Idegenben is megvolt a 3-0-ás siker, minimum ez Izraelben is meglesz! 
tipp
Izrael - Lettország
Hendikep 0:2 | Izrael | 2.10 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Izrael - Lettország

2019. 10. 15. 20:45 | Eb-selejtező, G csoport Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az Eb-részvételért száll ma csatába Lengyelország és Észtország Varsóban. Mutatjuk, hogy mit várunk a meccstől. Fotó: pixabay.com
Az Eb-részvételért száll ma csatába Lengyelország és Észtország Varsóban. Mutatjuk, hogy mit várunk a meccstől. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az imént elemzett Georgia – Luxemburg meccs győztese a Görögország – Kazahsztán összecsapás továbbjutójával játszik a németországi lehetőségért!

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? Ezt a tippet keressük, amelyben van érték, érdemes single játékba küldeni. A nyári Európa-bajnokság rájátszásában Wales hazai környezetben fogadja Finnországot, aki nyer az a lengyel-észt párharc győztesével meccselhet.