A Magyar Kupában már az elődöntőket rendezik. A párharcok oda-visszajátszós rendszerben zajlanak, de a két meccs között mindössze három nap lesz regenerálódni. A szombati mérkőzésen az MTK hazai körülmények között fogadja a Budapest Honvédot.
LABDARÚGÁS, MAGYAR KUPA
2020.05.23. 20:05
MTK - HONVÉD
- Az MTK-nál kiemelkedő munkát végez a német Michael Boris vezetőedző. Az NB1-ben is rutinosnak számító remek játékosok mellett (Lencse, Kanta, Gera D., Pintér Á., Bognár I.) remek képességű fiatal játékosok (Schön Szabolcs, Bíró Bence, Nagy Zsombor, Katona Máté) alkotják a csapatot és nem véletlen, hogy magasan kiemelkedve nyerték meg az NB2-őt. Biztos vagyok benne, hogy jövőre a kék-fehérek nem a kiesés ellen fognak küzdeni, hanem minimum a középcsapatok között lesz a helyük.
- A Honvéd játékosállománya az élvonalban kiemelkedő, ám kétségtelenül nem tett nekik jót Sannino mester távozása és mintha Pisont István keze alatt koránt sem lenne hatékony a csapat. Nem véletlen hogy a média már meglebegtette az edzőcserét, a következő szezontól az egykori Vasas-mester Michael Oenning veheti át a csapat irányítását. A Honvéd már csak a hatodik helyen áll, mínuszos gólaránnyal és esélye sincs arra, hogy a nemzetközi indulást jelentő helyekre odaérjen a koronavírus utáni pótlás alatt.
A két csapat jelen pillanatban hasonló szinten áll. A hazai pálya előnye és az MTK egységessége és lendülete, no meg a felkészülési meccseken nyújtott eredmények alapján arra lehet következtetni, hogy az első meccsen nem kap ki az MTK.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!