2019.02. 17.

St. Etienne - PSG: Megmarad a manchesteri forma?

A Ligue 1 25. fordulójában a listavezető PSG a játéknap előtt negyedik helyen álló St. Etienne otthonába látogat. Lássuk a párizsiak a három sztárjuk nélkül képesek lesznek-e az MU elleni remek játékra?

St. Etienne - PSG 

  • Ősszel nagyon simán, 4-0-ra nyerte a PSG odahaza a St. Etienne ellen. Most annyival lesz nehezebb dolguk, hogy Neymar, Cavani és a Meunier is hiányzik az együttesből sérülések miatt, valamint idegenben kell pályára lépniük. A parádés formában lévő MU ellen bizonyították kedden, hogy idegenben akár még veszélyesebbek tudnak lenni, mint otthon. Emellett természetesen bízhatnak Mbappé zsenialitásában, aki továbbra is vezeti a góllövőlistát és a United is ellen is parádésan futballozott. A két csapat keretét össze sem lehet hasonlítani, így a PSG ha képes lesz azt a szintet megközelíteni, amit tud, akkor nem kérdés, hogy simán megnyeri a meccset. A St. Etienne négy nyeretlen mérkőzést követően győzött hétközben a Strasbourg ellen, de korábban a Dijontól hatot, míg a Rennes-től hármat kapott, tehát a védelme nem igazán működik mostanában, ez a PSG ellen végzetes lehet.

St. Etienne - PSG: 1x2: - PSG, odds: 1,53

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A dobogós Lille a Lens elleni hazai rangadón javítana gyenge közelmúltbeli mérlegén, a vendégek idegenbeli statisztikája erre reális lehetőséget ad!

A Paris Saint-Germain hétfő este, 20:30-kor az Olympique Lyont fogadja a Parc des Princes-ben. Az első 7 forduló alapján a Ligue 1 két legjobb csapata csap össze a rangadón, amelyet eredetileg vasárnapra terveztek, de a párizsi tüntetésekkel kapcsolatos biztonsági aggályok miatt mára halasztottak. Mindkét gárda 14 pontot gyűjtött eddig, a vendégek azonban jobb gólkülönbségüknek köszönhetően megelőzik a címvédőt. Kérdés, hogy meddig...

A rossz passzban lévő Strasbourg a címvédő Paris Saint-Germaint fogadja szombaton, 17.15-kor a Ligue 1 hetedik fordulójában. A házigazda elzásziak immár 3 bajnoki óta nyeretlenek, az utolsó 2 meccsüket elveszítették, így a tabella közepére zuhantak vissza. A PSG az elmúlt 5 élvonalbeli meccsén 3 győzelmet, 1 döntetlent és 1 vereséget jegyzett. Ez tiszteletre méltó eredménysor, de messze elmarad a csapat Bajnokok Ligájában mutatott dominanciájától. És megmagyarázza, hogy miért csak a 6. helyen állomásozik a sztáralakulat. Csakhogy Luis Enrique legénysége immár hazájában is kezdi felvenni a ritmust.