2022.09. 12.

Merkantil Bank Liga: DVTK - MTK

Merkantil Bank Liga: DVTK - MTK

Az NB2 egyik csúcsrangadóját játsszák ma, a Diósgyőr az MTK-t fogadja a Merkantil Bank Liga 8. fordulójában. Pikáns mérkőzés lesz, kérdés, hogy a Kazincbarcikát és a Gyirmótot is legyőző Borsodiak a Bognár-féle MTK-t is megfogják-e majd?

  • Azt hiszem, nem lehet kérdés, hogy az MTK lesz a Merkantil Bank Liga bajnoka ebben a szezonban. Ezt már most, 7 forduló után ugyanolyan biztonsággal kijelenthetjük, mint az élvonal és a Fradi kapcsán is. A Bognár György vezette budapesti gárda az eddigi hét lejátszott fordulóban csak egy döntetlent játszott, Szentlőrincen, az összes többi meccsét megnyerte. Lőttek 30! gólt (ez több mint 4gól/meccs) és kaptak 9-et. Már ez a kilenc is kifejezetten kevés egy Bognár-csapathoz, de a mai MTK annyival kiemelkedik, hogy még az alapvetően gyengébb védekezés mellett sem kapnak sok gólt. A keretben kiváló-, NB1-t, sőt válogatottat megjárt labdarúgók vannak. A középpályán Bognár István irányít, de Stieber Zoltán is sok nagy csatát megjárt játékos. Elöl pedig Németh Krisztián és Futács Márkó felel a gólokért.
  • A Diósgyőrben végre megtalálták a megfelelő edzőt. Szergej Kuznyecov, a legendás Fradi-védő fia remek edző, aki már sok helyen bizonyította szaktudását. Olyan csapatot épít, amely rendkívül dinamikus, magas taktikai fegyelem jellemzi, kőkeményen odateszik magukat és nem ad lehetőséget az ellenfélnek. Szép elképzelés ez, de még idő kell hozzá. Ma az MTK egyértelműen erősebb csapat, jobb formában.
  • A Diósgyőr felveszi a kesztyűt majd, így meglesz az over is, de az MTK nyerni fog.
tipp
Diósgyőr - MTK
1X2 + Gólszám 2,5 | Vendég és több | 2.29 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Diósgyőr - MTK

2022. 09. 12. 20:00 | NB II Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
mmark44 2022-09-12 21:34:57
Nagy tipp voltxd
Lalika 2022-09-12 21:32:24
Na ezt most elrendezte a dió rendesen…
zsoma88 2022-09-12 18:11:51
!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.09.12. 20:00
Diósgyőr - MTK
1X2
MTK
1.95 3 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 1950
Lalika 2022-09-12 13:32:46
Mikor mehetnének alá mint amikor mindenki felé várja…és most várom, hogy jól döntöttem e 🫣

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.09.12. 20:00
Diósgyőr - MTK
Mindkét csapat szerez gólt + Gólszám 2,5
Nem és kevesebb, mint 2,5
3.40 3 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3400

további tippjeink a Foci világából

Ezt a párosítást jövőre már az NB1-es előzetesek között fogom megírni, ámbár nagyon régen volt ilyen szoros az NB2 élbolya, mint idén! A 29 pontos vasast és a 26 pontos Honvédot három jó formában lévő csapat követi! Ebből a Csákvár talán nem rendelkezik élvonalbeli ambíciókkal, de a megtáltosodott Kecskemét és a masszív Mezőkövesd mindenképpen! Éppen ezért fontos a három pont megszerzése ma, ezen a meccsen!
Ezt a párosítást jövőre már az NB1-es előzetesek között fogom megírni, ámbár nagyon régen volt ilyen szoros az NB2 élbolya, mint idén! A 29 pontos vasast és a 26 pontos Honvédot három jó formában lévő csapat követi! Ebből a Csákvár talán nem rendelkezik élvonalbeli ambíciókkal, de a megtáltosodott Kecskemét és a masszív Mezőkövesd mindenképpen! Éppen ezért fontos a három pont megszerzése ma, ezen a meccsen!