2019.01. 20.

Bordeaux-Dijon: Elmozdulnak-e a kiesőzónából a vendégek?

A francia bajnokság 21. fordulójában a hétközben az Angers-t legyőző Bordeaux a kieső helyen álló Dijont fogadja. Lássuk az esélyeket!
 
Bordeaux - Dijon
  • Nagyon gyenge őszt produkált a Bordeaux, elvétve tudott csak meccset nyerni a Ligue 1-ben. Biztosan megviselte a játékosokat a három frontos küzdelem, hiszen az Európa-ligában és a Ligakupában is helyt kellett állni, előbbi ráadásul nem jól sikerült, hiszen kiesett a gárda, mert a Zenit mellett a Slavia Praha is megelőzte a csoportban. Ez is komoly csalódás lehetett a Girondins számára. A Ligakupában szerepel egyedüliként elfogadhatóan a gárda, hiszen ott bejutott a négy közé, ahol majd a Strasbourg lesz az ellenfele és a PSG kiesésével egészen nyílttá vált a sorozat. A bajnokságban a középmezőnyhöz tartoznak, múlt héten Nizzában kikaptak, de kedden az Angers-t egy elhalasztott találkozón 2-1-re verték Karamoh hajrában szerzett találatával.  Karamoh, Briand, Cornelius, De Preville támadóalakzat a Ligue 1-ben egészen ütősnek számít, azt gondolom, hogy ma a gyengélkedő Dijon ellen képesek lesznek ezt bizonyítani. A Dijon kieső helyen álló formája sem biztató.
A Tippmixpro ajánlatából:
  • Bordeaux - Dijon: 1x2: - Bordeaux, odds: 1,70 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A dobogós Lille a Lens elleni hazai rangadón javítana gyenge közelmúltbeli mérlegén, a vendégek idegenbeli statisztikája erre reális lehetőséget ad!

A Paris Saint-Germain hétfő este, 20:30-kor az Olympique Lyont fogadja a Parc des Princes-ben. Az első 7 forduló alapján a Ligue 1 két legjobb csapata csap össze a rangadón, amelyet eredetileg vasárnapra terveztek, de a párizsi tüntetésekkel kapcsolatos biztonsági aggályok miatt mára halasztottak. Mindkét gárda 14 pontot gyűjtött eddig, a vendégek azonban jobb gólkülönbségüknek köszönhetően megelőzik a címvédőt. Kérdés, hogy meddig...

A rossz passzban lévő Strasbourg a címvédő Paris Saint-Germaint fogadja szombaton, 17.15-kor a Ligue 1 hetedik fordulójában. A házigazda elzásziak immár 3 bajnoki óta nyeretlenek, az utolsó 2 meccsüket elveszítették, így a tabella közepére zuhantak vissza. A PSG az elmúlt 5 élvonalbeli meccsén 3 győzelmet, 1 döntetlent és 1 vereséget jegyzett. Ez tiszteletre méltó eredménysor, de messze elmarad a csapat Bajnokok Ligájában mutatott dominanciájától. És megmagyarázza, hogy miért csak a 6. helyen állomásozik a sztáralakulat. Csakhogy Luis Enrique legénysége immár hazájában is kezdi felvenni a ritmust.