2018.12. 04.

Montpellier - Lille: Rangadó a Ligue 1-ből!

Rangadót rendeznek ma a Ligue 1-ben, hiszen a második Montpellier a negyedik Lille-t fogadja. A bajnoki cím már lényegében eldőlt, tehát a BL-indulást jelentő pozíciók szempontjából kiemelt jelentőségű ez a találkozó.

Montpellier – Lille

  • Mindkét együttes a várakozások fölött teljesít. A Lille egy borzalmas idényt követően kiválóan kezdte a mostani évadot és még úgy is az élmezőnyhöz tartozik, hogy a legutóbbi négy meccsén nyeretlen maradt. A Leao, Pepe, Remy, Bamba négyes remekül teljesít, így sok gólt szereznek az északiak. Idegenben eddig csak a kiesőjelölt csapatok (Amiens, Dijon, Monaco) ellen tudott pontot, pontokat szerezni, a többit mind elveszítette. Ez alapján a második helyet elfoglaló Montpellier ellen nem sok esélye lesz a Lille-nek. Laborde-ék az első fordulóban veszítettek utoljára Stade de la Mossonban. Laborde és Delort termelik a gólokat, utóbbi már most két góllal több gólt jegyzett, mint a tavalyi szezonban a Toulouse színeiben. Szombaton a Monaco otthonából hozták el a három pontot és azt gondolom, hogy a hazai pálya előnye és a jobb formájuk miatt ma is győztesen hagyják el a játékteret.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Montpellier – Lille: 1x2: - Montpellier, odds:2,25

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A dobogós Lille a Lens elleni hazai rangadón javítana gyenge közelmúltbeli mérlegén, a vendégek idegenbeli statisztikája erre reális lehetőséget ad!

A Paris Saint-Germain hétfő este, 20:30-kor az Olympique Lyont fogadja a Parc des Princes-ben. Az első 7 forduló alapján a Ligue 1 két legjobb csapata csap össze a rangadón, amelyet eredetileg vasárnapra terveztek, de a párizsi tüntetésekkel kapcsolatos biztonsági aggályok miatt mára halasztottak. Mindkét gárda 14 pontot gyűjtött eddig, a vendégek azonban jobb gólkülönbségüknek köszönhetően megelőzik a címvédőt. Kérdés, hogy meddig...

A rossz passzban lévő Strasbourg a címvédő Paris Saint-Germaint fogadja szombaton, 17.15-kor a Ligue 1 hetedik fordulójában. A házigazda elzásziak immár 3 bajnoki óta nyeretlenek, az utolsó 2 meccsüket elveszítették, így a tabella közepére zuhantak vissza. A PSG az elmúlt 5 élvonalbeli meccsén 3 győzelmet, 1 döntetlent és 1 vereséget jegyzett. Ez tiszteletre méltó eredménysor, de messze elmarad a csapat Bajnokok Ligájában mutatott dominanciájától. És megmagyarázza, hogy miért csak a 6. helyen állomásozik a sztáralakulat. Csakhogy Luis Enrique legénysége immár hazájában is kezdi felvenni a ritmust.