2019.12. 03.

Ligue 1: Fogadjunk a Lille lyoni vendégjátékára!

Ligue 1: Fogadjunk a Lille lyoni vendégjátékára!

A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság két kiemelt csapatáról van szó. Ilyenkor mindig elmondom, hogy, természetesen a PSG más kávéházat képvisel, mint a többiek, ezek az összehasonlítások a Párizson-túli csapatokra érvényes. Szóval egy kiemelt derbi, egy jó mérkőzés és egy esélyes fogadási lehetőség, remek szorzóért. Lássuk is, hogy miért!

LABDARÚGÁS, FRANCIA BAJNOKSÁG 
2019.12.03. 21:05
LYON - LILLE

  • A kisebb francia csapatokat általában minden sikeres év után szétszedik a nagy európai élcsapatok, de olyan jó az utánpótlás, hogy mindig van esély úlraéledni és főnixként ismét feltámadni. Így járt a Lille is. Rafael Leao ment a Milanba, Nicholas Pepe az Arsenalba, Youssouf Koné pedig a mai ellenfélhez, a Lyonba. De idén az imput sem alakult rosszul, így aztán idén is karakteres, jó csapat lett a Lille, amelynek két fronton kell helyt állnia! Ami viszont nem sikerült. A Bajnokok Ligája sok volt számukra. A H-jelű csoport utolsó helyén állnak mindössze egyetlen döntetlennel (A Valenciával remiztek odahaza), így már arra sincs semmi esély, hogy az EL kieséses zónájába jussanak. Azt gondolom, hogy ők már egyértelműen a bajnokságot tekintik prioritásnak, hiszen a 8. helyen bőven lehet javítani. A francia bajnokság olyannyira szoros (mondom, mínusz a PSG), hogy a 3. helyen álló Angers-nek 24 pontja van, a 11. pozícióban található Rennes-nek pedig 21. 
  • Christophe Galtier idén is a védelem stabilitását tarotta legfontosabbnak, többnyire a Celik-Fonte-Gabriel-Bradaric kvartett játszik hátul, előttük pedig az André-Soumaré duó takarít és támogatja a támadókat. Az idén igazolt Victor Osmimneh-nek nagyon megy, hiszen nyolc találatnál jár, de Loic Remy és Luiz Araujo is képes zavart kelteni az ellenfelek védelmében. Az amerikai Timothy Weah biztosan nem játszik, de mivel ő csatár, így a helyére több jelentkező is akad, rajta kívül pedig csak Adama Soumaoro játéka kétséges. Így a kiváló francia szakvezető a lehető legjobb kezdőcsapatot küldheti pályára Lyonban, annak reményében, hogy sikerül pontot szerezni a sérülésektől szabdalt Lyon ellenében.
  • A hazaiaknál tovább mélyült a sérülési válság, hiszen Thiago Mendes, Houssem Aoar és Memphis Depay mellett immáron Léo Dubois is lesérült, valamint Marcal játéka eltiltás miatt kizárt. Hiába sokkal erősebb kerettel rendelkezik a Lyon ez a névsor azért sokat jelent nekik is. Visszatérhet viszont Bertrand Traoré, aki Maxwel Cornet-vel játszhatja be a széleket. Moussa Dembelé 10 gólnál jár és ő minden bizonnyal pályára is fog lépni. Nincs rossz formában a Lyon, ami az eredményeket illeti, de az utóbbi öt meccsen egyetlen alkalommal találkoztak izmos ellenféllel (Marseille), akkor ki is kaptak. 

Jó csapat a Lille, még idegenben is megnehezítheti a hazaiak sorsát és simán képesnek látom a társaságot egy döntetlen kiharcolására Lyonban, tekintve a rengeteg sérültre hazai oldalon. A remit pedig a statisztika is támogatja, hiszen a hazaiak öt bajnoki óta nem játszottak X-et, márpedig Galliában ez elég gyakori eredmény. 

tipp
Lyon - Lille
1X2 | Döntetlen | 3.35 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Lyon - Lille

2019. 12. 03. 21:05 | Francia bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A dobogós Lille a Lens elleni hazai rangadón javítana gyenge közelmúltbeli mérlegén, a vendégek idegenbeli statisztikája erre reális lehetőséget ad!

A Paris Saint-Germain hétfő este, 20:30-kor az Olympique Lyont fogadja a Parc des Princes-ben. Az első 7 forduló alapján a Ligue 1 két legjobb csapata csap össze a rangadón, amelyet eredetileg vasárnapra terveztek, de a párizsi tüntetésekkel kapcsolatos biztonsági aggályok miatt mára halasztottak. Mindkét gárda 14 pontot gyűjtött eddig, a vendégek azonban jobb gólkülönbségüknek köszönhetően megelőzik a címvédőt. Kérdés, hogy meddig...

A rossz passzban lévő Strasbourg a címvédő Paris Saint-Germaint fogadja szombaton, 17.15-kor a Ligue 1 hetedik fordulójában. A házigazda elzásziak immár 3 bajnoki óta nyeretlenek, az utolsó 2 meccsüket elveszítették, így a tabella közepére zuhantak vissza. A PSG az elmúlt 5 élvonalbeli meccsén 3 győzelmet, 1 döntetlent és 1 vereséget jegyzett. Ez tiszteletre méltó eredménysor, de messze elmarad a csapat Bajnokok Ligájában mutatott dominanciájától. És megmagyarázza, hogy miért csak a 6. helyen állomásozik a sztáralakulat. Csakhogy Luis Enrique legénysége immár hazájában is kezdi felvenni a ritmust.