2018.08. 17.

A Lyon ellen is meglepetést okoz-e az újonc Reims?

A Reims és a Lyon is győzelemmel kezdte a francia bajnokságot. Egyik csapat sem kapott gólt a nyitányon, vajon az egymás elleni meccsükön is a védekezésé lesz a főszerep, vagy pedig a nagyobb nevekből álló Lyon lemossa a pályáról az újoncot?

Reims - Lyon

  • A Lyon az előző szezon végén megcsípte a harmadik helyet a Marseille előtt, így a BL-ben indulhat, ráadásul a főtáblán, hiszen olyan csapat (az Atletico Madrid) nyerte az El-t, amely a saját bajnokságából is egyébként kvalifikálta magát a főtáblára. Ezáltal most nyáron elegendő csak a Ligue 1-re koncentrálniuk. Az első fordulóban sikerült is magabiztos sikert aratniuk az Amiens-nel szemben még Fekir távollétében is. A kis híján 80 millió Euróért a Liverpoolnak eladott támadó játéka most is kérdéses, de a Diaz, Depay, Traore csatárhármas is elegendő lehet ahhoz, hogy elhozzák a három pontot Reimsből. Az újonc csapatot leírni azért nem szabad, mert az első fordulóban meglepetésre legyőzte idegenben a Nice-t. Ezen a bravúron kívül minden a Lyon mellett szól. A két együttes legutóbbi hét összecsapása közül hatot a Lyon nyert meg, viszont legutoljára 2016 tavaszán az akkori szezon végén kieső Reims kiütötte az OL-t. Azt gondolom, hogy inkább annak a hat mérkőzésnek a végkimenetele fog most megismétlődni, mintsem az utolsóé.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Reims - Lyon: 1x2: - Lyon, odds: 1,65

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A dobogós Lille a Lens elleni hazai rangadón javítana gyenge közelmúltbeli mérlegén, a vendégek idegenbeli statisztikája erre reális lehetőséget ad!

A Paris Saint-Germain hétfő este, 20:30-kor az Olympique Lyont fogadja a Parc des Princes-ben. Az első 7 forduló alapján a Ligue 1 két legjobb csapata csap össze a rangadón, amelyet eredetileg vasárnapra terveztek, de a párizsi tüntetésekkel kapcsolatos biztonsági aggályok miatt mára halasztottak. Mindkét gárda 14 pontot gyűjtött eddig, a vendégek azonban jobb gólkülönbségüknek köszönhetően megelőzik a címvédőt. Kérdés, hogy meddig...

A rossz passzban lévő Strasbourg a címvédő Paris Saint-Germaint fogadja szombaton, 17.15-kor a Ligue 1 hetedik fordulójában. A házigazda elzásziak immár 3 bajnoki óta nyeretlenek, az utolsó 2 meccsüket elveszítették, így a tabella közepére zuhantak vissza. A PSG az elmúlt 5 élvonalbeli meccsén 3 győzelmet, 1 döntetlent és 1 vereséget jegyzett. Ez tiszteletre méltó eredménysor, de messze elmarad a csapat Bajnokok Ligájában mutatott dominanciájától. És megmagyarázza, hogy miért csak a 6. helyen állomásozik a sztáralakulat. Csakhogy Luis Enrique legénysége immár hazájában is kezdi felvenni a ritmust.