A Magyar Kupa 2025-ös kiírásának döntőjében a Ferencvárosi TC és a Paksi SE csap össze a Puskás Arénában. A két csapat nem ismeretlen egymás számára, egyrészt a tavalyi döntőben szintén ők ketten meccseltek, másrészt néhány nappal ezelőtt, szombaton épp egymás ellen játszottak bajnokit, ahol a Fradi 3-2-es idegenbeli győzelmet aratott. A fináléban minden adott egy remek mérkőzéshez!
A szombati bajnokiról:
- Elsősorban azokhoz szólnék, akik látták a meccset és látták Vécsey becsúszását Saldanha térdére! Mindenki-, és főleg a paksi szurkolók, meg az antifradisták, tegyék a szívükre e kezüket és úgy válaszoljanak! Ha ugyanezt az egyik fradista védő, mondjuk Cissé csinálja meg bármelyik paksi játékossal, nem követelik-e azonnal habzó szájjal a piroslapos leküldését? Én elhiszem, hogy Vécsey nem akart sérülést okozni, de ez egy borzalmasan rossz ütemű becsúszás volt, amiben látszódott a játékos frusztrációja is! Ez simán megadható piros lap volt! És igaza volt Bognárnak, aki beismerte a meccs után, hogy a Fradi jobb volt, többet birtokolta a labdát és kicsit pont a Paks fegyverével a pontrúgások utáni kavarodásból szerzett gólokkal nyerte meg a meccset. Nem szabad elfelejteni, hogy a paksi kulcsjátékosok (Szappanos, Lenzsér, Hahn, Szabó J., Papp, Mezei, Windecker) nem játszottak, Tóth Barna is csak később állt be. Ez a Paks nem volt ereje teljében, ma viszont az lesz!
Magyar Kupa-statisztikák:
- A Fradi veretlenül jutott el a döntőig, négy győzelemmel és egy döntetlennel. A zöld-fehérek támadójátéka kiemelkedő volt, meccsenként átlagosan 2.8 gólt szereztek, miközben 1.2-t kaptak, ami olykor sebezhető védekezésre utal. A legutóbbi öt meccsükön négyszer nyertek, egyszer ikszeltek, és meccsenként 3.4 gólt átlagoltak, jó formába került a gárda a szezon végső szakaszára. A Paks szintén veretlenül érkezik a döntőbe, öt győzelemmel, döntetlen és vereség nélkül, miközben a legjobb védekezést mutatta be az egész sorozatban, csupán 0.4 gólt kaptak meccsenként. A támadósoruk szintén erős, 2.8 gólos meccsátlagot hoztak össze, de az elmúlt öt mérkőzésükön visszafogottabb teljesítményt nyújtottak, két győzelem, két vereség és egy döntetlen, mindössze 1.6 rúgott és ugyanennyi kapott gól mérkőzésenként. A legutóbbi, Fradi elleni bajnokin elszenvedett vereség némileg megingathatta az önbizalmukat, és bár az egymás elleni statisztika kiegyenlített, a formaidőzítés alapján most hátrányból indulnak.
A kupadöntő lehetséges forgatókönyve:
- Mivel ez egy nagyon fontos meccs, hatalmas téttel, két nagyon felspannolt, maximálisan motivált csapatot láthatunk majd! A Paks játssza majd a szokásos erős kevés húzásból végigvitt támadójátékát, hátul pedig immáron Szappanos kapus és Szabó János által megerősített védelem lesz! Ráadásul nagyon fel lettek triggerelve, főleg Bognár a bajnoki után, így nem csak aktívak és támadó felfogásúak lesznek a paksiak, hanem már-már a durvaság határát fogják súrolni a belépőkkel! Persze a Fradit sem kell félteni! Felveszik a kesztyűt és szintén támadó felfogásban játszanak majd, ahogy a bajnokin is. Biztos, hogy ma is három középső védős felállást fognak választani, ahol egyedül a bal szélsővédő személye kérdéses. Civic kisebb sérüléssel bajlódik, Ramirezben nem bízik Keane, a szombati bajnokin Traoré játszott a bal oldalon, de nem volt meggyőző. Azt várom, hogy játszik majd, akár kezdőként is, Keita, aki kimagasló ütemérzékkel bír, kiváló labdákat tud adni. Ha őt megfelelően tudják motiválni, akkor nagyon fontos eleme lesz a döntőnek! Várhatóan a három középpályásból most egy, Maiga lesz védekező felfogású és előtte Tóth Alex és Keita játszik majd, de Abu Fani kezdőjátéka is benne van. Elöl pedig kérdés, hogy Varga Barnabást kezdőként rakja föl Keane, vagy inább majd a fáradt paksiak ellen veti be frissen csereként. Várhatóan Pesic lesz a kezdő, aki nem játszott a bajnokin. Aktív, látványos kupadöntőt várok, sok-sok támadással, sok szöglettel, szikrázó becsúszásokkal, így sok büntetőlappal.
- Tippelés: Megnézve a szorzókat, rettenetesen el vannak itt mérve a számok! 1,65 a Fradi győzelem 5,25 a paksi siker, hát ebben így nincs érték! Viszont ha így marad, akkor plusszos hendikeppel lehet nyeretni a paksiakat, kizártnak tartom, hogy itt Fradi-kiütés legyen, szoros meccs várható, aki nyer, az egy góllal teszi majd. Szóval Paks +1,5 hendikepről indítható és be kell kötni mellé a mindkét csapat szerez gólt opciót és ha holnapra végre megjönnek a szorzók, akkor a büntetőlapok számát és a szögletszámot is!

TUDTAD, HOGY A TIPPLAPPAL ISMÉT 5000 FORINTOS FELTÖLTÉST KAPHATSZ? KATTINTS ÉS MEGTUDOD!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
FTC - Paks
Igen
Vègre làtnak egy Gólkiràlyt a Ferencvàros szurkolói.😂🤣
Ezutàn nem kèrdès kinek kell ma nyerni.
Bajnokit a rigó rendesen szètfújta,törleszt az MLSZ ma.
Paks tizi ès emberfór!
tippszelvény
FTC - Paks
Paks
tippszelvény
FTC - Paks
Nem