2018.09. 28.

Feltámad-e a Monaco?

Feltámad-e a Monaco?

A francia bajnokság 8. fordulójának nyitányán a St. Etienne a tavalyi ezüstérmes Monacót fogadja. A hercegségbeliek nagyon gyengén kezdték az idényt, vajon a zöldek ellen képesek lesznek-e hosszú idő után először három pontot szerezni?

St. Etienne – Monaco

  • Meg sem közelíti egyelőre a tavalyi teljesítményét a Monaco, nem beszélve a tavaly előttiről. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy Jardim legjobb játékosainak 80%-át eladták busás pénzekért, így szinte teljesen ki kellett cserélni a csapatot. A helyükre szinte kizárólag fiatalok érkeztek (csak a vb-bronzérmes Chadli kivétel e tekintetben).  Az első fordulóban nyertek utoljára mérkőzést, azóta a BL-t is beleérte hét találkozó óta nyeretlenek. Legutóbb egy kiscsapattól az Angers-tól kaptak ki otthon, előtte az újonc Nimes-mel ikszeltek a II. Lajos Stadionban. Sok a sérültjük is, így ez hátráltatja őket a keret átalakulásán túl. A St. Etienne-nél viszont úgy tűnik, hogy minden rendben van: csak a PSG-től kaptak ki eddig a zöldek, a legutóbbi két meccsüket pedig behúzták a Caen és a Toulouse ellenében, a tabellán a hatodik helyen állnak. A Monaco szétesését látva azt gondolom, hogy sikerülni fog otthon tartani a három pontot Hazriéknak.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • St. Etienne – Monaco: 1x2: - St. Etienne, odds:2,05

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Terminator 2018-09-28 23:32:50
Sziasztok!

félidő 1-0 a St.etiennek!! a Monaco mehet a büd.....s pic.........ba. Ez már meglesz!!!! Szép estét mindenkinek!!
Terminator 2018-09-28 14:55:04
Sziasztok!

Mai napon sem fog nyerni a Monaco! 1X Odds 1.28 - 300.000 ft - al raktam! A Monaco szét lett szedve,jelenlego keret romokban,tele sérültekkel!!! Sok sikert mindenkinek!

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A dobogós Lille a Lens elleni hazai rangadón javítana gyenge közelmúltbeli mérlegén, a vendégek idegenbeli statisztikája erre reális lehetőséget ad!

A Paris Saint-Germain hétfő este, 20:30-kor az Olympique Lyont fogadja a Parc des Princes-ben. Az első 7 forduló alapján a Ligue 1 két legjobb csapata csap össze a rangadón, amelyet eredetileg vasárnapra terveztek, de a párizsi tüntetésekkel kapcsolatos biztonsági aggályok miatt mára halasztottak. Mindkét gárda 14 pontot gyűjtött eddig, a vendégek azonban jobb gólkülönbségüknek köszönhetően megelőzik a címvédőt. Kérdés, hogy meddig...

A rossz passzban lévő Strasbourg a címvédő Paris Saint-Germaint fogadja szombaton, 17.15-kor a Ligue 1 hetedik fordulójában. A házigazda elzásziak immár 3 bajnoki óta nyeretlenek, az utolsó 2 meccsüket elveszítették, így a tabella közepére zuhantak vissza. A PSG az elmúlt 5 élvonalbeli meccsén 3 győzelmet, 1 döntetlent és 1 vereséget jegyzett. Ez tiszteletre méltó eredménysor, de messze elmarad a csapat Bajnokok Ligájában mutatott dominanciájától. És megmagyarázza, hogy miért csak a 6. helyen állomásozik a sztáralakulat. Csakhogy Luis Enrique legénysége immár hazájában is kezdi felvenni a ritmust.