2018.12. 09.

Két mérkőzés a Ligue 1-ből: a hazai csapatok dominálnak majd?

Két mérkőzés a Ligue 1-ből: a hazai csapatok dominálnak majd?

A Strasbourg-Caen és a Lille-Reims azon kevés mérkőzések közé tartozik, amelyeket a Franciaországban kialakult nehéz helyzet ellenére sem halasztottak el. Lássuk, mire mennek egymás ellen a csapatok?!

Lille-Reims

  • A Lille második helyen áll a bajnokságban az egészen pocsék tavalyi szezont követően. A támadósorban olyan tehetségekre leltek, mint a portugál Leao, az elefántcsontparti Pepe, vagy éppen a francia Bamba és a rutint pedig a Chelsea-t is megjárt Loic Remy képviseli. Hétközben az addigi második Montpellier ellen rangadót nyertek, így jöttek fel a PSG mögé. A bajnoki címről természetesen nem álmodhatnak az erőviszony és a lemaradást tekintve sem. A Lille-től a nemzetközi kupaindulás kiharcolása is nagy fegyvertény lenne, hiszen papíron a Lyon és a Marseille is sokkal erősebb nála. Ma a 13. helyen álló Reims ellen megszilárdíthatják második helyüket a tabellán. A Reims a liga leggyengébb támadójátékával rendelkezik, csupán tíz gólt szerzett eddig.  Könnyen lehet, hogy a Lille védelme is lehozza kapott gól nélkül ezt a találkozót, akárcsak a jó formában lévő Montpellier ellen tette. Legutóbb 2016-ban találkoztak a felek az élvonalban, akkor is sima 2-0-s Lille-siker született.

Strasbourg-Caen

  • Nyolc forduló óta nyeretlen a Caen, ennek köszönhetően vissza is csúszott kieső pozícióba. Ma a Strasbourg ellen nyílik lehetőségük kijönni abból a mély gödörből, amit saját maguk számára ástak. A Strasbourg ellen roppant nehéz lesz ezt megvalósítani, hiszen az elzásziak két óriási bravúrt is végrehajtottak az elmúlt egy hétben, ugyanis 4-1-re verték idegenben a Rennes-t, majd pedig a bajnok PSG ellen szereztek egy pontot (tavaly december elején egyébként le is győzték a sztárcsapatot). Ilyen pozitív hangulatban azt gondolom, hogy a jelenleg a liga legrosszabb csapatai között számon tartott Caen ellen behúzzák a három pontot.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Lille-Reims: 1x2: - Lille, odds: 2,00
  • Strasbourg-Caen: Strasbourg, odds: 1,75

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A dobogós Lille a Lens elleni hazai rangadón javítana gyenge közelmúltbeli mérlegén, a vendégek idegenbeli statisztikája erre reális lehetőséget ad!

A Paris Saint-Germain hétfő este, 20:30-kor az Olympique Lyont fogadja a Parc des Princes-ben. Az első 7 forduló alapján a Ligue 1 két legjobb csapata csap össze a rangadón, amelyet eredetileg vasárnapra terveztek, de a párizsi tüntetésekkel kapcsolatos biztonsági aggályok miatt mára halasztottak. Mindkét gárda 14 pontot gyűjtött eddig, a vendégek azonban jobb gólkülönbségüknek köszönhetően megelőzik a címvédőt. Kérdés, hogy meddig...

A rossz passzban lévő Strasbourg a címvédő Paris Saint-Germaint fogadja szombaton, 17.15-kor a Ligue 1 hetedik fordulójában. A házigazda elzásziak immár 3 bajnoki óta nyeretlenek, az utolsó 2 meccsüket elveszítették, így a tabella közepére zuhantak vissza. A PSG az elmúlt 5 élvonalbeli meccsén 3 győzelmet, 1 döntetlent és 1 vereséget jegyzett. Ez tiszteletre méltó eredménysor, de messze elmarad a csapat Bajnokok Ligájában mutatott dominanciájától. És megmagyarázza, hogy miért csak a 6. helyen állomásozik a sztáralakulat. Csakhogy Luis Enrique legénysége immár hazájában is kezdi felvenni a ritmust.