2021.11. 28.

Duplázzunk a Merkantil Bank Ligával! – 2021.11.28– ma 2,12-ért!

Duplázzunk  a Merkantil Bank Ligával! – 2021.11.28– ma 2,12-ért!

Az olvasók kedvenc rovatában közel duplázó szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

Ma az NB2-vel duplázunk:

  • A magyar NB2 két legértékesebb-, nyugodtan modhatni NB1-es szintű kerettel rendelkező együttese a Diósgyőr és a Vasas. 17 forduló után már ők ketten vannak a tabella első két helyén, azon a két helyen, amely továbbjutást ér. Viszont semmiképpen nem szabad elfeledkezni azokról a csapatokról, amelyek a várakozásoknál sokkal jobban teljesítenek! Ilyen a Haladás, a Kecskemét és kicsit talán a Nyíregyháza is, amely egy nagyon jó kezdés után esett vissza némiképp. A mai hármas szelvényemen a DVTK és a Vasas győzelme szerepel elsőként. Az angyalföldi gárda a 11. Ajka ellen játszik hazai pályán, a Borsodiak pedig 18., már kieső helyen álló Budaörsöt fogadják. Mindkét esetben magabiztos hazai győzelmet várok. Az utolsó mérkőzésem a Nyíregyháza, amely a szabolcsi megyeszékhelyen játszik a 19. helyezett, újonc, III.kerülettel. A budapesti gárda nagyon akar, próbálkozik, de egyelőre nem igazán veszik fel a másodosztály ritmusát. Ennek ellenére óvatos vagyok és 1X-et választottam. A három tipp alakítja ki a duplázót, ami kicsikét még jobb is ennél.
tipp
Diósgyőr - Ajka 1X2 Diósgyőr 1.55
Vasas - Budaörs 1X2 Vasas 1.20
Nyíregyháza - III. kerületi TVE Kétesély Nyíregyháza vagy Döntetlen 1.14

2.12 | (8/10)

kapcsolódó meccsek

Diósgyőr - Ajka

2021. 11. 28. 17:00 | NB II Tovább a meccshez

Vasas - Budaörs

2021. 11. 28. 17:00 | NB II Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Pákász 2021-11-28 21:09:24
Fos Vasas. Nem valóak az NB1-be. Remélem nem jutnak fel :D
Szasa 2021-11-28 09:30:27
Szia! Tökéletes tippet hoztál viszem

további tippjeink a Foci világából

Csúcsrangadó a másodosztályban. Az 1. a 2. helyezettel és a 3. a 4. helyezettel. A Nyíregyháza 7 pontos előnyben van most, de ha ma kikapna a Vasastól, akkor ez 4-re olvadna és van még 5 forduló pluszban! Szóval nagyon fontos meccs ez. A Vasasnak is, mert ők nem csak üldöznek, hanem üldözve is vannak!

Három olyan mérkőzést választottam ma ki, amelyekben az egyik csapat jócskán esélyesebb a másiknál. De mégis, ha mindhárom találkozón csak kétesélyre vesszük a tippet és úgy kötjük egy szelvényre, még akkor is egy duplázót kapunk! Érdemes megpróbálni.

Itt a vasárnap, itt az NB2-es szelvény. Ezúttal is három meccs a papíron!
Itt a vasárnap, itt az NB2-es szelvény. Ezúttal is három meccs a papíron!