2018.12. 16.

Lyon-Monaco: Kiütik-e a hazaiak a sok sebből vérző vendégeket?

Ezen a héten is több mérkőzés elmarad  a Ligue 1-ben, de így is három találkozóra sor kerül ma. A pocsék szezont futó Monaco a BL-ből a héten továbbjutó Lyon otthonába látogat. Lássuk az esélyeket!

Lyon-Monaco
  • A Monaco egészen elképesztő vesszőfutást produkál ebben az idényben. A két évvel ezelőtti bajnok és tavalyi ezüstérmes a 19. helyen áll a Ligue 1-ben. A BL-ben is kizúgtak a hercegségbeliek és még az Európa-ligáról is lemaradtak, pedig ehhez csupán a Brugge-t kellett volna megelőzni a csoportban,de még a belgáktól is öt ponttal elmaradtak, hazai környezetben például 4-0-ra kaptak ki tőlük. Jardim menesztése meglepő volt a korábbi sikereit figyelembe véve és egyelőre nem is látszik beigazolódni az, hogy Henryval jobban menne a csapatnak. A legutóbbi három fordulóban volt csak tapasztalható előrelépés, amikor is az Amiens-t és a Caent legyőzték Falcaóék. Most a BL-ben tizenhat közé jutó Lyon otthonába nem gondolnám, hogy lesz esélyük a pontszerzésre. A Monacónál elképesztő sérüléshullám söpör végig. Tizenhat(!) futballista játéka kétséges a mai napon, a Dortmund ellen hétközben négy 18 éves vagy annál fiatalabb játékos volt a kezdőben. A jó erőkből (Depay, ekir, Aour, Tousart, Ndombele) álló Lyon véleményem szerint könnyedén behúzza ezt a mérkőzést.
A Tippmixpro ajánlatából:
  • Lyon-Monaco : 1x2: -Lyon, odds: 1,35

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A dobogós Lille a Lens elleni hazai rangadón javítana gyenge közelmúltbeli mérlegén, a vendégek idegenbeli statisztikája erre reális lehetőséget ad!

A Paris Saint-Germain hétfő este, 20:30-kor az Olympique Lyont fogadja a Parc des Princes-ben. Az első 7 forduló alapján a Ligue 1 két legjobb csapata csap össze a rangadón, amelyet eredetileg vasárnapra terveztek, de a párizsi tüntetésekkel kapcsolatos biztonsági aggályok miatt mára halasztottak. Mindkét gárda 14 pontot gyűjtött eddig, a vendégek azonban jobb gólkülönbségüknek köszönhetően megelőzik a címvédőt. Kérdés, hogy meddig...

A rossz passzban lévő Strasbourg a címvédő Paris Saint-Germaint fogadja szombaton, 17.15-kor a Ligue 1 hetedik fordulójában. A házigazda elzásziak immár 3 bajnoki óta nyeretlenek, az utolsó 2 meccsüket elveszítették, így a tabella közepére zuhantak vissza. A PSG az elmúlt 5 élvonalbeli meccsén 3 győzelmet, 1 döntetlent és 1 vereséget jegyzett. Ez tiszteletre méltó eredménysor, de messze elmarad a csapat Bajnokok Ligájában mutatott dominanciájától. És megmagyarázza, hogy miért csak a 6. helyen állomásozik a sztáralakulat. Csakhogy Luis Enrique legénysége immár hazájában is kezdi felvenni a ritmust.